Jó bornak is kell a marketing – polarizálódik a piac
„Erõsen polarizálódik a piac és elmondható, hogy valamelyest csökkent a vörös borok fogyasztásának dominanciája. Egyre inkább elõtérbe kerülnek a fehér borok és íz tekintetében továbbra is az édes ízek a kedveltebbek”– hangsúlyozta dr. Totth Gedeon, a BGF Kereskedelem és Marketing Intézetének vezetõje a szeptember 18-án megrendezett bormarketing konferencián. Az elmúlt évtized eredményeit, tapasztalatait összegzõ szakmai fórumon kiderült az is, hogy a magasabb státuszú rétegeknél már hazánkban is a gasztro-kultúra részévé vált a minõségi borfogyasztás.
A rendezvényen a borral kapcsolatos asszociációkról és a borfogyasztók értékrendjérõl is szó esett. „A borfogyasztás hallatán az emberek leginkább három dologra asszociálnak: a bor a jó hangulat eszköze, a családi étkezések része, illetve kedvezõ az élettani hatása. A felmérések azt mutatják, hogy a borkedvelõk általában úgy vélekednek magukról, hogy élvezik az életet, preferálják az igaz barátságot, a közösségért dolgoznak és elõtérbe helyezik a családi életet. A bor fogyasztását elutasítókat ugyanakkor egészségtudatos szemléletük, takarékoskodásuk és individualista beállítottságuk motiválja – mondta el dr. Totth Gedeon.
Terítékre került a konferencián a magyar borászok marketingorientációja is: a piaci versenynek köszönhetõen a marketingeszközök használata javult ugyan, de még mindig nem elég tudatos. Ennek oka többek között az, hogy a borászok sokszor nem rendelkeznek kellõ anyagi forrással, gyakran hiányzik a marketing-kommunikációs szaktudás és irreális elvárásokat támasztanak a marketinggel szemben.
A bormarketing konferencia rávilágított arra, hogy a gazdasági válság óta a teljes bolti forgalom nem növekedett ugyan hazánkban, de a szegmensen belül nagyobb teret nyertek az alacsony árú, importborokat értékesítõ diszkontáruházak. Fontos törekvés, hogy a hazai borászok körében minél szélesebb körben elterjedjen a közvetlen értékesítés.
Forrás:
OrientPress Hírügynökség
http://www.orientpress.hu