Elkezdõdött a szüret a tokaji borvidéken
A társaságnál az idén 100 ezer mázsa szõlõ felvásárlását tervezik, a felvásárlási árakat már a nyár közepén meghirdették. A kereskedõház 2015-ben mintegy 1100 hektár területrõl, közel kétezer kistermelõtõl vásárol fel szõlõt, amire 2 milliárd forintot fordítanak. Az állami pincészet nettó értékesítési árbevétele tavaly mintegy 2 milliárd forint volt, a 2013-as 3,8 milliárd forint után, az idén szerény növekedésre számítanak.
A Tokaj Kereskedõház Zrt. az elõállított bor 40 százalékát exportálja, több mint 30 országba. A kereskedõház szerint Magyarországnak jó esélye van betörni a minõségi száraz fehér borok nemzetközi piacára a furmint borokkal egyedi ízviláguk miatt. A világpiaci trendek azt mutatják, hogy egyre nõ a kereslet a száraz fehér borok iránt. A száraz fehér borok – beleértve a furmintot is – átlagosan a Tokaji Borvidék termelési volumenének 15 százalékát adják, azonban figyelembe véve a várható keresletnövekedést, ugyanez az arány 2020-ban már 44 százalékot is elérhet.
A közlemény idézi Balassa Istvánt, a Tokaj Kereskedõház Zrt. szõlészeti igazgatóját, aki elmondta: a száraz borok alapanyagául szolgáló szõlõfajták termelõi elégedettek lehetnek az idei terméssel. A késõi érésû furmint és hárslevelû szõlõk érettségi állapota a borvidéken igen változatos képet mutat, a forró száraz nyár hatására a vártnál kissé alacsonyabb termésmennyiségre számítanak – tette hozzá.
Forrás:
AgroTrend.hu
http://www.agrotrend.hu