Kovács Nimród lett a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence díjasa termelõ kategóriában
[tn_2_bal.jpg] 2016-ban bortermelõ kategóriában Kovács Nimród lett a díjazott, akinek idén nem ez az elsõ elismerése a hazai gasztronómiai szcéna képviselõitõl: az egri Kovács Nimród Borászat tulajdonosát ugyanis idén tavasszal a Best of Budapest & Hungary szavazásán az év gasztroborászának is megválasztották. Az elismerésekkel nemcsak a minõséget értékelték a gasztronómiai szakemberek, hanem azt is, hogy Kovács Nimród folyamatos kommunikációval, pincetúrákkal, borvacsorákkal is segíti a munkájukat. „Fiatalkoromban pincérként dolgoztam, ezért külön nagyra értékelem ezt az elismerést. Célom, hogy megkönnyítsem a sommelier-k munkáját, és olyan bort készítsek, ami rögtön rámosolyog a fogyasztóra” – hangsúlyozta Kovács Nimród még a Best of Budapest elismerése kapcsán.
Az amerikai üzletemberbõl lett borosgazda 2009-ben azzal a szemlélettel kezdett az egri Kovács Nimród Borászat felépítésébe, ahogy korábban marketingszakemberként, céges birodalomépítõként is dolgozott az Egyesült Államokban, majd Kelet-Európában. Felmérte, hogy klimatikus adottságai alapján a világ borvidékei között hol helyezné el Egert, majd ennek megfelelõen kiváló szõlõfajták legjobb klónjait telepítette a 30 hektáros egri és noszvaji területekre. A választék és az image kialakításánál a borászat termékeit a világpiac felsõ-középsõ szegmensébe pozícionálták, ami a szakmai értékelések nyelvére lefordítva azt jelenti, folyamatosan arra törekszenek, hogy boraik a nemzetközi megmérettetéseken is a legjobbak között szerepeljenek.
„Hiszek abban, hogy Eger nemcsak a klíma, hanem a kultúra szempontjából is hasonlít Burgundiára – vallja Kovács Nimród. – A cisztercita szerzetesek Burgundiából hozták ide a szõlõmûvelés és borkészítés ismeretét, az ott honos szõlõfajtákat, szerintem ebbe a kontextusba érdemes elhelyezni a borvidéket, ami az igényesség, a minõség irányában jelöli ki az utunkat.”
A Par Excellence díjazottak 2016-ban is rangos névsort alkotnak: kereskedõ kategóriában Tálos Attila, a Bortársaság társalapítója és vezetõje részesült az elismerésben. Vendéglátó kategóriában a jelenleg négy fõvárosi üzletet, köztük a Bock Bisztrót is vezetõ, számos szakmai szervezetben részt vevõ Bíró Lajos lett a díjazott. Oktató kategóriában Mészáros Gabriella, a 25 éve mûködõ budapesti Borkollégium igazgatója, nemzetközi borakadémikus, az Országos Borszakértõ Bizottság tagja kapta az elismerést. Szakíró kategóriában pedig Cseh Gábornak ítélték a díjat, a korábban Kecskeméten fõiskolai oktatóként tevékenykedõ, borkereskedelemmel, bormarketinggel, borturizmussal is foglalkozó szakember írásai folyamatosan jelennek meg a szakmai lapokban.
A Par Excellence díjjal járó kisplasztika ünnepélyes átadására február 18-án, a KávéBár Bazár rendezvényen kerül sor a Magyar Sommelier Bajnokság döntõjének keretében.