Fajta, klón és kísérlet
– Azért is fontosak e bírálatok, mert a termelõknek figyelemmel kell kísérniük, hogy egy-egy fajta miként reagál az évjárat-hatásokra. Csak a több évtizedes megfigyelések tapasztalataira alapozva lehet eredményesen beavatkozni a termesztési folyamatokba – tudtuk meg Gál Lajostól, a kutatóintézet igazgatójától. – Különbözõ szõlõtermesztési és borászati kísérletek borait is bemutatjuk itt: az idén elsõsorban a klónkísérletek eredményeire koncentráltunk. Emellett a termõhelyi kísérletek borai is itt voltak, az itteni eredmények az eredetvédelem miatt bírnak nagy jelentõséggel. Újdonság a DMR-kísérlet, ami a szõlõ dupla racionális (átgondolt) érlelését jelenti, azaz azt a technológiát, amely révén már a tõkén érleltebbé lehet tenni a bogyókat.
Hozzátette: ezen bírálatok során különös figyelmet szentelnek az Egri Bikavér házasításához használt fajták értékelésére, s a borvidéken legnagyobb felületet elfoglaló Kékfrankos klónkísérleteire. Zárásként a kutatóintézet már forgalomban lévõ borait is bemutatták az értékelés résztvevõinek, akik zömmel helyi termelõk, illetve a borvidék pincészeteinek borászai. Képviseltették magukat a társ kutatóintézetek – a kecskeméti, a badacsonyi, a pécsi –, a szakminisztérium, a Corvinus Egyetem és az Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet is.
Az itt szerzett tapasztalatok a kutatóintézet tevékenységi körébe tartozó tanácsadás alapjait képezik, azok a termelõk számára is hozzáférhetõvé válnak, publikációkban is megjelennek.
Forrás:
Heves Megyei Hírlap
http://www.hevesmegyeihirlap.hu