Magyar–osztrák borbemutató Londonban
A rendezvényen – amelyen mind Ausztria, mind Magyarország londoni nagykövete részt vett – a két ország 10-10 bort mutatott be vezetett kóstoló keretében. Elõször az osztrák Wachau és Somló mutatkozott be, majd a mindkét országban népszerû Kékfrankosok következtek (magyar részrõl a Soproni, az Egri, a Mátrai, illetve a Szekszárdi borvidékrõl), végül édes borsorral zártak, amelyben hazánk három 6 puttonyos tokaji aszúval képviseltette magát.
Az ITD Hungary közleménye szerint kiemelt ágazatként kezeli az árutermelõ borászatot, 2010 eleje óta nyolc borpromóciós programot szervezett. Év végéig még további két programja lesz, októberben, illetve novemberben. Az októberi esemény keretein belül hét országból érkeznek majd hozzánk borpiaci szakértõk. Novemberben pedig az ITD Hungary önálló magyar standdal jelenik meg Délkelet-Ázsia legfontosabb borkiállításán, a Hong Kong International Wine Fairen. A borágazat ismert szereplõi azt mondják, valóban az ITDH végzi a leghatékonyabb bormarketingmunkát az utóbbi idõben.
A londoni eseményre is olyan borokat vittek, amelyek minõsége mindenképpen alkalmas az ágazat hírnevének öregbítésére. A bemutatott somlói borok listája: Somlói Apátsági Pince Olaszrizling 2009, Kreinbacher Birtok Kõkonyha 2008, Hollóvár Hárslevelû 2009. A magyar kékfrankosok: Heimann Családi Birtok Baranya-völgyi Kékfrankos 2007, Karner Gábor Vitézföld Kékfrankos 2007, Ráspi Gneis Kékfrankos 2007, Kaló Imre Kékfrankos 2002. Édes borok: Disznókõ 6 puttonyos Tokaji Aszú 1999, Patricius 6 puttonyos Tokaji Aszú 2003, Királyudvar 6 puttonyos Tokaji Aszú Lapis 2005.
Az osztrákokat is a legjobbak képviselték a wachaui Weingut Knolltól a kékfrankos-specialista Albert Geselmannon és Weingut Prieleren át a Schloss Esterházyig, Alois Kracherig és Heidi Schröckig.
Forrás:
Index
http://index.hu