Látogatócsúcs a XX. Egri Bikavér Ünnepen
Már a tavalyi évben is látogatócsúcsról számolhattak be az Egri Bikavér Ünnep szervezõi, de a poháreladásokból, a borászok és az éttermek forgalmából, illetve az Érsekkertben négy napon át hömpölygõ tömegbõl arra lehet következtetni, hogy minden eddiginél többen voltak a jubileumi borünnepen. A becslések szerint július hetedike és tizedike között mintegy ötvenezer vendéget vonzott az idei Egri Bikavér Ünnep, amely mára már az ország egyik legjelentõsebb borgasztronómiai rendezvényévé nõtte ki magát.
A borgasztronómia ünnepe
Az egyre nagyobb siker és érdeklõdés elsõsorban a több mint harminc borásznak és a tizenöt étteremnek köszönhetõ, a remek nedûk és az azokhoz készített kiváló ételek páratlan borgasztronómiai élményt nyújtottak. A sátrak elõtt kígyózó sorok is azt mutatják, hogy a borvidék borászai és az egri bor egyre népszerûbb a helyi vendégek és a turisták körében. „Számunkra nincs fontosabb küldetés annál, minthogy a tudatos borfogyasztást és az egri borászokat egy országosan elismert rendezvénnyel is népszerûsítsük” – hangsúlyozta Tarsoly József fõszervezõ. Eger Város Hegybírója szerint rengeteget dolgoznak azért, hogy az egri bor minél ismertebb legyen, és ennek a munkának az Egri Bikavér Ünnep az egyik kiemelkedõ állomása. Tarsoly József külön kiemelte, hogy a borünnep népszerûsége azt is mutatja, hogy az Egri borvidék szõlészei és borászai kivételes munkát végeztek az elmúlt idõszakban, ennek köszönhetõ a rengeteg hazai és külföldi elismerés is, amelyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy az Egri Bikavér Ünnep nem hiányozhat a borkedvelõk nyári programfüzeteibõl.
„Nagyon fontos visszajelzés számunkra, hogy az Egri Bikavér Ünnep rengeteg turistát vonz a városba. A szállásadóktól és a helyi turisztikai szervezetektõl kapott információk szerint nincs más olyan egri nagyrendezvény az évben, amelyre ennyire megtelnének a szálláshelyek. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen fontos szerepünk van az egri idegenforgalmi életben” – értékelt a fõszervezõ, aki reméli: a városvezetõk a továbbiakban mérlegelik majd annak a lehetõségét, hogy méretéhez és turisztikai súlyához mérten támogatják a jövõben a rendezvényt.
Díjak, elismerések, koncertek
Mint ahogy a korábbi években, idén is számos elismerést és díjat adtak át az Egri Bikavér Ünnepen, így a fesztiválon jelentették be, hogy Minárovics Gábor lett a 2015. Év Szõlõtermelõje, Gromon Tamás az Év Bortermelõje, míg Sándor Tamás az Év Borgasztronómusa.
A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség által kijelölt zsûri- Barabás Zoltán, Kõrössy Kálmán, Bobák József – egy két éve kötött hosszabb távú megállapodás értelmében – most is kiválasztotta a fesztivál legjobb bor és étel párosítását. Az elsõ helyezett Thummerer Vilmos Egri Bikavér Grand Superior 2012 bora és a hozzá kínált étel lett (grillezett borjúcsülök szelet, frissensült rakott krumplival), amelyet Juhász Attila, a Balneo Hotel Zsóri fõszakácsa készített. Második helyen a Grand Tokaj Zrt. Grand Tokaji Furmint 2015 nedûje végzett és az ehhez párosított füstöltlazacos tortilla póréhagymakrémmel, amelyet a „Béterv Lakásétterem” alkotott meg. Harmadik lett a Besenyei Borház 2012-es Egri Bikavére és a hozzá párosított malac oldalas omlós húsa, friss salátával, titkos fûszeres öntetekkel ciabatta-ban; az ételt a HBH Étterem és Sörözõnek köszönhetjük.
A XX. Egri Bikavér Ünnep legjobb Egri Bikavére a St. Andrea Szõlõbirtok Merengõ Egri Bikavér Superior 2012 bora lett.
A gasztrokalandozásokon túl ebben az évben is két színpadon, számos koncerttel, továbbá az egész fesztivál területén kísérõprogramok várták a vendégeket. A zenei kínálat összeállításánál a minõségen túl a sokszínûség volt a fõ szempont, hogy a Borünnep közönségébõl mindenki megtalálja a saját ízlése szerinti koncertet. Az Egri Bikavér Színpad elõtt a fõbb fellépõkre minden nap megtelt a tánctér, csakúgy mint az Egri Csillag Színpadnak otthont adó Zenepavilonnál.
XXI. Egri Bikavér Ünnep – Érsekkert, 2017. július 6-9.
A XX. Egri Bikavér Ünnep ismét bebizonyította, hogy a rendezvény ideális helyszíne az Érsekkert, amely egyedi környezetében méltó helyet biztosít az egri borok legnagyobb ünnepének. Ha szeretnék, sem tudnák máshová vinni a rendezvényt a szervezõk, ugyanis a városban nincs még egy olyan hely, ahol ennyi látogatóval kényelmesen elférne a Borünnep. Így már most bejelenthetjük, hogy Eger zöld szívében rendezik meg a XXI. Egri Bikavér Ünnepet 2017. július hatodika és kilencedike között, amelyen továbbra is a borvidék legjobb nedûi és a környék legjobb éttermeinek ételei jelenthetik majd a garantált borgasztronómiai élményt.
„Reméljük, hogy jövõre is sikerül egy olyan borgasztronómiai fesztivált rendeznünk, amelyre tízezrek érkeznek Egerbe, és továbbra is népszerûsíthetjük az egri bort, a helyi termelõket és a várost” – hangsúlyozta Tarsoly József fõszervezõ, aki külön köszöntet mondott az idei rendezvényre kilátogatóknak, a fesztivál összes támogatójának, a borászoknak illetve az éttermeknek, a borünnep megvalósításában segédkezõknek és a városlakóknak, akik türelmesen viselték a forgataggal járó hanghatásokat is.
Forrás:
turizmusonline.hu
http://www.turizmusonline.hu/