Durván nyakon öntötte a borászokat a kormány döntése
„A kormány felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy a bor forgalomba hozatali járulékfizetési kötelezettség megszüntetésére irányuló jogszabályokat készítse elõ.” Többek között ezt az utasítást is tartalmazza a Magyar Közlöny Jogszabálykeresõjében olvasható dokumentum.
Talán mégsem igaz?
A legújabb döntés váratlanul érte a borászokat, hiszen a pincészetek képviselõi decemberben is a járulékból befolyó összeg felhasználásáról egyeztettek a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárával – nyilatkozta az InfoRádió kérdésére Jásdi István. A Pannon Bormíves Céh elnöke, aki a Magyar Független Szõlõ- és Bortermelõk Országos Szövetségének (Vindependent) elnökségi tagja is, elmondta: abban bíznak, hogy a hír nem igaz, hiszen az elmúlt hónapokban zajló kormányzati egyeztetések alapján teljesen másra számítottak.
Jásdi István kiemelte, hogy a szakminisztériummal folytatott egyeztetéseken az a négy szakmai szervezet vett részt, amelyek a magyar szõlõtermesztés és borászat egészét képviselik. A négy szervezet a következõ: Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Magyar Szõlõ- és bortermelõk szövetsége, Vindependent, Pannon Bormíves Céh.
Bormarketing és turizmus
Az idézett határozat a közösségi agrár- és bormarketinggel kapcsolatos állami feladatok ellátásáról is dönt. A dokumentumban ez áll: „A kormány egyetért azzal, hogy a közösségi agrár- és bormarketing tevékenységgel kapcsolatos feladatokat az Agrármarketing Centrum helyett a Magyar Turizmus Zrt. lássa el. A kormány felhívja az érintett minisztereket, hogy a feladatok átadásával kapcsolatos részletes elõterjesztést készítsék elõ, annak figyelembevételével, hogy a közösségi agrár- és bormarketinggel kapcsolatos szakmai felügyeletet továbbra is a vidékfejlesztési miniszter látja el.” A végrehajtás határideje: 2012. március 31. Felelõsök: a nemzeti fejlesztési miniszter és a vidékfejlesztési miniszter.
Piaci zavar
A forgalombahozatali járulék miatt a bormarketing ügye rendre összekapcsolódik a borpiac fontos kérdéseivel, például a borimport ügyével. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának fõtitkára már 2010 novemberében jelezte, hogy a gyenge termés miatt a külföldrõl, több százezer hektoliter mennyiségben behozott borok komoly piaci zavart okoztak Magyarországon. Erre 2007-ben is volt példa: a 2006-os évjárat ugyan jó minõségû bort adott, de a mennyiség kiugróan kevés volt.
Az ágazat legnagyobb gondja
2011 elsõ félévben több mint 500 ezer hektoliter bor érkezett Olaszországból Magyarországra az olasz statisztikák szerint – hívta fel a figyelmet Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) fõtitkára 2011. november 10-én az Országgyûlés mezõgazdasági bizottsága szõlészeti és borászati albizottságának ülésén. A magyar statisztikák ugyanakkor csak e mennyiség mintegy a felét mutatják ki – hangsúlyozta a fõtitkár.
Az olasz import rendkívüli mértékben befolyásolja fõként az olcsó borok piacát, ahol erõsen torzító hatású – mondta a HNT fõtitkára, aki az olasz borimportot az idei legnagyobb borágazati gondnak nevezte. Abban az országgyûlési képviselõk is egyetértettek a jelenlévõ szakemberekkel, hogy az olasz borimportot ellenõrzött keretek közé kell szorítani, jobb piaci feltételeket teremtve a belföldi bortermelõknek – tudósított az MTI.
Különös kamionok
A HNT fõtitkára által jelzett problémára mások is felhívták a figyelmet. A Vindependent honlapján jó ideje olvasható az a 2011. áprilisi állásfoglalás, amely a hatékony ellenõrzést sürgeti.
A Vindependent honlapján olvasható írás szerint a tavaly tavaszi helyzetet ez jellemezte: „Ellehetetlenülõ szõlõtermelõk, megfelezõdõ szõlõterületek, rossz termés, borászati gigaberuházások EU-támogatással, az országutakon ismeretlen helyrõl ismeretlen helyekre tartó 30 ezer literes boros-kamionok, adóelkerülés – azonnali megoldást igényel a helyzet. A döntésekhez adatok kellenek: mennyi a szõlõterület, mennyi a szõlõ, mennyi a bor, mennyi az import és az export? Nem lehet gond. A szakma szereplõi csaknem minden felsorolt intézménynek évenként jelentenek. Pincekönyv, borkísérõ okmány, számla, szüreti jelentés, gazdasági akta, származási bizonyítványok rendszere, jövedéki elszámolás, forgalomba hozatali járulék befizetése, területalapú támogatás lehívása, statisztikai jelentés, meg vannak még persze a földhivatali nyilvántartások. Ha valamelyikkel két napot késünk, megnézhetjük magunkat! Külön-külön is alkalmasak arra, hogy csaknem teljes áttekintést adjanak a szakma helyzetérõl…”
Mit ér az ellenõrzés?
A mezõgazdasági bizottság szõlészeti és borászati albizottságának november 10-i ülése elõtt egy nappal a vidékfejlesztési miniszter elrendelte az importborok kiemelt ellenõrzését. Fazekas Sándor a Magyarországra érkezõ külföldi borok nagy mennyiségével indokolta közleményében az importborok kiemelt ellenõrzését. A hatóság a borok elsõ magyarországi tárolási helyén, vagyis a nagy- és kiskereskedelmi egységekben, az elosztó központokban, a hûtõházakban és az elõállító létesítményekben ellenõrzi, hogy a borok megfelelnek-e az élelmiszerjog elõírásainak.
A vidékfejlesztési tárca szerint a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a „megkülönböztetéstõl mentes, kockázatbecslésen alapuló” vizsgálatokat nemcsak az elõállító helyeken, hanem raktárakban, hûtõházakban és szállítmányozás közben hajtja végre. Az elsõ magyarországi tárolási helyen végzett vizsgálat a kísérõ dokumentumokra is kiterjed, megnézik az egyes tételek számláit, a pincekönyveket, a szállítási okmányokat, és a laboratóriumi vizsgálati eredményeket is. A borokból mintát is vesznek, amelyeket laboratóriumi vizsgálatnak vetnek alá. A közlemény szerint az ellenõrzések visszavonásig folyamatosan tartanak.
Az ellenõrzések során nem találtak egyetlen olyan esetet sem, ami az elõírásoknak nem volt megfelelõ.
Forrás:
Inforádió
http://inforadio.hu