Húsz éve indult
A cég alapítója, vezetõje és társtulajdonosa, Müller István 1978 óta él Balatonfüreden. Agrármérnök, külkereskedelmi szakmérnök. Tanulmányait a Keszthelyi és a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemen folytatta. A Badacsonyi Állami Gazdaság volt az elsõ munkahelye, majd 13 évig a Balaton-felvidéki Szõlõ- és Bortermelõk Egyesülésénél dolgozott Aszófõn. Itt kötelezte el magát a szõlõtermesztéssel, borászattal, borkereskedelemmel, s lett szerelmese a Balaton-felvidéknek. Abban az idõben feladatuk a megyében szõlõ- és bortermesztéssel foglalkozó mezõgazdasági termelõszövetkezetek segítése volt. A városban is- merkedett meg feleségével, Müller Istvánné Tóth Arankával, aki idegenforgalmi szakember, és az utóbbi években idejének zömét három fiúgyermekük gondozására, nevelésére, ellátására fordította. Természetesen szakított arra is idõt, hogy a vállalkozásukban felügyelje a szervezést és az adminsztratív munkafolyamatokat. Müller István húsz évvel ezelõtt lett egyéni vállalkozóvá, a társas vállalkozását pedig 1991-ben alapította. A Pelsovin Trade Bt. neve egyben a cég tevékenységével is kapcsolatos. A Pelso a Balaton latin elnevezésébõl származik, míg a vin a borra utal. A trade ismert kifejezés, azt jelzi, hogy külkereskedelmi tevékenységet is végez a családi vállalkozás. Az elmúlt másfél évtizedben számos országba expor- tálták a magyar borokat, így Németországba, Angliába, Svédországba, az Egyesült Államokba. Lapunk is írt arról, hogy elsõként exportáltak szabályos keretek között bort Finnországba. Mindezek mellett szakkiadványok megjelentetése, rendezvények, továbbképzõk, bel- és külföldi tanulmányutak szervezése is a cég profiljába tartozik. A Borkereskedelem ABC-je címû kiadványuk ma is fontos szakkönyv, akárcsak a bor és az egészség kapcsolatáról szóló munkájuk. A borászok szakmai képzésével több mint harminc éve, még Aszófõn kezdett el foglalkozni Müller István. Vincellérképzõjük a kezdõ szõlészeknek, borászok- nak adott elméleti és gyakorlati útravalót, a kertészmérnököknek, gyakorló borászoknak szervezett továbbképzõknek több mint tizenöt éve Balatonfüred ad otthont. A rendszerváltás után – Simon Károly polgármester vezetésével – megalakult helyi önkormányzat beválasztotta a mezõgazdasági szakbizottságba külsõ szakértõnek. Ekkor kapott megbízást a füredi borhetek újraindítására, va- lamint a városi borverseny megszervezésére. Mindkét esemény azóta is meghatározó rendezvénye Fürednek. Ezalatt az idõ alatt ismerkedett meg a város szõlõtermelõivel, borosgazdáival, s nyert betekintést küzdelmes életükbe. Legtöbbjükhöz szoros barátság fûzi ma is. Müller István számos hazai szakmai szervezetnek is tagja: 1993-ban vették fel a Balatonvin Borlovagrend tagjai sorába, 1997 óta pártoló, majd 2001-tõl rendes tagja a Ma- gyar Bor Akadémiának. A Magyar Szõlõ- és Bortermelõk Szövetsége elnökségé- nek és a Magyar Borok Háza Alapítvány kuratóriumának tagja. A csodálatos pannon táj szerelmesének vallja magát, s a kitûnõ magyar borok jó hírnevének öregbítését önként vállalt kötelességének tartja.
Forrás:
Napló
http://www.naplo-online.hu