Magyar borászok: a tavalyi év után minden csak jobb lehet
Annyit azonban megjegyzett: a múlt év decemberi, illetve az idén májusi fagyok mintegy ezer hektáron károsították a szõlõültetvényeket. Ez pedig máris rontotta az idei terméskilátásokat. A múlt év viszont kifejezetten rossz volt a magyar borágazat számára, a pincékbe a szokásos bormennyiségnek mintegy a fele 1,6 millió hektoliter került.
A szakember közölte: a múlt évben igen kevés szõlõ termett, ezért a felvásárlási árak – relatíve – magasak voltak. A fehérszõlõ esetében 100-120 forintos, míg a kékszõlõ esetén 200 forint körüli volt a felvásárlási ár. A magyar szõlõbõl – a kevesebb termés miatt – jelentõs mennyiség került a környezõ országokba is, mivel több szomszédos ország felvásárlói is megjelentek a magyar piacon vevõként.
A kevesebb bormennyiség miatt az ágazat árbevétele is csökkent. A szokásos 90 milliárd forintos éves árbevétel tavaly 60-70 milliárd forintra esett vissza a becslések szerint.
Az ágazat helyzetét nehezíti a HNT fõtitkára szerint az is, hogy több, versenyhátrányt okozó körülménnyel is meg kell küzdeniük a borászoknak. Példaként említette az alkalmi munkavállalás szabályozását, a magas hazai áfát és borminõsítési díjat. Ez utóbbi már Ausztriában is olcsóbb, mint Magyarországon – jelezte. Emellett a szükséges adminisztráció egy borász aktív munkaidejének mintegy a felét teszi ki.
Forrás:
Privátbankár.hu
http://www.privatbankar.hu