Külkeresek figyelmébe! – A németeknél Magyarország a retrohullám új slágere

Mintha a Magyarország-nosztalgia újhullámának kezdetét észlelnénk Németországban ezekben a napokban, hetekben, legalábbis az oly befolyásos televíziós szórakoztatásban és tájékoztatásban. A kádári Magyarországra, mint egy bájos és a németekre nézve nagyon hasznos országra emlékeztet néhány most bemutatott vagy a napokban bemutatásra kerülõ, hatalmas publicitást élvezõ rádiómûsor és tévés produkció. Jelenetek az egyik péntek esti fõmûsoridõben vetített filmbõl, amely a Balatonról szól, elõször is a gyönyörû tó és környéke virágkoráról, amelyet az alkotók az 1970-80-as évekre tesznek. Az üzenet, hogy a Balaton az ott üdülõ NDK-s és NSZK-s turisták százezreinek, évtizedekre lebontva millióinak köszönheti hallatlan akkori gazdasági virágzását. A németek eltûntével, ha úgy tetszik, az NDK és persze a kádári gulyáskommunizmus végével azonban a Balaton is letûnõben van, elvesztette unikális jellegét, dekadenssé lett, üdülõhelyként a túlélésért folytat reménytelen harcot a nagy nemzetközi versenyben – üzeni a film.

Ez a produkció egyúttal azt is üzeni, hogy németek generációi a Balatonnak, közvetetten a kádári rendszernek köszönhetik az egyesítés érzésének elsõ, civil alapon megszervezett élményét, hogy tudniillik a magyar tenger partja kínálta az elsõ és hosszú éveken át az egyedüli lehetõséget a keleti és a nyugati németek, rokonok, ismerõsök összeölelkezéséhez, személyes találkozásához, szóval ha nem is állandó, de szinte garantáltan rendszeres egyesülését.

A filmen rengeteg érintett beszél a legnagyobb elismerés hangján – ahogy fogalmaznak – a magyarok sármjáról, az akkori magyar hatóságok lezserségérõl, a keleti országokban ismeretlenül bõséges áruválasztékról, arról, hogy „bezzeg a magyaroknál már a hetvenes évek elején is lehetett inni igazi eszpresszót”, erõs feketekávét.

A korabeli Budapestrõl, Siófokról, Füredrõl, a vendégekkel zsúfolt megannyi, az NDK-ban ismeretlen szállodai, éttermi, cukrászdai teraszokról, nyüzsgõ életrõl bemutatott eredeti felvételek a nézõben bizony azt a benyomást erõsítik, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a mi országunk amolyan Itália-szerûség lehetett mini dolce vitával, egy kis édes élettel.

Akárhogyan is, de részben ugyancsak a Balaton németek számára kultusz voltát, hallatlan jelentõségét erõsíti az utóbbi idõk egyik legnagyvonalúbb tévés produkciója is, amelyet hamarosan bemutatnak a ZDF német közszolgálati televízióban, de az elõzetes hírverés kedvéért szerveztek egy külön díszpremiert is, mégpedig egy elegáns berlini moziban, majd egy nagy partit egy elõkelõ klubban.

Röviden a másfél órás alkotásról: tulajdonképpen a hamarosan beinduló németországi futball világbajnokság kapcsán készült egy ma már nyugdíjas nyugat-berlini férfi és neje, egy kelet-berlini hölgy a Balatonhoz kötõdõ szerelmének kibontakozását, kapcsolatuk ugyancsak Magyarországhoz kötõdõ válságát, majd Magyarországon végleges egybekelésük történetét dolgozza föl a produkción belül meghúzódó játékfilm, mely keretet ad a dokumentumfilmhez. Ez utóbbi pedig nem más, mint az elmúlt ötvenkét esztendõ világbajnokságainak története, a vb-k legizgalmasabb pillanatainak bemutatása, mégpedig német szemmel, történetesen a fõszereplõ, tehát a játékfilm hõsei és a mindenkori német válogatottak valóságos játékosainak, például Beckenbauer, Matthäus és a többi labdarúgó óriás szemével nézve, és eközben kibontakozik egy kis német történelem, amibõl a nézõ a végén azt szûri le, hogy tulajdonképpen Németország háború utáni történetét két dolog befolyásolta meghatározó módon, az egyik a labdarúgás, a másik Magyarország.

Nem, ez nem annyira túlzás – mondja Guido Knopp, a producer és ötletgazda, a népszerûsítõ történelmi dokumentumfilm-gyártás koronázatlan királya, és elmagyarázta, hogy fölbecsülhetetlenül járult hozzá a németek öntudatának erõsödéséhez, a második világháború utáni talpra állásához az 1954-es labdarúgó világbajnokság és annak döntõje, az, hogy egy, a németeknél jobb magyar csapat ellen gyõzni tudtak. A berni csoda bizonyította számukra, hogy igen, megint létezik egy Németország, amely újból tud alkotni, sikereket elérni, tíz év szégyenkezés után fölkászálódott végre. A német gazdasági csoda kezdete az 1954-es esztendõre esik, a német labdarúgók fantasztikus sikerei hatottak a német társadalomra, gazdaságra, ez utóbbiak fejlõdése visszahatott a labdarúgásra. Sokan mindmáig állítják, hogy a Német Szövetségi Köztársaság gyakorlati megalakulásának dátuma nem más, mint az 1954-es berni döntõ idõpontja – mondta lelkesen mindezt a történész.

A film másik mondandója, hogy a dokumentumfilmben Magyarország 1954-tõl kezdõdõen szinte egészen mostanáig amolyan hasznos kísérõje, asszisztense a német történelem alakulásának. Hogy ez így vagyon bemutatva, nos, abban vannak szubjektív elemek, például az, hogy Knopp felesége magyar, és gyerekei is magyarul beszélnek. Nem is tagadja Guido Knopp, hogy filmjének vannak életrajzi vonatkozásai is, hogy bizony õt is élményei, késõbbi feleségéhez kapcsolódó élményei kötik például a Balatonhoz.

„Úgy gondolom, hogy a magyarokkal szemben nehéz objektív hûvösséggel közeledni, nemcsak nekem, hanem általában egy németnek. A filmben a szubjektivitásról még egy tényleg viccesre sikeredett gegsorozat is gondoskodik: a nagy balatoni, éppen zajló világbajnokságokkal fûszerezett német-német kempingezések során újra és újra föltûnik két aranyos huligán, aki folyton borsot tör a labdarúgóink sikereiért szorító német turisták, jelesül a film fõszereplõinek orra alá, hogy így bosszulja meg a berni vereséget. A két öregember nem más, mint Buzánszky és Grosits de hát az objektív-szubjektív történelemmagyarázathoz hozzátartozik, hogy létezik egy, a nagyon régmúltból táplálkozó vonzalom, kölcsönös tisztelet a két nép között, amelynek egyik oka, hogy nem viseltünk egymás ellen háborút több mint ezer éve. A magyarok és a németek mindig segítették egymást, a kétségtelen történelmi csúcspontot pedig 1989 jelentette: Magyarország megnyitotta a nyugati határt az NDK polgárai elõtt, ez volt az a dominó, amely ledöntötte az összes többit, higgye el – mondta Guido Knopp -, ez a határnyitás szolgált alapjául a Berlini fal ledõlésének, majd az egész szovjet birodalom szétesésének, mi ezt így látjuk.”

Ez a határnyitás még mindig él a németek tudatában – mondja az interjúalany, és hivatkozik közvélemény-kutatásokra, iskolákban végzett fölmérésekre, amelyek szerint az összes szomszédos, közeli ország közül a németek végeredményben a magyarokat tisztelik leginkább, velük szemben nem létezik semmiféle negatív elõítélet a németekben. „Németország sohasem felejti el, nem felejtheti el, errõl nekünk, történészeknek, tudósoknak is gondoskodnunk kell, hogy ne feledje el a német nép mindazt, amit Magyarországnak köszönhet.”

Miként is áll jelenleg a német nemzeti tudat? A közgazdák arról szólnak, hogy megannyi rossz év után megint nagy gazdasági sikerek elõtt áll az ország, és közben közéleti viták zajlanak arról, hogy erõsíteni lenne érdemes talán a német nemzeti tudatot. „A nemzeti tudat ebben az országban, mind keleten, mind nyugaton szinte kizárólag a futball és sport, részben a gazdasági sikerek alapján erõsödhetett csak, a náci, hitleri idõket követõen a németek nem engedhették meg maguknak, hogy bármi másra büszkék lehessenek, mert akkor rájuk sütötték volna a nacionalizmus bélyegét. Mára azonban talán kialakult egy egészséges hazafiság, amely mentes másokat lenézõ, netán mások ellen irányuló nacionalizmustól, és még ha kitapintható is Kelet-Németországban egyfajta politikai jellegû nosztalgia a néhai NDK iránt, mégis nagy egészében azt lehet mondani, hogy mára Németország népe tényleg egységessé és demokratikus szellemiségûvé lett. És a legújabb fölmérések szerint kezd végre optimistává válni ez a nép a jövõt, mármint az ország, elsõsorban a gazdaság jövõjét illetõen. De még egyszer: ahhoz, hogy a dolgok így alakultak, olyan faktorokra is szükségünk volt, mint a magyarok határnyitása vagy a berni gyõzelem” – mondta a német populáris történelem ismeretterjesztés vezetõ egyénisége, Guido Knopp.

Forrás:
Magyar Rádió
http://www.radio.hu