Harmincmilliárdos állami támogatás az élelmiszeriparnak
A program lényege – tájékoztatott a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium -, hogy az alapvetõ élelmiszeripari tevékenységekkel (vagyis a hús-, a baromfi, a tej-, a burgonya-, továbbá a gyümölcs és zöldségfeldolgozással, -tartósítással, malom- és sütõipari tevékenységgel, valamint szõlõbor-termeléssel) foglalkozó élelmiszeripari vállalkozások a kereskedelmi bankoktól az MFB Zrt. által adott bankgaranciával középlejáratú forgóeszköz hitelt vehessenek fel.
250 millió és 2,5 milliárd között lehet hitelt igényelni
Az MFB által nyújtott bankgarancia mértéke 80 százalék. Ehhez járul még az állam 90 százalékos készfizetõ kezessége az ügyletek kapcsán. A program mûködtetéséhez 30 milliárd forint garanciakeretet különítettek el, ami teljes körû kihasználás esetén 37,5 milliárd forint hitel igénybevételét teszi lehetõvé.
Az egy vállalkozás által igényelhetõ bankgarancia összege 200 millió és 2 milliárd forint között lehet. Ez 250 millió és 2,5 milliárd forint közötti összegû hitel felvételére nyújt lehetõséget. Az élelmiszeripari kis és középvállatoknak kisebb összegû hitelfelvételre is lehetõségük lesz az MFB a hitelprogramon belül.
Agóniát nem hosszabbítanak meg a hitellel
A bankgarancia igénybevételére ugyanakkor nincs lehetõségük a csõd-, felszámolási eljárás, végelszámolás vagy végrehajtási eljárás alatt álló, továbbá a – lejárt esedékességû – köztartozással rendelkezõ, valamint az uniós szabályok szerint nehéz helyzetben lévõ élelmiszeripari vállalkozásoknak.
A bankgarancia kérelmeket az MFB Zrt. Hitelezési Igazgatóságára lehet benyújtani. Az MFB Zrt. a garanciát igénylõ vállalkozással bankgarancia megbízási szerzõdést köt, amely alapján bankgarancia nyilatkozatot bocsát ki a forgóeszközhitelt nyújtó pénzintézet javára. Ilyen szerzõdés megkötésére 2011. december 31-ig kerülhet sor. A bankgarancia összege után évenként garanciadíjat kell fizetni. Ennek mértéke a biztosítékok és az ügyfél minõsítése alapján meghatározott kockázati osztályoktól függõen évente 0,5-6,3 százalék között lehet. A díjat évente elõre ki kell fizetni. A program részletes feltételeit a termékleírás tartalmazza, melyet az MFB Zrt. a honlapján tesz közzé.
Forrás:
MTI
http://www.mti.hu