Elfogadhatatlan Magyarországnak az EU borreformja
Sok egyéb agrártermék mellett borból is hatalmas fölösleg termelõdik évente az Európai Unióban. Ezért az Európai Bizottság júniusban reformterveket dolgozott ki a kereslet és a kínálat egyensúlyba hozására. A lényeg az, hogy azt az évi 500 millió eurót, amit jelenleg a kényszerlepárlás finanszírozására fordít az unió, azoknak a gazdáknak adnák, akik kiirtják a szõlõjüket és felhagynak a termeléssel. A bizottsági javaslatok most kerültek elõször hivatalosan a miniszteri ülés napirendjére. Az elutasítás egyhangú és kategorikus volt.
– Az alapállásunk nagyon világos, hasonlóan a többi országhoz, mi is elfogadjuk azt, hogy szükség van bizonyos változtatásokra a szõlõ-borágazat közös piaci szabályozásában, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a bizottság által letett javaslatok közül egyik változat sem az, amelyik kielégítõen tudná ezt a reformfolyamatot véghezvinni, illetve amelyik a magyar bortermelõk érdekét is megfelelõ mértékben szolgálná – mondta Ficsor Ádám, a FVM államtitkára.
Magyarország az unió hatodik legnagyobb bortermelõje, de a mi nagyságrendünk nem hasonlítható az olyan óriásokéhoz, mint Franciaország, Olaszország vagy Spanyolország. Ám ezek a kormányok sem tudnák megetetni a fõ áldozatnak számító kistermelõkkel,, hogy egyszerûen felejtsék el a szülõktõl, nagyszülõktõl örökölt birtokot és mesterséget.
Ráadásul sokkal többrõl van szó, mint mesterségrõl. A mediterrán országokban és talán kicsit nálunk is a szõlészet, a borászat a széles értelemben vett nemzeti kulturális örökség része. De ott a nyomasztó realitás is, hogy az Európában megtermelt bor 15 százaléka jelenleg kényszerlepárlásra kerül. A végsõ cselekvési programhoz csak nagyon kemény vitákon át lehet majd eljutni. Az optimista becslések szerint talán valamikor a jövõ év közepére.
A tervek szerint 2008-ban induló reform lényege, hogy megszüntessék az egyre növekvõ túltermelést és versenyképessé tegyék az európai bort az egyre erõsödõ tengerentúli borokkal szemben.
Forrás:
Magyar Rádió
http://www.radio.hu