Korai szüret lesz Tokaj-hegyalján is
A korai szõlõfajták szedése nagy valószínûséggel a Tokaj-hegyaljai borvidéken is már augusztus közepén kezdõdik – írta az Észak-Magyarország pénteken.
A villányi borászok szerint „elégnek az ízek” a szõlõszemekben, ha tovább marad a nagy hõség, nem lesz olyan zamatos a bor, mint az lenni szokott. Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke az Észak-Magyarországban úgy nyilatkozott, hogy a villányiak véleménye érvényes-e az itteni borvidékre is.
„Savvesztés lehet, de ehhez az kellene, hogy az õsz is a nyárhoz hasonló legyen. A villányiak elõre kongatnak vészharangot még a savak esetén is. Ha a szárazságra panaszkodnának, megérteném, de az, hogy az ízek égnek ki, nagy blõdség, én még hasonlóval sem találkoztam. A millenniumi évjárat volt savszegény, akkor nagyon meleg volt, de semmivel nem volt rosszabb az íz, mint máskor” fejtette ki véleményét Marcinkó Ferenc az újságban.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának fõtitkára szerint várhatóan már augusztus elején, a szokásoshoz képest mintegy két héttel elõbb kezdõdik az idei szüret. A mostani szélsõségesen meleg idõjárás ugyanis a szõlõskertekben úgynevezett kényszerérési folyamatokat indított el, ezért az idei bor minõségére fokozottan oda kell figyelniük a borászoknak olvasható a lapban.
Forrás:
Híradó
http://www.hirado.hu