Grand Tokaji járt a legjobb magyarnak Miskolcon
A Tour de Hongrie több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintõ nemzetközi országúti kerékpárverseny idén 38. alkalommal került kiírásra. Július 1-én Karcagról indult a mezõny Miskolcra, de a verseny már június 27-én elkezdõdött: Szombathelyrõl Keszthely, onnan Zalaegerszeg, Velence, Siófok, Paks, Cegléd és Karcag volt az útvonal, míg megérkezett a mezõny Miskolcra, ahol a Bükköt is megmászták. Miskolc a király etappal a legizgalmasabb helyszíne volt az idei körversenynek, ráadásul a város színvonalas kisérõrendezvényének köszönhetõen több ezer ember várta a befutót.
Az összetettben legjobb magyar versenyzõnek a Grand Tokaj Zrt. ajánlott fel különdíjat, amelyet Peák Barnabás vehetett át Miskolcon. Ebben két borkülönlegesség szerepelt: egy 2013-as, 6 puttonyos aszú, amely az Országház bora, és legutóbb a világ legnagyobb borversenyén elnyerte a Trófea-díjat, ezzel kategóriagyõztes lett; és ott volt az ajándékcsomagban a Grand Tokaj száraz csúcsbora, a dûlõszelektált Kõvágó Furmint is, Áts Károly fõborász ajánlásával.
– A korábban Tokaj Kereskedõház néven ismert állami vállalat 2013-ban hirdette meg minõségi megújulási programját, amelynek eredménye „érezhetõ” az aszú mellett száraz borainkban is. Így méltán lehetett az ország kerékpáros nemzeti körversenyének miskolci állomásán a legjobb magyarnak járó különdíj két palack Grand Tokaj bor – mondta Goreczky Gergely, a vállalat vezérigazgatója.
A vasárnapi zárófutamon Peák Barnabás megõrizte összetett második helyét, így a kiváló borok mellett Budapesten övé lett az ezüstérem is.