III. Fiatal Borászok Országos Borversenye
Ami annyit tesz, hogy a versenyre fiatal, azaz 35. életévüket még be nem töltött, avagy épp annyi idõs borászok nevezhettek saját készítésû boraikkal.
A borverseny célja a pályakezdõ fiatal borászok megismertetése a szakma elõtt, pályakezdésük elõsegítése, továbbá lehetõség arra, hogy egy országos borversenyen egymással versengve mérjék össze szaktudásukat és tehetségüket, egyúttal alkalom nyíljék a személyes találkozóra és eszmecserére is.
Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülõ eseményre jó páran közülük is eljöttek és a bírálóbizottság munkájában, majd az azt követõ sajtótájékoztatón is részt vettek. A minták az ország különbözõ borvidékeirõl, 30 pincészettõl érkeztek. A kétszer 8 fõs bírálóbizottság így összesen 63 bort bírálhatott. A két zsûri elnöke a „tapasztaltabb” korosztályból került ki, a fiatal borászokból álló zsûri szakmai kontrollját Nagy Ákosné – a Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének oktatója – illetve Bujdosó Ferenc – a dél-Balatoni Bujdosó Szõlõbirtok és Pincészet tulajdonosa, borásza – végezte.
A versenyen 20 pontos bírálati rendszerben zsûrizett borokat a szakemberek csak az évjárat ismeretében bírálhatták, a fajtát csak a csúcsbizottság tudhatta pontosan.
A verseny éremfelhozatala igen szépen alakult: 3 Nagy Arany, 12 Arany-, 34 Ezüst- és 11 bronzéremmel jutalmazott bor született.
A csúcsbizottság elnöke Szöghy Ottó sommelier a borverseny végeztével elmondta: „A szõlõ nem esik messze a tõkétõl…”, hisz a kóstolt borokban is érezhetõ volt a fiatalos lendület. Elmondása szerint technológiailag nagyon tiszta borokat kóstolhattak, szép érezhetõ fajtajelleggel. Jó volt autochton magyar szõlõfajták (Arany sárfehér, Kövidinka, Irsai Olivér, Cserszegi fûszeres) borait kóstolni úgy, hogy a háttérben tanult, világlátott fiatal borászok a nemzetközi trendy borstílust magyarosra „fésülik”. Jó volt érezni a zsûri munkájában azt az elkötelezett alázatot, amivel õszinte elszántsággal a magyar bor ügyét szándékoznak elõre vinni.
Utoljára egy üzenet: sok tehetség dolgozik még ebben a kategóriában, igenis merjék megmérettetni boraikat, mert ez az egész borász társadalom jövõjének záloga. Mondom ezt a magam érdekében önzõen, mert szeretnék még 40-50 évig õszinte élvezetes Magyar Bort kóstolni. Remélem, hogy ebbõl a generációból is „születnek” Gere Attilák, Bock Józsefek, Thummerer Vilmosok, Maya Ernõk, Szepsy Istvánok….” nyilatkozta Szöghy Ottó, a csúcsbizottság elnöke.
A nyár folyamán a Magyar Borok Házában megrendezésre kerülõ Hónap Borkóstolóján a nagyközönségnek is alkalma nyílik a legszebb borokat és borászaikat megismerni.
Az I. Bizottság tagjai:
Benedek Péter (Benedek Pince Gyöngyöstarján)
Koczor Dóra (Koczor Pincészet Balatonfüred)
Havas Balázs (a Corvinus egyetem végzõs hallgatója szõlész-borász szakon, elsõ generációs borász)
Szûcs István (Magyar Borok Háza pincemestere)
Nádas Szilárd (okleveles kertészmérnök)
Kovács Gabriella (okleveles kertészmérnök)
Radó András (fiatal borász, Radó Pince Pécs)
A II. Bizottság tagjai:
Hajdu Tibor (Magyar Borok Háza pincevezetõ)
Babiczki László (fiatal borász Babiczki Pince, Mátrai borvidék)
Márkvárt János (fiatal borász Márkvárt Pincészet, Szekszárdi borvidék)
Hudák Mátyás (fiatal borász Hudák Pince, Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Szabó Zoltán (fiatal borász, Pécsi borvidék)
Róth Nóra (fiatal borász Róth Pincészet, Bóly)
Wekler János (fiatal borász Wekler Pince)
Korábban