Magyar borbotrány lehet Düsseldorfban
Jogi eszközökkel már nem tudjuk elérni, hogy a Szigetvint kizárjuk a kiállításra utazó cégek közül – mondta Pál József, az AMC ügyvezetõ igazgatója. A társaság a hónapokkal ezelõtt meghirdetett részvételi kritériumoknak megfelelt, és jelentkezési lapját a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is láttamozta. Az eset miatt azonban az AMC máris a kiállítási feltételek szigorítására készül. Pál József közölte: két évig nem vehetnének részt közösségi marketingprogramokban azok, akiket borhamisításért bírsággal sújtottak. Az AMC szorosabb kapcsolatot alakít ki az OBI-val is, mivel most csak egy újsághirdetésbõl ismerhette meg a megbüntetett vállalkozások listáját.
Kurdi Tibor, a Szigetvin Kft. ügyvezetõje ugyanakkor jogtalannak tartja, hogy cége hamisítási ügybe keveredett. Állítása szerint a társaságnál nem borhamisítás, hanem gondatlanságra és technológiai fegyelmezetlenségre visszavezethetõ hiba történt. A cég gyümölcsborokat is gyárt, és az azokhoz használt, gépsoron maradt szintetikus színezõanyag szennyezte a késõbb palackozott szõlõbort. Az OBI a még tavaly indult ügyben jogszerûen szabott ki bírságot, de – érvelt az ügyvezetõ – akkor nem állapította meg a hamisítás tényét, egy meglepetésszerû újabb pincészeti ellenõrzésen a cég valamennyi borát megfelelõnek találta. Megbízhatóságát jelzi: öt éve dolgozik együtt az AMC-vel, és tizenöt országból kap megrendeléseket – tette hozzá Kurdi Tibor.
Az AMC a düsseldorfi kiállításra 20 millió forintot fordít, amellyel húsz borászati cég megjelenését finanszírozza. A centrum saját forrásaiból az idén 80-90 milliót költ bormarketingre, így e célra 720 milliós éves keretének 12-13 százalékát szánja. További összegek egyelõre nem bõvítik a forrásokat, mert a borászok nem hajlandók leróni a bormarketingre is felhasználható, 8 forintos literenkénti forgalomba hozatali járulékot az FVM-mel folyó elosztási és fizetéstechnikai viták miatt.
Forrás:
Világgazdaság
http://www.vg.hu