Kiemelkedõen jó minõségû lesz az idei bor
Kiss Eliza hozzátette: az áprilistól tapasztalt fagykár, jégverés és aszályos idõjárás kedvezõtlenül hatott a szõlõtermés mennyiségére, és lehet, hogy a jövõ évit is befolyásolja. Minõségben ugyanakkor a 2017-es az utóbbi idõszak egyik legjobb évjárata lehet.
Magyarországon évente átlagosan 2,5-3 millió hektoliter seprõs újbor készül, az újbor mennyisége az idén sem fogja meghaladni a hárommillió hektolitert – ismertette.
Elmondása szerint a szõlõ átlagos felvásárlási ára 98-100 forint kilónként; a legjobb áron, 127-140 forintért a furmintot lehet értékesíteni, a mátrai borvidéken a pálinkakészítõk 160-200 forintot is adnak a szõlõ kilójáért, az olaszrizlinget viszont egyes borvidékeken csak 72 forintért veszik.
A neves hazai borvidékeken a fajtáktól függõen halad a szüret, az MTI által megkérdezett borászati szakemberek megerõsítették a kiemelkedõ évjáratot.
A Tokaji Borvidéken a korai fajták 70-80 százalékát már leszüretelték – mondta Prácser Miklós, a borvidék hegyközségi tanácsának elnöke, aki körülbelül 300 000 mázsa termésre számít. Jelenleg a muskotályos szõlõt gyûjtik be, de véleménye szerint másfél-két hét múlva az úgynevezett nagyszüret is elkezdõdhet, ugyanis az idõjárás miatt a korai fajtákhoz hasonlóan a furmintok és hárslevelûk is korábban értek meg a szokásosnál.
Hozzáfûzte: megkezdõdött az aszúsodási folyamat is, ha az idõ kedvezõ lesz, akkor nagy mennyiségû és kiváló minõségû aszútermés várható Tokaj-Hegyalján.
Goreczky Gergely, a borvidék egyik legjelentõsebb felvásárlója, az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a muskotályos szõlõ átvételét szeptember 16-án kezdték el és csütörtökön zárják. A társaság idén a tokaji száraz és félédes borok alapanyagául szolgáló hárslevelûért és furmintért kilónként 100-140 forintot fizet. Borszõlõbõl 62 ezer, aszúszembõl pedig néhány száz mázsa felvásárlását tervezik – közölte a vezérigazgató.
A Balaton környéki szõlõültetvényeken a száraz, meleg nyári és õszi idõjárásnak köszönhetõen az idei évjárat kiemelkedõnek ígérkezik, a szõlõ a szokásosnál két héttel korábban érett – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Veszprém megyei elnöke. A Nagy-Somlón, Badacsonyban, Balatonfüred-Csopakon és a Balaton-felvidéken a termés mennyisége is jónak mondható, hektáronként 7 tonna az átlag, bár a következõ idõszak idõjárása még befolyásolhatja ezt.
Radovits Tibor tájékoztatása szerint nagyon magas, 18 és 21 közötti cukorfokot mértek a gazdák. Hozzátette: az árak nem tükrözik a jó minõséget, a gazdák átlagosan 20 százalékkal magasabb árral lennének elégedettek. Példaként említette, hogy az olaszrizling ára a tavalyi szinten van, az illatos fajtáké valamivel magasabb a tavalyinál.
A 2500 hektáros villányi szõlõtermõ-terület hegyközségi tanácsának titkára, Nagy Gergely arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a borvidék sajátosságaként ismert portugieser vörösbort adó, 377 hektáron termesztett kékoportó zömét már leszüretelték. A termés minõsége nagyon jó, a termés mennyisége az átlag felsõ értékéhez – hektáronként 80-90 mázsához – közelít.
Úgy vélte, a termelõknek a hétvégén leesett csapadék ellenére sem kell szürkerothadás-fertõzésre számítaniuk. A még tõkéken lévõ bordeaux-i kékszõlõfajták és az olaszrizling termése kevésbé fogékony a kártevõre – jegyezte meg.
Már megkezdõdött a 293 hektáron termesztett merlot betakarítása, amelybõl elsõsorban rosé készül. A hosszú érési idejû cabernet franc-t (330 hektár), és a sauvignont (437 hektár) pedig október elsõ felében szüretelik. Enyhe, napos, száraz idõjárás esetén a 2013-ashoz hasonló, “abszolút kiváló” évjárat lesz – összegzett Nagy Gergely.
A Soproni Borvidéken a termés csaknem 60 százaléka még a tõkéken van. Itt mintegy 1600 hektáron foglalkoznak szõlõmûveléssel, ebbõl több mint 1350 hektár Sopron környékén van. A fehérszõlõ-fajták nagy részét már leszedték, a jellemzõ vörös fajtákkal – mint a kékfrankos -, pedig még várnak. Ez utóbbi mustfoka magas ugyan, de a savtartalma is – közölte Taschner István, a Soproni Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke.
Értékelése szerint a minõség kifogástalan, de a termésmennyiség alacsony. Kevés ugyanis az új telepítés, sok az elöregedett szõlõ. A felvásárlási ár ráadásul alacsony, kevesebb mint száz forint kilogrammonként – jelezte az elnök.
A Luka Pincészet tulajdonosa, Luka Enikõ – akinek kékfrankos bora az idén Magyarország külképviseletein is helyet kapott – szerint 2015-ben volt legutóbb ilyen jó év a soproni borvidék számára. Náluk hatféle szõlõfajtából készül bor, de egyelõre csak a pinot noire-t szedték le, amelynek a cukorfoka 20-as lett.
A Vincellér Borászat ügyvezetõje, Molnár Tibor borász szerint is jó évjárat várható, ideális cukor- és savtartalommal. A cégnél 27 hektáron hétféle szõlõt termesztenek és dolgoznak fel, ennek 70 százaléka a zenit, a zweigelt, a kékfrankos és a zöld veltelini. A szüretet a zenittel már augusztus végén elkezdték, a kékfrankossal várnak októberig. A sok csapadék nehezíti ugyan a munkálatokat, de rohadni nem fog a szõlõ – vélekedett Molnár Tibor.
Forrás:
lokál
https://www.lokal.hu