Kezdõdik a szüret – aggódnak a borászok
Idén már biztos, hogy kevesebb, mintegy 3,5 millió hektoliter bor kerül a pincékbe, amit leginkább az esõs nyár okozta, járványszerûen pusztító lisztharmatfertõzés okozott. Emiatt 30 százalékkal nõttek a növényvédõ szerekre fordított kiadások is, ráadásul a környezetbarát változatok nem is hozták meg a tõlük elvárt hatást.
A korai érésû fajtákért, mint például a cserszegi fûszeres és az Irsai Olivér a tavalyi 80-85 forintos kilónkénti ár helyett idén csak 60-65 forintra számíthatnak a termelõk, de elõfordulhat 50 forintos felvásárlási ár is, ami már nem biztos, hogy fedezi a költségeket.
Mátra környékén 55-60 ezer tonnányi termésre számítanak, azonban a környék borászataiban még tavalyi eladatlan készletek is vannak, ami erõsen leszoríthatja az árakat. Az is problémát okoz, hogy a fizetési határidõk is egyre kitolódnak, a korábbi decemberirõl akár következõ év márciusira is.
A Villányi borvidéken ennél jobb felvásárlási árral számolnak, annak ellenére, hogy a külföldrõl importált folyóborok lényegesen lenyomják az árakat. A Bock Pincészet a 2008-2009-es évre mégis félmillió palackos belföldi értékesítésre, és 8-10 %-os árbevétel-növekedésre számít.
Egy új Uniós borpiaci rendtartás szerint támogatást kaphat az a termelõ, aki gyengébb minõségû szõlõtermését megszûnteti, így próbál ugyani az EU javítani helyzetén. Az elsõ évre a támogatást augusztus 21-ig lehetett leadni az MVH-nál, ahova 5379 kérelem érkezett, azonban az elsõ évre engedélyezett 5116 hektár helyett ez csak 3200-3300 hektárnyi területen folyó termelés megszûntetését jelenti.
Forrás:
Pénzcentrum.hu
http://www.penzcentrum.hu