Hiába a jó minõségû bor, ha nagy része a termelõk nyakán marad
A szekszárdi borvidéken elsõsorban a kisebb szõlõtermelõk küzdenek értékesítési gondokkal, a legjellemzõbb kékfrankos ára harmadával csökkenhet, az óborkészlet mintegy 15 százalékkal nõtt.
Kelemen Erika szekszárdi hegybíró közölte, sokan visszamondták a szõlõt, mert tele vannak pincék: míg tavaly augusztusában 51.229 hektoliter volt az óborkészlet, most 66.135 hektoliter.
A Tolna Borház Kft. ügyvezetõje, Bajor László elmondta, a tavalyi 16 ezer mázsával szemben idén 10 ezer mázsa szõlõt vesznek. A borház pincéiben 8.000 hektoliter óbor maradt.
A bonyhádi Danubiana Bt. a tavalyinál öt százalékkal kisebb mennyiséget, 150 ezer mázsát tervez felvásárolni – közölte Schmidt Gyõzõ ügyvezetõ, hozzátéve, hogy a cég átmenõ készlete fehérborból tíz, vörösborból 25 százalék.
Szekszárd környékén a felvásárlási árak 40 és 70 forint között alakulnak, a borvidéken 687 hektáron termesztett kékfrankos felvásárlási ára a tavalyi 60 forinttal szemben idén 40-45 forint körül alakul.
Bock József, a villányi Bock Pincészet vezetõje közölte, a jó idõjárásnak köszönhetõen nagyon jó évjáratra számítanak, közepes mennyiség mellett. Itt is szõlõtúlkínálat alakult ki, ezért az árak nyomottak: a cabernet kilója 130-150 forint, az oportó bruttó 80-100 forint.
Egyetlen felvásárló, a fertõszentmiklósi Puklusvin Kft. jelzett szõlõvásárlási igényt a Sopron–Kõszeg Hegyközségi Tanácsnak, a többi az eddigi szándéknyilatkozatok szerint egyáltalán nem vásárol szõlõt az idei szüreti szezonban – tájékoztatta az MTI-t Taschner István, a tanács elnöke.
A társaság ezer-ezer mázsa fehér és kékszõlõre a jelentett be igényt, ami jelentõsen elmarad az egy évvel korábbitól. A Puklusvin tavaly 5 ezer mázsa szõlõt vásárolt mindkét fajtából.
Az elnök elmondta: biztos eladási lehetõségük csak az osztrák export, Ausztriába évente 80 vagon szõlõt szállítanak innen.
Taschner István a közepesnél valamivel kevesebb termést vár, a kékszõlõkbõl például hektáronként 70 mázsa körülit. A gazdák jó minõséggel számolnak, mivel már 15 fok felett van a szõlõk mustfoka, így a kékfrankos akár 18-19 fokkal is szüretelhetõ.
A tanács a kékfrankos szõlõ kilogrammonkénti középárát 70 forintban határozta meg. A felvásárlók nyilván nem adnak majd ennyit a szõlõért, így az ár késõbb alku tárgya lesz. Várhatóan az elmúlt évi 50 forintos szõlõár lesz az általános.
Puklus János, a Puklusvin Kft. ügyvezetõje úgy tájékoztatott, hogy évente 5-6 ezer mázsa szõlõt szoktak vásárolni, az idén viszont csak 2,5, maximum 3 ezer mázsát.
Közepes termés mellett, kiemelkedõ minõségû borra van kilátás a Duna Borrégióban. Azok a termelõk, akik nem maguk dolgozzák fel a termést, vagy nem állnak valamelyik nagyobb borászattal szerzõdéses kapcsolatban, csak az önköltségi ár alatt tudják eladni termésüket.
Frittmann János, a Frittmann Borászat és Borház társtulajdonosa hangsúlyozta: a magas cukortartalmú és jó savtartalmú szõlõk az utóbbi évek legjobb évjáratát adhatják. Nagy reménnyel várják a késõi vörös szõlõbõl készült borok érését, mert kiváló minõség várható.
Az MTI által megkeresett szõlõfelvásárlók csak név nélkül beszéltek az árakról: csak nyomott áron, 50 forint kilónkénti ár körül vásárolják a szõlõt, mert a tavalyi borból óriási készlettel rendelkeznek, de várhatóan ez az ár is csökkenni fog.
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken várhatóan szeptember 12-én kezdik meg a korai érésû szõlõ szüretjét, a térség legnagyobb felvásárlója, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedõház (TK) Zrt., a sárgamuskotály kilójáért hatvan forintot fizetnek, a többi korai szõlõ ára ötvenöt forint. A cég a szerzõdésben foglaltakat meghaladó mennyiséget is átveszi, igaz, a többletért csak harminc forintot ajánlanak. A TK mintegy 2 ezer termelõvel áll kapcsolatban, tõlük mintegy 95 ezer mázsa szõlõ átvételét tervezi.
Marcinkó Ferenc a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint az idén 350 ezer mázsa szõlõ teremhet, ami csaknem ötödével kevesebb az elmúlt évinek. A felvásárlók, mivel itt kezdõdik a legkésõbb a nagyszüret, ide már kevesebb pénzzel érkezhetnek, ami miatt 50, de akár 100 ezer mázsa szõlõnek vélhetõen nem lesz felvásárlója. Nem kedvez az sem, hogy a tavalyi bor túlnyomó hányada is a pincékben van, éppen ezért szakemberek a lepárlási támogatás igénybevételében látják a megoldást.
Sok szõlõtermelõ került kilátástalan helyzetbe az Egri borvidéken, mivel a felvásárlók, az elmúlt évi 300 ezer mázsányi szõlõnek csupán a felét fogják átvenni a gazdáktól.
Varsányi Lajos, a borvidéki helyközségi tanácsának elnöke elmondta, a válság miatt a szokásos bormennyiség kétszerese van a pincékben, ami lenyomja a felvásárlási árakat. Így még azok is önköltségi ár alatt fogják értékesíteni a termést, akik el tudják adni.
A borász elmondta: a helyzetet nehezíti, hogy a borvidék egyik legnagyobb hagyományos felvásárlója, az Egervin jogutódjaként mûködõ Integrált Borgazdasági Zrt. felszámolás alatt áll, így a cég egyáltalán nem vesz szõlõt. Ugyanakkor az óvatos banki üzletpolitika miatt azok a borászati cégek sem kapnak hitelt, akik egyébként rentábilisan mûködnek, s így ezek is visszafogják a felvásárlásokat.
Ebben a helyzetben sok gazdának nem marad más lehetõsége, mint a lepárlás, ami azonban csak a veszteségeket csökkentheti.
Mindez pedig egyre inkább erõsíti azt a tendenciát, hogy a gazdák, még akár támogatás nélkül is kivágják az ültetvényeket – értékelte a helyzetet Varsányi Lajos.
A gazdálkodók egyébként jó közepes mennyiségû, ám kiemelkedõ minõségû termésre számítanak az 5.600 hektáros egri borvidéken, ahol, 9-10 ezren foglalkoznak szõlõtermeléssel.
Forrás:
Gazdasági Rádió
http://www.gazdasagiradio.hu