Egymilliárd forint jut 2011-ben bormarketingre
Geönczeöl Attila a szekszárdi hegyközség Mátyás napi borünnepén arról számolt be, hogy jelenleg 596 millió forint szabadon felhasználható keret áll a bizottság rendelkezésére, 320 millió forint pedig már lekötött forrás. A literenként 5, illetve 10 forintos forgalomba hozatali járulékból származó, várhatóan egymilliárd forintos idei kerettel kapcsolatban megjegyezte: ez megegyezik a Borsodi Sörgyár marketingre fordított összegével.
A jelenleg 12 taggal mûködõ, egyébként 13 fõs bizottság elnöke az eddigi döntésekrõl elmondta: a tél végi vörösborkampányra 80 millió forintot, a Duna Borrégió imázskampányára 64 millió forintot szavaztak meg. A régiós népszerûsítést szolgáló kisprojektekre 125 millió forintot hagytak jóvá, az idei nemzetközi kiállításokon való megjelenést 93 millió forinttal támogatja a bizottság.
Két projekt – a 80 millió forintos tavaszi fehérborkampány, valamint az 50 millió forintos borszerda elnevezésû akció – lebonyolítását újra tárgyalják – fûzte hozzá. Geönczeöl Attila szólt arról, hogy a bormarketing rendszerének átalakítására vonatkozó javaslattal fordult a vidékfejlesztési miniszterhez. A jelenleg kétszereplõs, az Agrármarketing Centrumot (AMC) és a bizottságot tartalmazó rendszerbõl hiányzik egy operatív munkát végzõ iroda, ennek létrehozását javasolják – tette hozzá.
A bizottsági elnök úgy vélte: az Agrármarketing Centrum inkább „kifizetõhely”, mint marketingiroda, amely 3-4 külsõ marketing ügynökséget bíz meg a munkákkal. A tél végi vörösborkampány esetében a szakmai felügyelet hiányát rótta fel az AMC-nek. A szakember kitért arra, hogy a sikeres bormarketinghez jelenleg hiányoznak a friss piaci adatok, ágazati információk, valamint egyes szakemberek szerint a 2009-2013-as közösségi bormarketing stratégia is elavult.
Forrás:
HVG.hu
http://hvg.hu