Közösen perelnék a MAL-t a somlói borászok
A hegyközség hegybírója azt követõen hívta össze az egyeztetõ fórumot, hogy a sajtóból egy 14 somlói borászból álló pertársaság megalakulásáról értesültek, akik a hírek szerint pert indítottak a Magyar Alumínium Termelõ és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen.
Az ötszáz hektáros somlói borvidék termõterületének felét képviselõ bortermelõk hétfõi devecseri egyeztetésükön a borosgazdák összefogását sürgették. A fórumon – amelyre a pertársaság képviselõjét is meghívták, de nem vett részt – elhangzott: a borvidéken közel ezerkétszáz termelõ van, a pert elindító gazdák a borvidék 7 százalékán, azaz mindössze harmincöt hektáron termesztenek szõlõt.
Somogyi Lajos hegybíró emlékeztetett, hogy a decemberben lezárult talaj-, levél-, és boranalízis szerint – amelyet a többi között a Pannon Egyetem és a Corvinus Egyetem kutatóiból álló konzorcium végzett – a vörösiszap-katasztrófa nem okozott kárt a Somlói borvidéken. A kutatási eredményeket tartalmazó tanulmányt a hegyközség honlapján is közzétették. Az érdekcsoportokba szervezõdés nem tesz jót a borvidék régi hírnevének – mondta.
Tornai Tamás, a Tornai Pincészet tulajdonosa szerint „józan belátással” semmiféle alapja nincsen azoknak a feltételezéseknek, miszerint a kiömlõ vörösiszap kárt okozott volna a borvidéken. A Torna-patakhoz legközelebb esõ szõlõültetvény is több kilométerre van a káresemény által egykor érintett területektõl, és az uralkodó észak-nyugati szélirány sem tudta volna az esetlegesen a vörösiszapból származó port a Somlói borvidék felé fújni – tette hozzá. Tornai Tamás szerint a borosgazdáknak a térség megerõsödését szolgáló távlati tervekre és az összefogásra kellene koncentrálniuk.
Marton László, somlóvásárhelyi polgármester szerint a „negatív marketing” árt az egész térségnek, legfontosabb feladatnak a termelõk közötti párbeszéd elindítását tartotta.
A pertársaság képviselõje az MTI megkeresésére közölte: semmilyen kártérítés megfizetésére nem kötelezik a Mal Zrt.-t, kizárólag a bekövetkezett ipari katasztrófából eredõ esetleges, ma még nem ismert, de nem elképzelhetetlen környezeti, turisztikai, marketing károk késõbbi megfizetésére kérik a bíróságtól biztosíték megállapítását. Illés Géza Márton ügyvéd hangsúlyozta, hogy a perben a károsodás veszélyének megállapítását kérik, és a kérelem alapján nem terhelné fizetési kötelezettség a Malt. Közlésük szerint az eljárás megindításának célja, hogy amennyiben a jövõben a Somló-hegyet az iszapkatasztrófa miatt bizonyíthatóan hátrány vagy kár érné, a kárigényük fedezete biztosított legyen.
Forrás:
hvg.hu
http://hvg.hu