Év Bortermelõje 2012
[tn_2_bal.jpg] A 2012. Év Bortermelõje Magyarországon díj nyertese:
Áts Károly,
a Tokaji borvidékrõl.
„Tokaj, Mád egy csoda. Célom ezt a csodát megvalósítani, palackba zárni, és minél több ember asztalára eljuttatni a világ minden táján. Aki megkóstolja, örömöt és boldogságot érezzen, megismerje rajta keresztül a borvidék lelkét, a fajtákat, Magyarországot. Számomra a borászat az életem, a hivatásom. Úgy szeretem, ahogy van.”
Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 47 éves mádi borásszal édesapja szerettette meg a szõlõmûvelés, borkészítés mesterségét. 6 évig dolgozott a Tokaj Kereskedõháznál, miután mostani munkahelyére, a Royal Tokaji Borászati Zrt.-hez került, mint fõborász. Itt alkot, ez az õ szentélye, ahol csendben elvonulva szakmájának, hivatásának élhet. Szebbnél szebb borok kerülnek ki a keze közül, melyeket már egy ország ismer és szeret. Mindegyik borára úgy tekint, mint saját gyermekére, egyformán szereti õket, de ha muszáj lenne néhányat kiemelni közülük, akkor a 2009-es Áts Cuvée-t, Birtok Furmintot és Dûlõválogatás Furmintot és természetesen a 2003-as Nyúlászó 6 puttonyos Aszút választaná. Ezek a borok egyensúlyban, harmóniában, ízvilágukban állnak hozzá a legközelebb.
Mint minden embernek, neki is vannak tervei, vágyai, kívánságai. „A célom továbbfejlõdni, a legjobb borokat készíteni, és tökéletesíteni a tudásomat. A magyar bort, a tokajit még jobban népszerûsíteni, megmutatni azt a csodát, amit ez a kis ország tud, elõvarázsolni azt az ízvilágot, melyre a magyar földben termett szõlõ, és a belõle készített bor képes. Olyan borokat készíteni, amelyeket a fogyasztók szívesen isznak, és örömet okoznak nekik.”
Áts Károly néhány gondolata a tudásról:
„Olyan keveset tudok a borászatról, rengeteg tanulni való van még számomra. Egy emberöltõ kevés, hogy felfogja az ember és megértse, mirõl szólnak a természet adta csodák. Minden egyes borásszal való találkozás alkalmával, a velük való beszélgetésbõl tanulok. Megpróbálom a tõlük elcsent gondolatokat, terveket, tapasztalatokat átépíteni az én terveimbe, gondolataimba, hogy fejlõdhessek.”
És mit ígér a borász annak, aki ellátogat hozzá?
„Aki ellátogat Mádra, az egy csodálatos kis faluval találkozik, amelyet Tokaj-Hegyalja legjobb dûlõi vesznek körbe. Aki ellátogat hozzám, és végigjárja a mádi dûlõket, megnézi a pincéket, megkóstolja a borokat, az megérzi, ráérez a mádi bor jellegére. Érezni kell a szõlõterületek lüktetését, a dûlõk adta hangulatot, a sokféle talaj adta illatot. Át kell élni, látni, érezni az ódon pincék történelmét, amely mind áthatja, átjárja és egy egységet képezve adja a mádi bort, a Royal Tokajit – azt, amit készítek.”
Kedves Károly, szívbõl gratulálunk a díjhoz! Kívánjuk, hogy felhõtlenül élvezze sikereit, használja ki a kitüntetés adta újabb lehetõségeket, kívánjuk, hogy vágyai valóra váljanak, magunknak pedig azt kívánjuk, hogy még hosszú-hosszú évekig ajándékozzon meg minket csodálatos boraival.
A díjért versengõk közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász, akik közül a gyõztest megválasztották (ABC sorrendben):
Áts Károly – Tokaji borvidék
Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék
Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék
Gálné Dignisz Éva – Kiskunsági borvidék
Heimann Zoltán – Szekszárdi borvidék