Kifog a gazdákon a ravasz seregély

Az õszi seregélyinvázió a szõlõsgazdák egyik legnagyobb réme. Ha nem figyelnek, a madarak néhány pillanat alatt elpusztíthatják az egész termést a szüret elõtt, ezzel tönkre téve az egész éves munkát. Ha a szõlõ megússza a fagyot, az aszályt, a jégverést, a peronoszpórát, a lisztharmatot vagy a vadak legelését, és végre megérik, akkor jön falatozni egy egyszerre akár öt-hatezres madárcsapat. A sereg egy nap többször lecsaphat, sõt, nemcsak annyi kárt okoz, amennyit megeszik, mert ez a vidám állat falatozás közben leveri az érett fürtöket a ficánkolásával.

Ezek az öklömnyi madarak rendkívül intelligensek, mint ahogy általában azok az állatok, amik megtanultak az ember mellett élni. Egy-egy nagyobb raj baljós suhogása a Hitchcock-film hangulatát idézi, röptük látványa a természetjáróknak IMAX-mozival felérõ élményt okozhat, mezõgazdasági haszna van, de a szõlészek életét évszázadok óta megkeseríti.

Nagy durranás

Többféle módszerrel védekezhetnek ellenük, de egyik sem száz százalékos. A probléma nagyon összetett, hiszen rengeteg érdek ütközik. Ez a rendkívül rafinált állat néha annyira trükkös, hogy a sereg úgy tesz, mintha lecsapna az ültetvény egyik végén, a gazda odarohan, a csapat pedig hirtelen, jól szervezetten irányt vált, és olyan helyen landol, ahova az ember már biztos nem tud odaérni.

Régen kurjongatással, kerepléssel, madárijesztõkkel védekeztek, de ma a legelterjedtebb a propán-bután-ágyús vagy jelzõpisztolyos, hanggal való elriasztás. Ez folyamatos jelenlétet igényel több héten keresztül, napkeltétõl napnyugtáig, mert az állatok hamar hozzászoknak a durrogtatáshoz, egy idõ után már az ágyúlövések közepette is képesek lecsapni. A szõlõföldek mellé kihelyezett ágyú csatatérre emlékeztetõ hangja egyeseket zavarhat a pihenésben. Volt olyan eset, hogy egy nyaralótulajdonos szándékosan megrongálta az ágyút, figyelmen kívül hagyva a szõlõsgazda elemekkel vívott harcát. Pedig ez kíméletes, ugyanakkor fáradságos módszer, a gazdák joggal várhatnak el ebben a pár hétben némi toleranciát a lakóktól.

A lövés hangjára általában megriadnak, és felszállnak a seregélyek, de egy idõ után rájönnek, hogy nem éri õket fizikai retorzió a durranás után. Mi több, azt is megtanulják, hogy ahol nagy ágyúdörgés hallatszik, ott valószínûleg sok táplálék van, összekötik a táplálékot a hanggal. Egyfajta pavlovi reflex alakul ki náluk, és direkt kereshetik az ágyúdörgéseket – tudtuk meg a Magyar Madártani Intézet munkatársától, Orbán Zoltántól.

A leghatásosabb módszer ellenük a szõlõsorok Raschel-hálóval való lefedése, de ez csak kisebb földeken lehetséges. Nagyobb területek esetében több millió forintba kerül, amit egyszerûen nem tudnak kifizetni a gazdák.

Vadászengedéllyel rendelkezõknek a Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség elõzetes engedélyezésével (erre február végéig kell leadni az igényt) joguk van ritkítani az állományt, és ha a gazdák szerzõdést kötnek egy vadásztársasággal, akkor a mezõõrök lõhetnek ki egyedeket. De nagyon korlátozott számban, egy területen naponta csak néhányat a tízezrekbõl, és a kilõtt egyedeket le kell jelenteni a hatóságoknak. A kilövés sem bizonyul jó védekezési módnak, ezért nem sokszor alkalmazzák. Ha nagy számú irtást engedélyeznének, az ugyan kedvezne a gyümölcstermesztõknek, ellenben más termelõk kifogásolhatnák, hogy a seregélyek nem eszik meg a kártevõket a földjeiken, hiszen táplálékuk nagy része kártevõkbõl áll. A seregély egyik leghasznosabb tevékenysége a lucerna­károsító Sitona-fajok számának jelentõs apasztása.

A negyedik, de kevésbé elterjedt módszer a profi solymászok alkalmazása, a ragadozóval való ijesztés. Ez azért nehézkes, mert egy sólyom egyszerre csak egy-két órát tud dolgozni, egy nap pedig körülbelül tíz órán át kellene védeni a területet.

Összefogás

Az MME munkatársa szerint a seregély egyre nagyobb terménypusztításban az is közre játszik, hogy az utóbbi években drasztikusan lecsökkent a legelõállat-állomány. Ezt azzal magyarázza, hogy az EU a csatlakozásunk után tönkretette a magyar agráriumot, a többi ország érdekében elsorvasztották a magyar mezõgazdaságot. Emiatt a legelõket benõtte a magasabb növényzet, márpedig a seregély alapvetõen alacsony füvû réteken, vetéseken táplálkozik, ezek híján jobban rászorul a gyümölcsösök megdézsmálására. Manapság nagyságrendekkel több szõlõt esznek, mint régebben. Ha nem akar éhen dögleni, azt eszi, ami van.

A szakember szerint össztársadalmi és államigazgatási összefogással, komplex ökológiai gondolkodással lehetne e téren nagyobb eredményeket elérni, de ez nincs meg. A legjobb megoldás a megfelelõ tájgazdálkodás lenne, ha hagynának kellõ mennyiségû gyepfoltokat, amiket nem mûvelnek meg, vadföldként kezelnek, ezzel a seregélynek természetes tápláléklelõhelyet biztosítanak. Egy másik ötlet bodzásokat telepítene a szõlõk közelébe, mert a seregély a bodzát a szõlõnél is jobban szereti – ezt Szijj József tanulmányában olvashatjuk.

Vészhelyzet

Az MME munkatársának elméleti számításai szerint egy jó évben akár egymillió pár is költhet Magyarországon, így a csúcsidõszakban az északról érkezõ seregélyekkel (hiszen a seregély vándormadár) 6-8 milliót is elérhet a számuk.

Fõleg azokon a területeken nagy a seregélyveszély, ahol a közelben nádasok vannak, ez ugyanis a hálóhelyük. Komoly károsítási terület a Balaton környéke, Sopron és a Fertõ környéki szõlõk, a Duna-Tisza közi homokszõlõk egyes részei (pl. Szegerl, Ágasegyháza), vagy a Duna menti szõlõtelepítések.

Adatokat nagyon nehéz szerezni arról, hogy mennyit pusztít a madár, semmilyen kárenyhítés nem vonatkozik rá, ezért a károkat nem jelentik be. De például 2011-ben a Kiskõrös környéki szõlõkben kiszámolták, hogy körülbelül háromezer mázsa szõlõt pusztítottak el a seregélyek, ez 23 millió forintos kár csak ezen a területen.

Karl Lajos, a Balatonfüred-Szõlõsi Hegyközség hegybírója szerint például Tihanyban azért különösen veszélyesek, mert minden oldalról nádasok veszik körül, többször átrepülnek egy nap a szõlõk felett. Szerinte idén sokkal nagyobb az õzek, szarvasok, vaddisznók által okozott vadkár, és ami nagyon ijesztõ, az az, hogy 2-3 éve a vaddisznó is bejárkál a szõlõkbe, és félelmetes károkot okoz. A seregély szempontjából idén azért volt némileg szerencsés év, mert az idõjárás miatt hamarabb kezdõdtek a szüretek, az igazán kritikus októberi idõszakban már nem nagyon találnak szõlõt a madarak. Akik késõbbre hagyják a szüretet, azok viszont nagy bajban vannak.

Jófej madár, csak kicsit sok

A seregélyek elsõ költési idõszakára esik a cseresznye érése, ilyenkor több táplálék kell a fiókák miatt. Egy fát másodpercek alatt le tudnak pusztítani. Emellett ribizlit, málnát, cseresznyét, meggyet, egrest és bodzát is lakmároznak. Amikor a szõlõ érik, akkortájt vonulnak óriási csapatokba verõdve. Azért gyûlnek össze több ezren ijesztõ fekete felhõket képezve, mert így a ragadozó madarak nem mernek rájuk támadni: a sólyom, a héja vagy a karvaly nagy ellenségük. A fokozottan védett kerecsensólyom táplálékának 70-80 százalékát teszi ki a seregély, ezért fontos állat a környezetvédelem és a biológiai diverzitás szempontjából.

Védelmében szól, hogy hasznosgyümölcs­-fogyasztása egész táplálékának körülbelül 6%-át teszi ki. Nagyrészt rovarokkal táplálkozik, állati táplálékának 73 százaléka kártevõ rovarokból áll. Áldásos tevékenysége, hogy a növények tövénél lyukakat fúr, és onnan húzza ki a pajorokat – írja a Szijj-tanulmány. A Szovjetunióban régen a seregélyt erdõvédelmi célokra is felhasználták, 1948-ban és 1949-ben több ezer odút helyeztek ki az erdõgazdaságokban seregély számára, számos erdészeti kártevõ pusztítását sikerült megfékezni.

“Való igaz, hogy a szõlõkben lényegesen, cseresznyésekben és konyhakertekben itt-ott érezhetõ a kártétele, sõt ott, ahol tömegesen a nádasban van a hálótanyája, a nádszálak letörése által is számottevõ kárt okoz, máskülönben azonban oly rendkívül hasznos, hogy a gazda legjobb barátjának nevezhetjük” – foglalja össze Alfred Brehm Az állatok világa a seregélyekre (serege, seregje, seregény, seregil) vonatkozó részében.

Forrás:
Index
http://index.hu