Luxusiparban nyomulnak a pannonhalmi szerzetesek

„A kommersz nekünk nem pálya” – mondja Hortobágyi T. Cirill, a Pannonhalmi Fõapátság gazdasági irányítója, tisztsége szerint perjel. Cirill atya klasszikus szabású, fekete szerzetesi ruhában fogad miután leteszi a mobilt. Az intarziás asztalon minilaptopja és PDA-ja hever. Az apátság központjának prelatúrájában vagyunk, amit modern irodákban tárgyalónak szokás nevezni. Az atya szerint maradjunk inkább a „reprezentatív vendégfogadó” megnevezésnél.

Mindössze egy évtizede kezdett üzleti tevékenységbe az apátság, azóta ritka sikeres vállalkozásokat indítottak. Eddig minden bejött nekik. A perjel szerint egyszerû oka van annak, hogy csak – ahogy õ fogalmaz – prémiumkategóriás termékek gyártásába, gyártatásába kezdtek. „A fõapátság neve érték, bizalmat kelt, ezeréves tradíció van mögötte”. Vagyis egy jó márkanevet csak minõségi áruhoz akartak adni.

Cirill atya gyorsan helyreteszi azt a téves elképzelést is, miszerint a szerzetesség minden esetben a szegénységgel lenne azonos, egyben megmagyarázza, hogy miért üzletelnek. Magyarországon kétféle szerzetesrend alakult ki. Egyrészt a ferencesek, a kolduló rendek, akik adományokból kívánnak élni. „Ezek nem mi vagyunk” – mondja. Szent Benedek hívei inkább a bencés regulához tartják magukat, „ami kívánatosnak tartja”, hogy a szerzetesek a saját munkájukból éljenek meg.

Alkoholos gyógyitalok a múltból

Nemcsak hogy megéltek, vagyonokat gyûjtöttek össze a bencések az elmúlt évszázadokban, csakhogy 1945 után államosították erdõiket, gabonaföldjeiket és állattenyésztõ gazdaságaikat. Az egykori 600 ezer hektáros birtokból a rendszerváltás után kevés jött vissza, tehát befektethetõ vagyon nem maradt. A vállalkozás alapját néhány feudalizmus korabeli felcser-könyv és a levéltárak mélyérõl elõbányászott õsrégi recept adta.

Reisch Elek gyógyszerész szerzetes 1735-ben kézzel írt könyvét kezdi lapozni Cirill atya. „Unquertum ad membra” – olvassa a megbarnult oldalról, amit úgy fordít, hogy „egy végtagokra való kenõcs”. A gyûjteményben ez csak egy bejegyzés a több mint 600 receptbõl, amik mellett csaknem ötvenféle gyógynövény alapú tea és alkoholos gyógyital összetétele is megtalálható. A perjel óvatos kézzel sorra veszi elõ a hasonló német, latin, magyar és görög nyelvû bencés irományokat, amelyek a rend kiterjedt korábbi gyógyító munkájáról tanúskodnak. Szappanrecepteket például egy magyar nyelvû herbáriumban találunk „A koszrúl” címû fejezetben.

Állatzsírral nem tisztálkodunk

„Úgy nyúltunk ezekhez, mint a háziasszony a szakácskönyveihez: az alap adott, de kis módosításokkal azért a saját szája íze szerint fõz” – magyarázza Cirill atya az õsi receptek és mai termékek összetételének kapcsolatát. Konkrét példát kérünk. Jelenleg háromféle szappant forgalmaznak (mutatós fadobozban, 840-900 forint közötti áron), amelyekbõl az egyik levendulás, aminek alapanyagát évszázadok óta – így ma is – maguk termesztik a szerzetesek. Csakhogy a levendulát 300 évvel ezelõtt még állatzsírral keverték, így lett akkor ideális tisztálkodószer. Ma ettõl a bencések, és az engedélyeztetõ hivatal is elzárkózott.

A gyógyítás kezdettõl fogva a monostorok fontos szolgálatai között szerepelt egész Európában, Pannonhalmán már 1201-bõl van erre vonatkozó hiteles iromány. Ennek megfelelõen legelsõként néhány gyógyteával léptek piacra a bencések úgy tíz évvel ezelõtt. Közel ötven receptjükbõl nyolc került a luxusboltok polcaira. Aztán jött háromféle likõr (4000 forint 500 ml), az egyik a szerzetesek szerint gyógyító hatású. A másik kettõ keserû- és meggylikõr.

„Mi a nevet apportáltuk”

Amikor eldöntötte a Pannonhalmi Fõapátság vezetése, hogy kizárólag minõségi árukkal lépnének saját cégér alatt a piacra, egyben arról is határoztak, hogy ezek gyártásához megkeresik az adott területen általuk legjobbnak gondolt céget. Likõrjeiket egy agárdi pálinkafõzde égeti, a szappanokat Budán, míg a likõrjükkel töltött csokoládéikat egy külföldön tanult gyulai mestercukrász mûhelyében készítik kézzel.

„Mi a nevet apportáltuk” – közli a perjel. Való igaz, az egész világon nem sok terméken olvasható a patinás jelzés, „A. D. 996”, ami a gyártó vagy a forgalmazó alapításának évét jelöli. A név, a saját levendula és a receptek mellett a ma olyannyira fontos csomagolás is a bencések munkája, saját dizájnerük van erre. „Még arról is egyeztetnünk kellett, hogy milyen legyen az ezüstpapír, amibe a csokikat csomagoljuk” – emlékezik a tárgyalásokra Balogh László cukrász.

A bonbon- és pralinékészítést Nyugat-Európában elsajátító Balogh az Atque (latin szó, jelentése: és) márkanév alatt futó csokik minõségét a világ élvonalába helyezi. Belgiumból hozzák a 64 százalékos kakaótartalmú alapanyagot, a csoki kristályosodását pedig a másoknál megszokott glükóz helyett méz hozzáadásával akadályozzák meg. „Így sokkal emberközelibb és finomabb a csokoládé” – állítja a mestercukrász. A töltelékek alapjául a bencések háromféle különleges likõre szolgál.

Egymilliárdos borászat elrejtve

A legnagyobb üzlet mégis a bor. Mivel a leghosszabb múltra a szõlõtermesztés nyúlik vissza az apátság történetében, borászkodni mindenképp szerettek volna a bencések. „Megkértük az ország legjobb borászát, hogy jöjjön el, nézze meg az éghajlati adatokat, vizsgálja meg a talajmintát, aztán közölje, hogy adottak-e a feltételei egy komoly pincészet létrehozásának” – idézi fel Cirill atya, hogy itt sem bíztak semmit a véletlenre.

Az azóta elhunyt Gál Tibor borász 2001-ben szabad utat adott a projektnek, ami végül egymilliárdos beruházásból indult úgy, hogy az apátságnak gyakorlatilag egy fillérjébe sem került. A pincészetben 45 százalékos kisebbségi tulajdonossá váló Magyar Külkereskedelmi Bank párszáz millióját több komoly állami és uniós támogatás egészítette ki. Ma már ez a legkiterjedtebb üzlete a bencéseknek, évi 300-350 ezer palackot adnak el, Magyarországon 1300-4300 forintért darabját.

Hatszázötven hektárnyi új ültetvény és egy építészetileg lenyûgözõ pincészet alkotja a borászatot, ami 2014-ben éri el maximális kapacitását. Mivel a dombtetõn fekvõ apátsági épületek a világörökség részét képezik, ezért a borászati üzemet legnagyobbrészt el kellett rejteni a domb belsejébe – magyarázza Liptai Zsolt ügyvezetõ. Az egész olyan, mint egy többemeletes ház a föld belsejében, ahol legfölül van a présház, legalul a nyáron 16 fokos pincerendszer. Fönt megy be a szüret után a szõlõ, majd lefelé halad, miközben egy-egy szinten egy-egy mûveletsort végeznek a gyümölccsel, amíg palackozott bor nem lesz belõle.

Szentség helyett nyereség

A borukat egy erre specializálódott kereskedõ cég teríti Európában, a többi terméket tucatnyi, zömében fõvárosi luxusbolt árulja. „Minden termékük jól fogy. A csokikat például külföldi ismerõsöknek veszik ajándékba, mert ez egy külföldön is vállalható termék” – állítja egy elegáns üzlet vezetõje Budapest belvárosban. Másutt azt mondják, hogy van, aki tízesével veszi a keserûlikõrös csoki tábláját, annyira szereti a 780 forintos édességet.

„Ez egy olyan üzlet, ahol a profitot nem teszi zsebre a tulajdonos” – állítja Cirill atya. A bevételeibõl iskolákat és plébániákat fenntartó apátság évi egymilliárdos költségvetésébe 200 milliót hoznak a fenti áruk és a turizmus (lásd errõl keretes írásunkat). A többi állami támogatás és adomány.

Kérdésünkre, hogy miként viszonyulnak a hívek az üzleti tevékenységükhöz, a perjel azt mondja, sokan mind a mai napig nem fogadják el. Sokakban él az „egy vállalkozás vagy etikusan mûködik, vagy nyereséges” elképzelés, ami rájuk nem igaz – mondja. Minilaptopján egy ábrát mutat négy halmazzal, ami leegyszerûsítve a gazdasági vállalkozások mûködését mutatja. Két halmaz az „etikátlanul mûködik” mezõben helyzekedik el (a nevük: „kalóz” és „hülye”), a másik kettõ az „etikusan mûködik” mezõben. Ezek közül az etikus, de veszteséges halmaz neve „szent”, míg az etikusan mûködik, ám nyereséges halmazé „ideális”. „Ezek vagyunk mi” – mutat a legutóbbira mosolyogva az apátság üzleti életét irányító Cirill atya.

Forrás:
[origo]
http://www.origo.hu