Ezerarcú ezerjó – merre vezet a móri borvidék útja?
A hazai borászok reményei szerint sokat segíthet a magyar bor eladhatóságának a borrendek világtalálkozója, amelyet májusban rendezek hazánkban. Tálos Tamás, a Magyarországi Borrendek Szövetségének alelnöke szerint mindebbõl a móri borvidék is profitálhat. Az ország egyik legkisebb borvidékének megújulását mutatja, hogy – habár az átlagéletkor még mindig magas – az elmúlt években több fiatal borász jelent meg az apák nyomdokain: ifj. Kamocsay Ákos például Dél-Afrikában és Kaliforniában is tanulta a borkészítés rejtelmeit, a borvidéki tanács elnöke pedig a fiatal Varga Máté. A nagy öreg Bozóky István szerint a borvidéknek azt kell megtanulnia, miként lehet kuriózumként eladni a máshol ismeretlen ezerjót.
Jelentõs változások várhatóak a hétszáz hektárra terjedõ móri borvidéken: az állami gazdasághoz tartozó kétszáz hektárnyi szõlõ ugyanis az elmúlt hónapokban lezajlott árverések során végre magántulajdonba került. Ezeken a területeken várhatóan új szõlõket ültetnek a tulajdonosok, hiszen 2013-ig erre támogatást is lehet kérni – reménykedik Frey Szabolcs, a borvidéki tanács titkára. Ami pedig a cégért illeti, elkészült a borvidék logója, s a terület határait jelzõ információs táblák is kikerültek a helyükre.
Mindez azonban önmagában vajmi kevés, a Brindisi Szent Lõrinc Borrend nagymestere, Tálos Tamás egyértelmûen fogalmaz: – A csalogatási stratégia legfontosabb eleme, hogy nagyon könnyed, gyümölcsös borokat kell készíteni, kihasználva a reduktív érlelés lehetõségeit, mert a borral még csak ismerkedõ réteget ezeken az illatos termékeken keresztül lehet megfogni. A második lépcsõfok lehet a nevelés, a vendégek megismertetése a móri ezerjó valódi, testes értékeivel. Elõször tehát a kiszolgálás, s csak aztán a nevelés. Az általam tíz évvel ezelõtt kitalált bormustrák is arról szólnak, hogy ne adjuk fel az elveinket, az ászkos borok hagyományait, de feleljünk meg a piac igényeinek is.
Nem csak az udvariasság, a szigorú bírálat is szólt Janky Ferenc professzorból, a Corvinus Egyetem docensébõl, mielõtt zsûrizett volna a csütörtöki nagy borvidéki borversenyen. A borászati tanszék vezetõhelyettese tagja az Országos Borbíráló Bizottságnak, érdemes elfogadni a véleményét: a tavalyi móri ezerjóról csak felsõfokon lehet beszélni. Jó a chardonnay és a tramini, a leányka valamivel haloványabbra sikeredett, de összeségében nem lehet panasz a 2009-es évjáratra.
A minõség tehát adott, aligha lehet ezt kétségbe vonni. Harminc-negyven éve még más volt a helyzet. Móron közhelyként ismerik azt a mondást, amit Geszler József hegyközségi elnök is idéz: hajdanában még az ezerjóba bedobott ecetes uborka is feljött a felszínre, annyira savas volt a bor. Ma már ez tévhit: a korszerû eljárásokkal tökéletesen finomítani lehet a savasságot. Ezek után Geszler Józseftõl is ugyanazt kérdezzük, amit a szemtelenül fiatal Varga Máté hegyközségi tanácselnöktõl: milyen jövõje van az édes és a félédes móri boroknak, van-e élet az ezerjón túl? Aki kóstolt a borversenyen vagy akár valamelyik pincészetben, annak nem lehet kétsége afelõl, hogy van. A kérdésre így alapvetõen kétféle válasz adható: Varga azt mondja, nem más borvidékek borai jelentik a mércét, egy gondolat vezeti csak a borászt, hogy minél jobb minõséget állítson elõ. Sokan ezt közhelynek is gondolhatnák, de valóban így van: minderrõl viszont meg is kell gyõzni a vevõket. Geszler válasza így marketingszempontból érdekes: lehet az ezerjóból édes, félédes borokat, töppedt aszút elõállítani, azt kell csak hirdetni, hogy a móri ezerjónak ezer arca van. Úgy véli, Európában mostanában igazán a száraz borok a keresettek, noha a fiatalok inkább az édes, félédes borokat szeretik.
Némileg ellentmond ennek Bozóky István, a borvidék talán legismertebb borásza, akinek a tapasztalatai szerint a fogyasztók többsége ma már nem a kifejezetten száraz nedûket kedveli, hanem inkább a félszáraz, félédes borokat. Ma Magyarországon ezek a legeladhatóbb termékek:
– Önmagában a borért senki nem utazik el hozzánk az ország másik felébõl, ehhez programokat kell biztosítani. Az elmúlt tíz évben Mór ebben sokat fejlõdött, most szombaton például nyitott pincékkel várjuk a Szent György-heti vigasságokra látogatókat – mondja Bozóky, aki éppen nagy munkában van: pályázati támogatással szabadtéri részleggel bõvíti a bormúzeum gyûjteményét, valamint ötven személy befogadására alkalmas, akadálymentesített kóstolótermet alakít ki szeptemberre.
A borvidék megújulását azonban mi sem jelzi jobban, minthogy az International Wine Challenge nemzetközi borverseny zsûrijének állandó tagja, ifjabb Kamocsay Ákos 2005-ben Maurus néven alapított borászatának termékei mára a nagy élelmiszeráruházakban is megtalálhatóak. Ez pedig nem véletlen, hiszen a Hilltopot alapító édesapa védõ szárnyai után Ákos Dél-Afrikában és Kaliforniában is dolgozott borászként, s az ott tanultakat ma felhasználja a borkészítésben. A hagyományos, hat hónapot hordóban érlelt ezerjó, rajnai rizling és chardonnay mellett Kamocsayék sikerrel próbálkoznak a királyleánykával és a sauvignon blanc-sal, ez utóbbiak például teljes mértékben reduktív, oxigénmentes technológiával készülnek. Úgy tûnik, ezeknek a fajtáknak jól fekszik a móri terep.
És ha már a változatosságnál tartunk, a móri borvidéken nemrég négy kékszõlõfajta, a cabernet franc, a cabernet sauvignon, a kékfrankos és a merlot termesztését is engedélyezték. Mert habár a vidék köztudottan nem a vörösboroknak kedvez, igény az lenne rájuk. A borkóstolóra érkezõ társaságok tagjai ugyanis egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: – És vörös nincsen?
A borvidék kitörési pontját sokak szerint az édes, töppedt ezerjóból készült borkülönlegesség jelentheti. A bortörvénybe, úgymond a tokajiak lobbija miatt nemrég azonban belekerült, hogy aszút kizárólag Tokaj-Hegyalján lehet forgalomba hozni. Van errõl egy története Janky Ferencnek, aki úgy vitte egy tokaji rendezvényre a Bozóky Töppedtet, hogy az ottaniak az egekig magasztalták, a legjobb aszúnak akarták kikiáltani. Ehelyett marad a címkéken (egyelõre) a diplomatikus vagy inkább lehetetlen megfogalmazás: töppedt szõlõbõl készült, különleges minõségû, édes fehérbor.
Aki ebbe a Bozóky-féle borba belekóstolt, jó ideig nem is felejti el az ízét; igaz viszont, hogy minõségi, gazdasági szempontok miatt nem is lehet hatalmas mennyiségben elõállítani. A borvidék fõ gyengéje épp az, amit több borász is említ: hiányzik a kapacitás, hogy tömegével elõ tudjanak állítani asztali bort, az elit borokéhoz majdnem hasonló minõségben. Gondok vannak a terjesztéssel is: a móri éttermekben ugyan hozzá lehet jutni a borokhoz, a helyi boltok polcain viszont általában nem a móri a legfõbb bor: a nagy áruházláncok ugyanis egységesen rendelnek. Az igazi lökést – vélik többen is – az adhatná meg, ha lenne a borvidéken egy nagy integrátor, aki garantáltan felvásárolná a termelõk szõlõjét, s az általa készített boroknak egységes arculatot adva jóval hatásosabb reklámot is biztosítana a móri bornak. Ez azonban még a jövõ reménye.
Minõsítések a borversenyen
A borvidéki borverseny nagyaranyérmét a Miklós Pince királyleányka bora nyerte. Arany minõsítést kaptak (az aranyérmes borok számának csökkenõ sorrendjében): Geszler Családi Pincészet, Frey Pince, Varga és Fia Pincészet, Maurus Pince, Bozóky Családi Pincészet, Trischberger László, ifj. Sáfrán András, Molnár József, Dénes Zoltán, Biró István, Pontica Pince. A borvidéki versenyre 164 mintát neveztek be, a harminc év alatti borászok ebbõl tizenegy nedût hoztak a versenyre.
Forrás:
fmh.hu
http://www.fmh.hu