Inog a tokaji világörökségi egyezség? – Szerencs a szalmatüzelésû erõmû megépítése mellett érvel
Fülöp Sándor, a jövõ nemzedékek országgyûlési biztosa a napokban kijelentette: véleménye szerint veszélyezteti a környezeti, a természeti és a világörökségi értékeket, ha a BHD Hõerõmû Zrt. által építendõ szerencsi szalmatüzelésû hõerõmû beruházása megvalósul. A kivitelezéshez jelenleg minden engedély a beruházó kezében van. Az ombudsman azonban kezdeményezi az illetékes hatóságnál a jogerõs építési engedély visszavonását és új eljárás lefolytatását az ügyben.
A szerencsi polgármester erre reagálva azt közölte: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fõügyészség 2007-ben lefolytatott vizsgálata során nem talált olyan körülményt, amely az engedélyek jogszerûségét megkérdõjelezte volna. Hasonló eredményre jutott a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség is. Rónavölgyi Endréné korábban már több alkalommal is kifejtette: Szerencsnek fontos, hogy megépüljön az erõmû, elsõsorban az ott keletkezõ munkahelyekre lenne nagy szükség. A beruházó szerint az ipari létesítmény 130 embernek adna munkát.
Érveik szerint ezen kívül a környéken közel ugyanennyi dolgozót foglalkoztatnának azok az üzemek, amelyek az alapanyagok elõkészítését végeznék, és kiszámítható jövedelmet jelentene a szalmát biztosító környékbeli gazdák számára is. Az erõmû ellenzõi ezekkel a kijelentésekkel vitatkoznak, szerintük a Nyugat-Európában mûködõ hasonló erõmûvek alig harminc embert foglalkoztatnak. A beruházás helyi támogatottsága tavaly a szerencsi cukorgyár bezárását követõen jelentõsen növekedett.
A szerencsi polgármester azt is közölte, hogy városuk továbbra is fenntartja kilépési szándékát a világörökségi területbõl, ha a világörökségi törvény, valamint a készülõ kezelési terv elzárja az ipari fejlõdéstõl a települést és környékét. A zempléni város önkormányzata kilépési szándékát tavaly év végén meghozott döntésével jelezte, határozatukat késõbb felfüggesztették, miután a világörökségi terület önkormányzataival egyezségre jutottak a jelentõsebb vitás kérdésekben. Rónavölgyiné szerint ez az ingatag konszenzus is veszélybe kerülhet az ombudsman lépései nyomán.
Az erõmû-beruházás egyébként két éve a tereprendezéssel megkezdõdött. Építettek egy dombot, ami azóta is látható – de azóta nem történt egyetlen kapavágás sem, a munkálatok hosszú ideje szünetelnek. A létesítmény körül kialakult vita miatt ugyanis tavaly kiszállt az üzletbõl a japán befektetõi csoport.
A BHD Zrt. ezután a Magyar Villamos Mûveket kereste meg azzal, hogy vegyenek részt a beruházásban. Az MVM Zrt. tavaly novemberi közgyûlésének döntése nyomán az állami tulajdonú energetikai cég szerepvállalása feltételeként szabta, hogy az akkor még készülõ világörökségi hatástanulmány ajánlásait építsék be a projektbe, álláspontjuk szerint ugyanis a beruházás nem jelenthet veszélyt a borvidék természeti és kulturális értékeire.
Tringer Ágoston, az MVM szóvivõje elmondta: szakembereik tanulmányozzák a – közben elkészült és az UNESCO-nak elküldött – hatástanulmány alapján átdolgozás alatt álló beruházási programot. Ezzel együtt elemzik az országgyûlési biztos állásfoglalásában megfogalmazott észrevételeket is. A döntés mindezek figyelembevételével születik meg.
Forrás:
Népszabadság Online
http://www.nol.hu