Fórum a gazdákkal
Már az utóbbi néhány hét alatt is számos ilyen rendezvény zajlott le, ám a sorozat most \”gyorsult fel\” igazán, miután a napokban szinte minden napra jut valamelyik faluban egy ilyen fórum.
Legutóbb Gyöngyöspatán, illetve Kisnánán találkozott a honatya és a fõiskolai kar szakembereibõl álló csapat az érdeklõdõkkel, amikor is fõ témaként a termelõi csoportok megalakításának szükségességét, illetve az ezzel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. A képviselõ ezúttal is hangsúlyozta a szövetkezés, az összefogás fontosságát, mint olyan eszközt, amellyel nagyobb eséllyel juthatnak hozzá a közösen dolgozó termelõk a támogatásokhoz, illetve amellyel piaci esélyeiket is nagyban javíthatják. Emellett szóba került a termõföldet életjáradékért kormányprogram is, amely a földjüket mûvelni már nem akaró vagy nem tudó gazdák számára kínál lehetõséget. A Nemzeti Földalap Kezelõ Szervezet által kézben tartott program a 60 év fölöttiek számára biztosít életjáradékot. Az egyén haszna mellett legalább ilyen fontos, hogy a földvásárlások nyomán a hazai birtokszerkezet átalakításában, az optimális gazdasági méretek kialakításában is fontos eszközként jelenik meg a program.
A honatya és szakmai stábja – kiegészülve a területileg illetékes falugazdászokkal – a választókörzet minden településére eljut majd a sorozattal, ezek idõpontjáról lapunkból is tájékozódhatnak olvasóink. Bár az összejövetelek fõ iránya és témája mindenütt az uniós csatlakozás, a fórumokon az általános tudnivalókon túl az adott településre jellemzõ ágazatok – szõlõ, gyümölcs, növényházi kultúrák stb. – speciális kérdéseirõl is minden esetben szó esik majd.
Forrás:
Heves Megyei Hírlap
http://www.hevesmegyeihirlap.hu