Kiváló borokat válogat a CBA
Kiemelte: a CBA immár tizedik alkalommal rendezi meg borversenyét, amelynek nem titkolt szándéka, hogy a magyar mezõgazdaságot, azon belül is a kiváló minõségû hazai borokat támogassa. Egyebek mellett azzal, hogy az üzletlánc Vinotéka részlegeibe a szakemberek, borászok által kiválasztott italokat válogatják be és kínálják a vevõknek. Módos Péter nemzetközi borbíráló az idei borválogatással kapcsolatban azt kérte a bizottságoktól, hogy vegyék figyelembe a bírálat során a borminták egyedi jegyeit. Ezzel kapcsolatban egy chilei tanulmányra hivatkozott, amely megállapította, hogy a világban egyre kevesebb az egyedi bor, amely nem keverhetõ össze más országok termékeivel. Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetõje lapunk kérdésére kifejtette, az idén minden eddiginél több, 155 magyar borászat 1002 darab mintáját nevezte a megmérettetésre, amelybõl egy elõválogatást követõen kerülnek ki a legjobb termékek ötszáz minta közül. Mostanra már több mint kétszáz üzletben található meg a Vinotéka kínálat, ahol a vásárlók megvásárolhatják a bírálaton kiválasztott borokat.
Fodor Attila emlékeztetett: a korábbi években kiválasztott borok is megtalálhatók a kínálatban, azonban ezeket a tételeket évrõl évre nyomon követik. A Vinotéka-program célja egyfelõl az, hogy a vásárlók ár–érték arányban megfelelõ, minõségi kínálatból választhassanak, másfelõl pedig a hazai termelõk borainak bemutatása, termékeik piacra jutásának elõsegítése. A borversenyen a bizottságokban neves szakemberek választják ki a legjobb minõségû borokat, az egyenlõ feltételeket a vak kóstolás garantálja.
Forrás:
Magyar Hírlap
http://magyarhirlap.hu