Háború lehet a palackozott fröccsbõl
Egy jogszabály-módosítás értelmében januártól jövedéki adó terhe nélkül lehet fröccsöt palackozni, forgalmazni. Az engedmény olyan italra vonatkozik, amely szõlõbor és szénsavas víz keveréke, legfeljebb 8,5 százalék alkohol van benne, és a bor aránya több mint 50 százalék. A hírt az Agrárszektor nyomán nemrég az index.hu és az origo.hu is közzétette. Utóbbi rábukkant az elsõ vállalkozásra, amely már él a lehetõséggel.
Fantáziát látott a fröccsben
A budapesti Vasuta Zrt. eredetileg kazánok és kazánházi berendezések szervizelésével, üzemeltetésével foglalkozik. Az alapító dédnagyapja 1867-ben indított épületgépészeti vállalkozást, és apáról fiúra szállt a hagyomány. Vasuta Gábor azonban a fröccsben is látott fantáziát – Németországban, Ausztriában palackoznak ilyen italt –, és mûszaki emberre jellemzõ alapossággal látott hozzá, hogy tervét véghezvigye. Két év alatt kidolgoztatta azt az eljárást, amely biztosítja, hogy az ital tartósítószer nélkül két évig õrizze a minõségét. Az eljárás szerint a 8 fokra lehûtött, szaturált ivóvizet és bort pihentetik, palackba töltik, amíg lenyugszik, nyomás alatt tartják, majd „fesztelenítik”, lezárják. A zrt. honlapján olvasható, hogy a palackozott fröccs sikerrel mutatkozott be franciaországi, hollandiai, kínai élelmiszeripari kiállításon, megkapta a Premium Hungaricum védjegyet. A legutóbbi közlemény itt a vállalkozásnak szóló levél, amelyet a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György írt.
Aggódnak a borászok
A borászszakma nem örül egyöntetûen az ötletnek. Ungerbauer György, a Csongrádi borvidék elnöke azt mondja, kollégáival együtt, mintegy véletlenül értesült arról, hogy a fröccs jövedékiadó-mentes lesz. Attól tart, hogy ez lehetõséget ad egyes vállalkozásoknak arra, hogy nagyot kaszáljanak. A csongrádi tisztségviselõ érzése szerint még nincs lejátszva az a meccs, amelyet õk vívnak az olasz bort behozó, olcsón forgalmazó cégekkel. Nemrég sikerült elérniük, hogy a minõsítõ intézet 30 napig, majd ezt meghosszabbítva még 90 napig vizsgálhatja az országba beérkezõ borszállítmányokat. Más adminisztratív eszköz is hozzájárult ahhoz, hogy a viszonyok kiegyenlítõdjenek a minõségi és az olcsó bort forgalmazók között. A palackozott fröccs Ungerbauer feltételezése szerint nem egy magánember ötlete nyomán, hanem az elõbb említett érdekcsoport hatására válhatott jövedékiadó-mentessé. A témáról a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöksége február 19-én, csütörtökön tárgyal, és állásfoglalást is közöl – tudtuk meg Tornai Tamástól, a HNT elnökétõl.
Véd a szabadalmi oltalom
Az aggodalmakat elmondtuk Vasuta Gábornak, aki szerint alaptalan a borászok félelme. Az õ vállalkozása jó kapcsolatra törekszik velük, éppen hogy segíteni akar nekik: – Azt az eljárást, amellyel a mi fröccsünk készül, szabadalmi oltalom védi itthon és 28 európai országban. Zárt, ellenõrizhetõ az elõállítás metódusa, a felhasznált, minõségi borról hegyközségi igazolást kérünk és kapunk.
Forrás:
delmagyar.hu
http://www.delmagyar.hu