Kalandra fel – „Winecaching” a Mátrai borvidéken

Aztán megadja a rejtekhely GPS-koordinátáit és vár, hogy valaki rábukkanjon a kincsre. A szerencsés megtaláló magával viheti az ajándékot – feltéve, hogy ott hagy helyette valami mást –, nem mellesleg túrázik egy jót, s olyan tájakat fedezhet fel, ahová a játék nélkül talán el sem jutott volna.

A borvidéki turizmus egyre élénkebb Magyarországon, nem csoda hát, hogy valakinek az agyából kipattant a zseniális ötlet: a gyönyörû környezetben található, természeti kincsekben, látnivalókban gazdag borvidékeken szerencsés volna ötvözni a túrázás és a borkóstolás élményét. Ki tudja, talán a természetjárók között is sokan akadnak, akik az egész napos séta után szívesen pihennék ki fáradalmaikat valamelyik környékbeli borospince nyugalmas hûvösében. Vagy éppen fordítva: a bor kedvéért érkezõk is felkapaszkodnának néhány csúcsra, felkutatnának egy-két ládát csak azért, hogy kedvenc italukat késõbb személyesen a borász kezébõl vehessék át, mint jól megérdemelt ajándékot. Merthogy a játék lényege éppen ez.

A Mátrai borvidék a legideálisabb terep a borászati kincskeresõ túra, a „winecaching” elindítására. Természeti szépség, meghódításra váró magaslat, felfedezni való hely van éppen elég, és friss, gyümölcsös, jó mátrai bort kínáló pincészet is akad a környéken szép számmal. A borkedvelõ családapák álma egy ilyen program.

A www.winecaching.hu weboldal szerint még csak néhány ládát helyeztek ki a szervezõk, a kezdeményezés azonban máris megtetszett a borvidék fõszereplõinek, így hamarosan megindulhat az igazi kincsvadászat. A szervezõk elképzelései szerint a legtöbb mátrai borászat közelében lesznek majd titkos információkat rejtõ ládikák, s a szerencsés megtaláló az adott pince vendége egy palack borra vagy egy kóstolásra. Ennek idõpontját azonban ajánlatos egyeztetni az érintett mesterrel.

A honlap arról is informálja az olvasót, hogy a Borpalota Borászat egy palack bort is elhelyezett a ládájába, figyelmes ajándékként az elsõ megtalálónak. Ki ne akarna ilyet találni?

Lelkes kis csapatunk úgy döntött, hogy mi nagyon is akarunk, így aztán felkerekedtünk, és meglátogattuk a Mátrai borvidéket.

Kincskeresés

Semmit sem bíztunk a véletlenre. Elõször is felkerestük Gyöngyösön Hordós Attilát, a Mátrai Hegyközségi Tanács titkárát, hogy lásson el bennünket információkkal, és adja kölcsön a térképét meg a GPS-ét, mert azok nélkül aligha „bordogulnánk”. Kivételes helyzetünket erõsítendõ még a bekötõútig is elfuvarozott bennünket, megmutatta a térképen a titkos helyet, megtanított a GPS használatára, aztán sok szerencsét kívánt.

Fotós kollégám mellett elkísér Farkas Zoltán is, aki igen jól ismeri a régiót és az itteni borászokat. Amíg a szõlõtõkék között felfelé kaptatunk, elmeséli, hogy a mátrai – a maga 7815 hektárnyi beültetett szõlõterületével – a második legkiterjedtebb az ország 22 borvidéke közül, a hegyvidékiek között pedig nem akad nála nagyobb. Állítólag már a honfoglalás elõtt itt élõ népek is foglalkoztak szõlõtermesztéssel, de 1040 óta biztosan hajlik itt a szõlõvesszõ, az ekkor keletkezett írásos emlék szerint ugyanis „Saár határában zárdát építettek, mihez szõlõbirtok is tartozik.”

A Sárhegyen felfelé futó turistaút elõször lassan emelkedik. A lankás lejtõkön hétvégi házak sorakoznak és gondozott, szép telkek, látszik, hogy szeretnek ide kijárogatni az emberek. Piroslik a galagonya, kék a kökény (recece), de még mindkettõ élvezhetetlen.

Az ösvényt szegélyezõ szederbokrokon azonban találunk néhány ép szemet. Ahogy egyre meredekebben kapaszkodunk, egyre gyakrabban kell megállnunk szedret szedni és gyönyörködni a kilátásban. Fotósunk „túrafelszerelése” legalább nyolc kiló.

Csodaszép magaslatra érkezünk, ahol a fák már nem zavarják a kilátást. A GPS szerint még 10 méterre van a láda, de le kell térnünk az útról. Távolabb, a ligetes rész legmagasabb pontján kisebb kõrakás, a láda elrejtéséhez ideális. Máshol aligha lehet, a GPS is azt mondja, közeledünk. Még két méter.

Még egy. Itt vagyunk. De hol a láda? Megbúvik a kövek között. Felnyitjuk. Egy palack a Borpalota prémium kategóriás Sauvignon Blancjából. A zsákmány a miénk! Kár, hogy párás a levegõ, nem tudjuk megmutatni, milyen pazar kilátás nyílik innen a városra és a környezõ hegyekre. Ha nem várnának ránk a pincészetek, sétálhatnánk tovább a hegyen, fel egészen a csúcsig, aztán a Szent Anna-tó és a kápolna érintésével Mátrafüredig, ahonnan visszahoz a kisvonat. Egy ilyen túra átlagos tempóban öt órát vesz igénybe. Ha csak a ládát keressük meg, 2-3 óra alatt vissza is érhetünk a városba.

Bortúra

A Mátrai borvidéken rengeteg a pince, közel 450 termelõ számára jelenti itt a szõlõ a megélhetést. Ezek között találunk olyan óriásgazdaságokat, ahol 80-100 ezer hektoliter bort állítanak elõ évente, és olyan kis családi birtokokat is, ahol a kézmûves bor készítésének hagyománya és féltve õrzött titka apáról fiúra száll.

A Borpalota ládáját, s benne az õ borukat találtuk meg a Sárhegyen, hozzájuk nézünk be elõször. Elvégre az ajándékot illik megköszönni.

A pincészet Gyöngyös szívében, egy csodálatos régi épületben található. Javában zajlik a munka, szüret idején minden dolgos kézre szükség van. Teherautó gördül be a kapun, billenõje telerakva zamatos szõlõvel, a fürtök nagy garatba zuhannak, s eltûnnek a pince gyomrában. Édes must illata száll. A kóstolóteremben Dunai György Sándorné ügyvezetõ igazgató fogad. A falakon oklevelek hirdetik, hogy bár a megtermelt bor többségét még mindig folyóborként értékesítik, a Borpalota a minõségi borkészítés útján is hatalmas lépéseket tett az utóbbi években.

Kinyílik egy palack, s a pincetúrára már a díjnyertes, 2008-as évjáratú, késõi szüretelésû hárslevelûvel a poharunkban indulunk. A szépen faragott öreg hordók büszkén hirdetik, melyik család borát érlelték a dongák az 1900-as évek elején. Ma már mindegyik acéltartályt rejt.

A pince homályában a kóstolás valóságos szentélye, itt vár ránk Varga Péter fõborász. Kóstolgatunk, beszélgetünk, és kiderül, az üde, illatos mátrai bor iránt külföldön is egyre komolyabb az érdeklõdés. A cél tehát a világpiac meghódítása.

A csapat gasztronómiában is erõs, beszélgetésünk végén szüreti gulyásra invitálnak az asszonyok. A hosszú asztalnál mindenkinek jut hely bõven, a kenyér friss, a gulyás fenséges. Kár, hogy ebben a különleges élvezetben nem lehet része minden kincskeresõnek.

Gyöngyös határában, a Mátra felé vezetõ útról alig letérve találjuk Farkasmály XVIII. századi mûemlék pincesorát és présházait. A farkasmályi borfalu valamikor a város mulatónegyede volt, ide jártak szórakozni, kirándulni a családok. Néhány éve újjáéledt ez a terület, több pince mûködik vendéglátóhelyként, és egyre gyakrabban látogatják õket a mindenre nyitott, kíváncsi borkedvelõk. Könynyû idetalálni, a bekötõútnál megáll a kisvonat, és alig néhány perces gyaloglás után már pörgethetünk is valamit a poharunkban.

Az öreg pincesoron álló, szépen felújított épületben találjuk a környék egyik legismertebb kézmûves pincészete, a Bárdos és Fia Pincészet kóstolótermét és hordós érlelõjét. Az 1997-ben alakult családi vállalkozás mára komoly hírnévre tett szert a borkedvelõk körében. Az apa, Bárdos Benjámin fõállásban évtizedek óta a Nagyrédei Szövetkezet – ma Szõlõskert Zrt. – borászati igazgatója, a fiú, Tamás viszont 2000 óta minden idejét a családi gazdaság felvirágoztatásának szenteli.

Bárdosékhoz, úgy tûnik, minden évszakban érdemes betérni. Igaz, magam csak nyáron és õsszel voltam, de a kettõbõl kettõ volt telitalálat, és valószínûleg a téllel és a tavasszal se nagyon lõnék mellé. Nyáron, a muskátlis udvaron, ernyõk alatt üldögélve kortyolgattam egy pohár hûsítõ rozét, most pedig sillerrel tetézem az élményt. Bárdos Benjámin pogácsával kínál, és olyan szeretettel és hittel beszél a pincészet borairól, hogy kedvem támad megkóstolni a nagyobb testû vörösek közül is egyet-kettõt. Tehetem nyugodtan, Farkas Zoltán vállalta a sofõr hálátlan szerepét. Nagyon jó hangulatú ez a pince.

Érdemes társasággal visszatérni. Ha elõre egyeztetjük az idõpontot, akár meleg ételt is kínálnak a pincészet kitûnõ borai mellé. A horgászat szerelmesei bizonyára jól ismerik a Markazi-tavat, azt viszont kevesen tudják, hogy a tó fölött, a faluban több kiváló pincészet is mûködik. Ha már eleget ázott a zsinór a vízben, lehet áztatni kicsit a torkot is.

A szõlõültetvények ölelésében található Hadobás Pincészet olyan, mint egy francia chateau. A korszerûen felszerelt borászati üzem békességet árasztó épületét tíz éve húzták fel zöldmezõs beruházásként. Ahol hajdan öreg tõkék sorakoztak, ma a Mátrai borvidék egyik legjelentõsebb középüzemét találjuk. A borászatot Marozsán Judit, a környék egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkezõ borásza vezeti. Elõre bejelentkeztünk, ezért õ kalauzol végig az üzemen. A korszerû borászatban minden a helyén van, de bevallom, nincs rám akkora hatással, mint a borászat két régi pincéje és a kóstolóterem öreg lábas órája, amire minduntalan rátéved az ember tekintete.

A Hadobás Pincészet borkínálata meglehetõsen egyedi. Visszahoztak a köztudatba néhány méltatlanul elfelejtett, tradicionális fajtát, így a nagy óra árnyékában Abasári olaszrizlinget, Domoszlói muskotályt vagy Gyöngyösi fûszeres traminit kóstolhatunk. Aki szereti a különlegességeket, megízlelheti, milyen bort ad a Turán nevû régi magyar szõlõ vagy a késõn szüretelt szürkebarát, a valódi kuriózumra vágyók pedig kérjék a cabernet sauvignon szõlõbõl készült édes rozét. Meghökkentõ ital, de nagyon izgalmas.

Markaz határát érinti a Mátrai Tájvédelmi Körzet, amelynek állat- és növényvilága védett és rendkívül gazdag. A túrázni vágyók a falu központjában csatlakozhatnak az országos kéktúra vonalára, de van kifejezetten bortúrázóknak szánt útvonal is, ha valaki a könnyebb utat választaná. A falu érdekessége a Melegvíz-forrás, amely télen sem fagy be, és mindössze másfél kilométeres sétát kell tennünk, hogy megtaláljuk a régi vár maradványait a Várbérc déli lejtõjén. Innen gyönyörû kilátás nyílik a környékre.

Szívesen ennénk néhány falatot, s hozzá kóstolnánk még egy kis markazi bort, felkeressük hát a Kovács Pincét is. A családi vállalkozást Kovács Ferenc és fia, Péter alapította 1996-ban. A család öt generáció óta foglalkozik szõlõtermesztéssel és borkészítéssel, biztosak lehetünk hát benne, hogy jó kezekben vagyunk. A családfõ szaktudását a környékbeli borászok is igen nagyra tartják, nem véletlen, hogy 2005-ben õ nyerte el a borvidéken az „Év Borásza” címet. A jelenlegi borkínálat és a pincészet stílusának kialakításához azonban a szõlész-borász szakmérnöki képesítéssel rendelkezõ ifjabbik Kovács is hozzátette a magáét. Fiatalos lendülete nem csupán a modern borászati technológia kialakításában érhetõ tetten. Az új stílust a bírák is nagyra értékelik, a Kovács Pincészet borait ugyanis rendszeresen aranyés ezüstérmekkel jutalmazzák különbözõ versenyeken.

Szinte minden borásztól azt hallom, hogy a Mátra alapvetõen fehérboros borvidék, és hogy az illatos fajták teremnek itt a legszebben. Meséltek egy fiatalemberrõl, aki zsenge kora ellenére meglehetõsen tapasztalt borász, ugyanis 2007-ben õ készítette el Gyöngyös legjobb illatos borát, a Nyárest fantázianévre keresztelt rozéja pedig nem csupán Heves megye bora lett, de az Országos Rozé Borversenyen is aranyéremmel és különdíjjal jutalmazták. Visszamegyünk hát Gyöngyösre, hogy találkozzunk Holló Ákossal, az Ákos Pince tulajdonosával.

Az Ákos Pince családi vállalkozás a javából. A fiatalember gyakorlatilag minden munkát egyedül végez, és csak akkor kér segítséget, ha elengedhetetlenül szükséges. Lépésrõl lépésre, tégláról téglára építi a borászatot, minden fillér nyereséget évrõl évre visszaforgatva, valóban heroikus küzdelemmel. Mindez azonban láthatóan nem vette el a kedvét az élettõl. Ellenkezõleg. Boraiból sugárzik az optimizmus, a derû, az életigenlés. Egyszerûen boldogítóak. Én leginkább a Nyárestet kóstolgatom, megfog benne az a leheletnyi édesség, ami nagyon szokatlan egy rozénál, de ennek a bornak valahogy jól áll, nevetõs leszek tõle. Fotós kollégám azt hiszi, a mennyiség teszi, de nem. Mélységesen tisztelem ezt a fiatalembert és azt a hitet, amivel minden reggel elkezdi a napját. Menjenek el hozzá, megértik.

Ha a borkincskeresés rendesen beindul, Gyöngyöstarján közelében feltûnõen nagy lesz a ládasûrûség. Ezen a Gyöngyöstõl alig tízpercnyire található településen ugyanis valósággal hemzsegnek a kiváló borászatok. Mind közül a legkülönlegesebb pince az Euronix Kft.-é. A borászat kereskedelmi igazgatója, Bóka Csaba megfogalmazásával élve az igényes borfogyasztók hétköznapi borait zárják Mark ’O Pince márkanévvel megjelenõ palackjaikba. Ha bejelentkezünk hozzájuk, elérhetõ árú, tiszta, fajtajelleges borokat kóstolhatunk, amelyek elsõsorban könnyedségükkel hódítanak. És megnézhetjük a Haller Pincét is, amely a maga 542 méterével Közép-Európa leghosszabb egyenes ágú pincéje. A hozzá tartozó Bacchus Borkápolnában újabb legekre bukkanhatunk,

itt van ugyanis az ország két leggazdagabban díszített fahordója. A borkóstolóra a kápolnában kerül sor, így a mindennapok borainak kortyolgatása közben nyugodtan tanulmányozhatjuk a hordók valóban nem mindennapi faragványait.

Szüret idején a borászok még az átlagosnál is elfoglaltabbak. A szõlõ nem vár, sokszor a család apraja-nagyja megfogja a munka végét. Így megy ez a Ludányi Pincénél is.

A 15 éve mûködõ családi vállalkozás hat saját és három bérelt hektárja elsõ osztályú terület, kiváló szõlõt terem. A túlnyomóan fehér, elenyészõ részben kék szõlõt reduktív technológiával dolgozza fel Ludányi József, a családfõ – ezért boraira a frissesség, üdeség, gyümölcsösség jellemzõ. Hat éve felújított 120 éves parasztházukba vendégeket is várnak, ahol a borbarátok kulturált körülmények között kóstolgathatják a ház borait és remek ételeit.

Pincészetének tornácán lefegyverzõ mosollyal fogad minket a borvidék ifjú titánja, Benedek Péter. Ízléses kóstolóterme most üres, csak ránk várt. Különben ücsöröghetne ott negyven ember is, elférnek kényelmesen, bor is, jó falat is akad. A Benedek Pince – mondanunk sem kell – szintén hagyományokon alapuló családi vállalkozás. Régen az ment csodaszámba, ha valakinek nem volt saját bora ezen a vidéken. Volt Benedekéknek is, néha több, néha kevesebb, a dédpapa pincéjében mindenesetre most is forr a bor, az a vállalkozás egyik fõ színtere, a hagyomány része. Ami modern, azt meg az ifjúság tette hozzá. Péter szõlészborász szakmérnökként úgy döntött, kirándul egyet, s megnézi, hogyan csinálják mindezt Kaliforniában. A Napa-völgyben tett féléves látogatása során kötött életre szóló barátságot a chardonnay fajtával, és minden vágya, hogy izgalmas bort készítsen belõle a Mátrai borvidéken.

Benedek Péter szíves házigazda, és olyan ember, aki borairól nem az érett borászok megfellebbezhetetlen bölcsességével, hanem a kalandvágyó fiatalok nyitottságával és kíváncsiságával beszél. Élmény vele kóstolni, ki ne hagyják, ha arra járnak! Sötétedik, mégpedig erõteljesen. Hiába, így októberben már rövidek a nappalok.

Szõke Mátyás vár még ránk, ballagunk hát a pincéje felé. Üdítõ látvány fogad. A pince udvarán ott áll a nagy mester, feje búbjára sildes sapka csapva hetykén, s a világ legtermészetesebb módján kavargatja a készülõ pincepörköltet egy mérhetetlen nagy fakanállal. Többen állnak körülötte, jó lehet a hangulat is, nevetnek a vendégek, kezükben pohár. Megyünk is a pincébe, vendéglátónk szemében csibészes fény villan, na, most megmutatja, amit még nem láttunk, na, most jön a csoda. És jön is, elõször a pince, csodálatos hordók végeláthatatlan sora, hogy elfárad a szem, mire végigpásztázza. Aztán a bor. Az a mély, sûrû, intenzíven fûszeres cabernet sauvignon, amitõl az ember földig hajol – csak mert nincs tovább –, a bor íze meg velünk marad Pestig, néha csokis, néha aszalt szilvás, tele valami méltóságteljes huncutsággal, éppen úgy, mint aki készítette, és olyan, de olyan fûszeres, hogy csuda!

Pestig – mondom, merthogy a borvidék nagy öregjénél tett látogatásunk volt mátrai túránk utolsó állomása. Figyeljék a honlapot, és ha megvan a ládák helyszíne, ne habozzanak. Induljanak rögvest, a kincs ott hever a szemük elõtt, töltsék a poharukba!

Kalandra fel!

Forrás:
Népszabadság
http://nol.hu