Kiadvány a fehér borkiválóságokról
[tn_2_bal.jpg] Fazekas Sándor miniszter bemutatta az Országkóstoló sorozat (FEHÉR) zárásaként és összegzéseként megjelent Borkiválóságok könyvét (Fehérborok, 2013.), mely exkluzív könyvben a szaktárca arra tett kísérletet, hogy a magyar borvidékek fehér borkiválóságait felkutassa, értékelje és közkincsé tegye mindenki számára.
Kiss Eliza miniszteri biztos bejelentette, hogy a kiadványban szereplõ pincészetek, már kezükben tarthatják elismerõ oklevelüket, illetve a héten a kiadvány mellett megkapják azon matricákat is, melyek a boros palackra ragasztva tanúsítják, hogy a tétel a nemzeti borválogatott tagja.
Horkay András, az Országos Borszakértõ Bizottság elnöke ismertette a kiadvány szakmai felépítést és a kiválasztási eljárás koncepcióját, menetét, illetve a három, négy, és öt csillagos borok, nemzetközi sztenderdeken alapuló elhatárolási szempontrendszerét.
A Vidékfejlesztési Minisztérium elkötelezett abban, hogy a kiválasztott borok piacra jutását, marketingjét segítse, melyre figyelemmel stratégiai partnerséget kötött azokkal a borkereskedõkkel (pl. Bortársaság, In Vino Veritas), akik vállalták, hogy egyfelõl kiemelt figyelmet fordítanak az Országkóstoló sorozatban Borkiválóságnak kiválasztott borokra, másfelõl pedig azokat marketingstratégiájuk részévé teszik. A stratégiai partnerséghez történõ kapcsolódás nyitott, ahhoz a továbbiakban is bármely borkereskedéssel foglalkozó csatlakozhat, amennyiben elfogadja a kölcsönös elõnyökön alapuló feltételeket.
A Vörös és Rosé Borok Országkóstolója ugyanezen tematikával 2013. november 15-én indul, a részletes információk a Nemzeti Borkiválóság Program közösségi oldalán érhetõk majd el.
Forrás:
Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája
http://www.kormany.hu/hu/videkfejlesztesi-miniszterium