Három maraton egy nap leforgása alatt a Nemzeti Bor Maratonon
Elõször Sályról Miskolcra 31, majd Miskolcról Edelényre egy 21 kilométeres távot teljesítettek a Nemzeti Bor Maraton indulói. A rendezvény kilencedik napján, 2015. május 31-én a napfelkeltét követõen Edelényben rajtolt a nap elsõ maratonja. A 42 kilométeres táv Ináncs településig ért, így innen indult a következõ szakasz, amely a kisebb távok kedvelõinek kedvezett. A 10 kilométeres útvonal egy újabb maratoni táv rajthelyszínéhez Abaújszántó központjába vezetett. A következõ bormaratonos 42 kilométer a Bükk gyönyörû hegyvidékes, szõlõtõkékben gazdag útvonalin vezetett, elõször Sárospatak, majd Mád rajt és cél állomásaira. Mádon a borház teraszán az esti órákban 25 futó sorakozott, akik a 19:06-kor induló, Tokajig tartó szakaszra neveztek. Éjszakába nyúlóan tették meg az utat az aszú borok legismertebb városába. Tokajról ismét lehetõség nyílt egy újabb maratont lefutni, hiszen közúton Gesztely épp 42 kilométerre található.
A Nemzeti Bor Maraton kilencedik kiemelt helyszíne Tokaj volt. Itt gyermeknapi programokkal várták a szervezõk és a Nemzeti Bor Maraton partnerei 16:00-tól a szurkolókat és az esti futásra készülõket. Az Irigy Hónaljmirigy koncertje után a Tokaji Mûvészeti Alapiskola néptáncosai mutatkoztak be, majd egy zenés gyermekmûsort követõen a nagyobb „gyermekeket” szórakoztatta a Nemzeti Bor Maraton himnuszának, a Napfény ízének elõadója FankaDeli. A koncert után már mindenki izgalommal várta a Mádról érkezõket, akik között teljesítette a távot a Fehérbot Sportegyesület látássérült elnöke Csonka Ferenc is. Az érkezési ceremóniát követõen rögtön rajtolt is a következõ futás, amelynek keretében a tokaji diákok egy 3 kilométeres világrekord kísérletet támogató futással csatlakoztak a Nemzeti Bor Maratonhoz. A rajtot Posta György polgármester lõtte el, aki maga is beállt futni. A résztvevõkkel tartott egy fiatal tokaji olimpikon Mozgi Milán is.
A Nemzeti Bor Maraton „Leghosszabb Maratonváltó Világrekord” kísérlete a végéhez közelít. Eddig közel 2100 kilométert tettek meg a résztvevõk 205 óra alatt, akiknek száma a 9. nap végére már közel 9000 fõre növekedett. A következõ nap során Jászberény irányába indul a Nemzeti Bor Maraton mezõnye.
Kapcsolódó weboldal