Hónap borvidéke – Somló
„Rideg Somlyó térföldi remete
Reád száll a mezõk lélegzete.
Körülfoly a nap, mint hû szeretõ,
Osztatlan hévvel téged ölelõ.”
Miért írja ezt Vörösmarty? Egyszerû, világos oka van. A remete magányosan él odújában. Se közel se távol semmiféle társa. Így áll a síkság közepén a Somlyó. Körös körül semmi hegy , semmi domb.Ott áll a Somlyó rideg magánosságában a szabad tér közepén. A napsugár, mint a nagy költõ írja, hû szeretõként öleli körül, és szerelmi hevét nem osztja meg más hegyekkel. A mezõk lélegzete a szabad szél járása akadály nélkül szálldos körülötte. Valamikor óriási tûzhányó kitörés lökte fel a magasságba. Köve, földje, alkata, vállai, bazaltoszlopai ugyanolyanok mint a Badacsonyé. Magassága is csaknem akkora. Egyetlen földalatti tûzháború alkotta mind a kettõt. Koruk is egyenlõ.
Neve a legrégebbi okmányokban „Sumla”-ként szerepel, mely a som-nak török kiejtése.
Anyagában fõleg bazalt és láva. Geológusaink megállapítása szerint a Somlói láva sokban egyezik a Vezúv lávájával. Bazaltja a levegõn elváltozik, fehér foltos lesz, majd hamarosan szétporlad. Ezt hívják” kukoricás” bazaltnak.
Somló a legkisebb borvidékünk, mindössze 550 hektár mûvelt szõlõterülettel. A vulkanikus hegyoldalak, a napfény és a tüzes borok kapcsolatát már a római kor szõlõmûvelõi is felfedezték, s mint hazánk annyi más hegyoldalán, a Somlón szintén õk honosították meg a szõlõtermesztést. Írásos feljegyzések bizonyítják, hogy a sajátos klímájú, fekete bazaltos, varázslatos szépségû Somló hegyen már az Árpád-kor egyházi szolgálatban lévõ vincellérjei is párját ritkító borokkal lepték meg a bort vásárlókat. Árpád-házi királyaink óta a somlói bor az ország egyik legjobb minõségû bora volt. A középkorban a Somlói vár lovagtermében egymást érték a somlói borral megöntözött vadászlakomák. Mátyás király alatt nem csak a fõuraknak jutott a nemes italból, hanem Bécs várát megostromló seregének is somlói bor osztatott lelkesítõként. A legendák szerint a híres visegrádi Mátyás kútból ünnepi alkalmakon folyó fehérbor somlói volt.
A Somló-hegy szõlõinek igazi virágkora a 19. század elején, a napóleoni háborúk idején kezdõdött, a Pozsonyi országgyûlés ülésezésekor és a reformkorban érte el tetõfokát. Köszönhetõ ez a somlói egyenletesen jó minõségének, tartósságának és jó szállíthatóságának. Ebben az idõben a hegy javarészt egyházi és világi uradalmi birtok volt, ahol jól értékesíthetõ, kereskedelmi mennyiségek voltak. Ma a helyzet ellentmondásos. Somlót a népszerû borvidékek átka – az olcsó, igénytelen turizmus- ugyan elkerülte, de legfõbb gondnak megmaradt a mûvelhetõ szõlõterület példátlan szétforgácsoltsága, amely a gazdaságos mûvelés és a piaci értékesítés gátja. Az átlagos birtokméret (a közel háromezer tulajdonossal, akik döntõ részének a szaktudása elmarad a kor színvonalától) még a 0,2 hektárt sem éri el. Itt a legrosszabb az arány az országban a folyó borok és a palackozott borok között, sajnos a palackozott borok kárára.
A somlói borok kellemes savakkal és bõséges zamatanyagokkal megáldott – a legtöbb évjáratban magas alkoholtartalommal – rendelkezõ, tüzes, férfias borok. Kiváló minõségüket a bor meghatározó tényezõinek – a talajnak és az éghajlatnak (terroirnak) – köszönhetik. A hegy lábánál az agyagos-homokos, némi lösszel kevert talaj van túlsúlyban, feljebb a bazalt és fõleg tufamálladék ad kiváló, ásványi sókban és nyomelemekben gazdag talajt. Éghajlati viszonyai a szõlõtermesztésre igen kedvezõek.
A híres somlói borok megteremnek a hegynek mind a négy oldalán, a vásárhelyi, a jenei, szõlõsi és a dobai részen. Ez is egyedülállóvá teszi Somlót, hiszen a világon mindenütt csak a napsütéses – fõként déli – fekvéseket lehet jó minõségû szõlõ termesztésére hasznosítani. Itt is általában a déli fekvésû vásárhelyi oldalon termett bort tartják a legjobbnak, utána a jeneit, a dobait és végül a szõlõsit. Noha a sorrendben van némi igazság, nyugodtan mondhatjuk hogy mind a négy részen jó minõségû a jól kezelt bor, azaz a borász egyénisége és szaktudása is perdöntõ.
A somlói bort – köszönhetõen annak, hogy a szállítást jól bírta – már a 16.században Európa szerte ismerték: „Vinum Somleanum Omni Tempore Sanum” (a somlói bor mindig egészséges) – állítja egy korabeli gyógyszerészkönyv. Parragh Gábor gyógyászati szakíró pedig így ír róla a 19. század derekán: „a ki somlyói bort ihatik, az ne féljen a Cholerától és a kõtõl”.
Európa számos helyén gyógyszerként ihatták, mint amely a gyomorsav termelõdését szabályozza. Igazi hírnevét mégis a „nászéjszakák bora”-ként vívta ki, lévén, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia elõkelõségei a fiú utódért vágyakozó házaspárok rituális italát látták benne. A „csak házasodó boldog Ausztria”uralkodói – különösen Mária Terézia – igencsak nagy jelentõséget tulajdonítottak az ital eme erejének. Így nem véletlen, hogy a császári család hölgytagjai a frigyüket követõ hónapokban kötelességszerûen szopogatták a nagyszerû italt. De nemcsak a királyok asztalán ragyogott ott az aranysárga bor. Az italt kedvelték a Vatikánban is. Amióta ugyanis Ranolder János, veszprémi püspök a hosszú élet ígéretével megnyerte IX. Pius pápát a somlói bor hívének – s ki ezt követõen az elsõ lett, aki tovább élt, mint Szent Péter – a szent városban is respektje lett az italnak. „Non videbis annos Petri”. Ez azt teszi magyarul: „Meg nem éred Szent Péter korát”. Másfél ezer éves hagyomány ez Rómában és az egész világban. Igaz is volt ez János püspökig. De az õ somlyai bora csúffá tette ezt a másfél ezer éves igazságot.” – írja Eötvös Károly a Balatoni utazások c. könyvében.
De hát milyen is a somlói bor?
Somló és környéke mindig is alapvetõen fehérbort termelõ vidék volt. A mai somlói bor átmentette a hagyományokat, de alkalmazkodott az új irányzatokhoz is. Legnagyobb felületen az Olaszrizling díszlik, ezt a Chardonnay és a Furmint követi, s örvendetesen gyarapodik a Hárslevelû, Juhfark, Tramini, Rizlingszilváni ültetvények területe. A legendás ezer esztendõs múlttal büszkélkedõ, õshonos hungarikum – Juhfark (fürtje alakjáról kapta a nevét) csak az elmúlt évtized elején vált engedélyezetté, megtörve a bürokrácia vaskalaposságát. A manapság forgalomban levõ borok finom savúak, testesek, tüzesek. A tájjelleget kidomborítja az ászkolási buké, a változatosságot segíti a bõ fajtaválaszték. Somlón is készülnek ma divatos reduktív borok, de a szakemberek általános véleménye, hogy itt fahordós érlelés nélkül nem lenne szabad bort készíteni.
„A somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség, nyugati mûveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából és Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék borban és emberben” vallotta Márai Sándor.
A Magyar Borok Háza február hónapban a somlói borvidéket kiemelt figyelemmel kezeli. A 22 magyar borvidéket bemutató bemutatópincében tucatnyi somlói pince bora kóstolható és a borok ismertetésében egy-egy napon a kiállító pincészetek borászai személyesen is megjelennek. Az érdeklõdõk a programot a www.magyarborokhaza.hu honlapon kísérhetik figyelemmel.