Magyar borok a lengyel elnökség idején is
Mint Gál Helga, a magyar EU-elnökség sommelier-je az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett, Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter legutóbbi budapesti látogatásán megígérte, hogy a magyar elnökséget követõ lengyel elnökség idején is a magyar borokat fogják népszerûsíteni.
A szervezés és elõkészítés a magyar félre hárul. Gál Helga az utóbbi idõben többször járt Lengyelországban, és tárgyalt illetékes minisztériumokkal, fõként a külüggyel. Varsóban rendeztek egy kisebb borbemutatót a magyar elnökségi borokból, ahol lengyel borkereskedõk, sommelier-k és étterem-tulajdonosok voltak jelen, illetve az a kis külügyminisztériumi munkacsoport, amely ezzel az üggyel foglalkozik majd. Ezt követte egy idõ múlva a nagykövetségi borbemutató, ahová már azokat a cateringeseket hívták meg, akik valamelyikének a feladata lesz nagy valószínûséggel a pályáztatás után a borok beszerzése.
A közbeszerzési rendszer miatt ez nem teljesen egyszerû – nem lehet betenni a közbeszerzésbe, hogy csak magyar borok legyenek –, de a külügyminisztérium ígéretet tett arra, hogy „ilyen irányban fogják befolyásolni a pályázókat” – mondta Gál Helga.
A nagykövetségi borbemutatóra az 52 magyar elnökségi bor mintegy felét hagyták meg. Ezeket a jelenlévõk végigkóstolták, majd szavaztak arról, hogy melyik legyen az a húsz bor, amelyet a lengyel elnökség alatt fognak felszolgálni. Az elmúlt hét végén Krakkóban egy „ráerõsítõ” rendezvényt is tartottak Gál Helga részvételével, ahová az ottani jeles társadalmi személyiségeket és a bor témában jártas szakembereket hívták meg. Krakkó ugyanis a lengyel EU-elnökség Varsó utáni második legfontosabb színhelye lesz.
Forrás:
Dehir.hu
http://www.dehir.hu