Igyon az árvízkárosultakért!
Varga Péter a Varga Pincészet tulajdonosa az összefogás fontosságát hangsúlyozza: „Az ilyen típusú segítség közösségformáló erõ, segítünk mert magyarok vagyunk, segítünk mert egy másik borvidék településeit érte baj. Nagyon örülünk, hogy egy nagykereskedelmi áruházlánc is csatlakozik ehhez az akcióhoz és várjuk, hogy a magyar borvásárlók is támogassák döntésükkel kezdeményezésünket.”
„A METRO az Észak-magyarországi esõzések okozta árvízi károk megelõzésében és helyreállításában is jelentõs szerepet vállalt, több millió forinttal járult hozzá a munkálatokhoz. Segítettük a miskolci Katasztrófavédelem és a felsõzsolcai önkormányzat erõit eszközökkel, adományokkal, az edelényi lakosságot 33 raklapnyi száraztésztával. Saját érintett dolgozóink részére is céges gyûjtés illetve céges adomány formájában több millió forint segélyt adtunk nekik a károk helyreállításához. Ezek alapján nem volt kérdéses számunkra, hogy ismét csatlakozunk egy jó ügyhöz és saját erõforrásainkat felhasználva újra segítünk.”- mondta Peter Schweighofer a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója.
„Községünkben több ház súlyosan megrongálódott, egy össze is dõlt. – számol be az árvíz utáni helyzetrõl Vojnár László Tolcsva polgármestere – A védekezéshez felhasznált homokzsákokat az önkormányzat elszállította, a helyreállítási munkák megkezdõdtek. Adományként kaptunk ruhanemût, bútort tisztítószereket és tartós élelmiszert, pénzbõl eddig közel 1,5 millió forint gyûlt össze. A kormányzattól és a központi adománygyûjtésekbõl anyagi támogatást eddig nem kaptunk. A Varga Pincészet és METRO akciójából befolyt pénzt a megsérült épületeket helyreállításához fogjuk felhasználni.”
„A tavaszi és kora nyári árvízi védekezés nyomai még láthatóak a településen, – tájékoztat Köteles László Komlóska polgármestere – a homokzsákok egy része kint van, a vízelvezetõ rendszerek, utak, épületek sérültek. A lakossági kárigény 20 millió Ft, ezt központi forrás nem finanszírozza, a nagy központi adománygyûjtésekbõl egyelõre alig részesültünk. Magánszemélyektõl, cégektõl pénzbeli felajánlás érkezett kb. 4 millió Ft értékben, ezt központilag beszerzett építõanyag formájában juttatják el a lakosokhoz. Jelentõsen károsodott a templom is. A borértékesítésbõl származó adományt a lakossági károk enyhítésére és a súlyosan károsodott templom helyreállítására fogjuk fordítani.”
Az Aranymetszés Badacsonyi Rózsakõ és az Aranymetszés Balatoni Kékfrankos 2010. augusztus 5-tõl szeptember másodikáig lesz kapható minden magyarországi METRO áruházban. A befolyt összeget fele-fele arányban a szeptemberi budapesti borfesztiválon fogják ünnepélyesen átadni a két település polgármesterének.
Forrás:
168 Óra Online
http://www.168ora.hu