Magyar Borok Háza
Solnay Dénes, az új üzemeltetõ kft. új igazgatója elmondta, az ünnepélyes alkalomra villányi borászok érkeznek boraikkal, olyanok,
akik a „nagy” fesztivál költségeit kevésbé tudják vállalni. Két célcsoportra számítanak, egyik a külföldi vendégkör, – a Magyarországra, és Budapestre látogatók 6o-7o százaléka biztosan felmegy a Várba -, nekik szeretnék bemutatni azokat a hungaricumokat, amelyeket itt együtt tekinthetnek meg. Idõvel kiterjesztik a bor mellett a pálinkára és a pezsgõre is a kínálatot. Legalább ennyire hangsúlyosnak tartja az új igazgató az itt élõ hazai közönség részére az értékeink bemutatását, támogatni azt a törekvést, hogy Magyarországon a magyar bort fogyasszák, inkább csak kuriózumként a külföldit. Ezért kell olyan helyszínt létrehozni, ahol minden minõségi hazai ital megtalálható, természetesen elsõsorban a borokra koncentrálva. Az árakat, a borkóstolókét is úgy kívánják megállapítani, hogy a magyar közönség számára se legyenek „elrettentõk”. A termelõk szívesen, és bizalommal fogadták a kezdeményezést. Bár mintegy két évig zárva volt a Magyar Borok Háza, az érdeklõdés máris tapasztalható mind a múzeum jelleg miatt, mind azért, mert itt a lehetõség ismét, hogy a borászokkal találkozzanak az érdeklõdõk.
Forrás:
Monitor Magazin
http://www.monitormagazin.hu