Dönt a tõke - Boraszat.hu

Milyen lesz az idei bor és a jövõ év? – az éppen kóstolt tétel tulajdonságai után errõl faggatták leggyakrabban a borászokat a hét végi Borfesztiválon a budai várban a látogatók. A válasz szinte mindenhol azonos volt: bíznak abban, hogy lesz még egy-két napsütéses hét, és akkor van esély tisztességes bort készíteni, de a jövõ év már biztosan nehéz lesz – nehezebb, mint a korábbiak. Kevés a szõlõ, könnyebbek a fürtök, és sok helyütt jóval alacsonyabb cukortartalommal kell számolni a megszokottnál.

„Van olyan ültetvény, ahol keresni kell a fürtöt” – mondják a Juhász Testvérek pincészetének standjánál. Az egerszalóki borászok elismerik, hogy azon az ültetvényen el lett rontva az egyik permetezés. Így utolérte az ottani szõlõt valamelyik betegség, amely ellen a védekezés a sok esõ miatt az egyik legnagyobb kihívást jelentette idén a szõlõsgazdáknál. „A sorok között mindig magasabb a páratartalom, s ezeknek a gombáknak akár néhány óra is elég, hogy több ezerszeresükre szaporodjanak” – magyarázzák.

Versenyfutás a gombával

Az idõjárás több szempontból sem kedvezett a termésnek: fagykár, a virágzáskor túl hideg volt, s a viharok által megtépázott tõkéken a sok esõ a gombás megbetegedéseknek készített melegágyat. Ráadásul a tartós rossz idõ a hegyvidékek megközelítését is akadályozta, s ez sok helyen meggátolta a szõlõ egészségének védelmét, a permetezést is.

Szeptember elején a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa úgy számolt, hogy idén 400 ezer tonna szõlõtermés várható. „A meteorológiai õsz elsõ két hetének csapadékos idõjárása nyomán azonban ez a mennyiség inkább már csak vágy” – mondja lapunknak Horváth Csaba, a tanács fõtitkára. A várt 400 ezer tonna is legalább harmadával kevesebb lett volna, mint a korábbi évek termése, de minden egyes csapadékos hét tovább csökkenti a várható mennyiséget, így a fõtitkár szerint további akár 30-40 százalékos terméscsökkenéssel is számolni kell.

A hazai éves borfogyasztás megközelíti a hárommillió hektolitert: az már most látszik, hogy ennyi bor idén nem lesz. Attól ugyanakkor nem kell félni, hogy bor nélkül maradnának a hazai borisszák. „A tavalyi év ugyanis elég jó volt mennyiségi és minõségi szempontból is, így még bõven vannak készletek” – mondja Horváth Csaba. Ráadásul a minõséget sem kell még temetni: a fõtitkár szerint nem mindegyik termõterülettel bánt olyan mostohán a sors, így biztosan lesznek jó minõségû tételek is. Már csak azért is, hiszen koránt sincs vége a szüretnek.

A korai fajták esetében lehet nagy probléma, hiszen sok helyütt a szeptember eleji esõk miatt korábbra hozták a szüretet, ugyanis ha az érés utolsó szakaszában nem meleg és száraz az idõ, akkor a szõlõben lévõ cukorért a borászoknak a botrytis nevû gombával kell versenyt futni. Így inkább alacsonyabb cukortartalommal, de leszedik a szõlõt. Horváth Csaba úgy látja, a késõi érésû fajtáknál még van esély arra, hogy megkegyelmez az idõ járás. Egyetért ezzel Alkonyi László borász szakíró is, bár hozzáteszi: az unokája biztosan nem fog kiemelkedõ évjáratként tekinteni a 2010-es évre. Az elõrejelzések egyébként élénkebb savérzetû, illatokban és zamatban gazdag, de könnyebb borokat jósolnak.

Jönnek az adalékok?

Abban egyetértenek a szakértõk, hogy az idei év vízválasztó lesz a borászok között. „Míg tavaly aki akart, tudott jó bort készíteni, addig idén jobban elválik, ki a jó szakember” – mondja Horváth Csaba. Sarkosabban fogalmaz Kardos Gábor, a badacsonyi Szeremley Birtok értékesítési vezetõje. Úgy látja: az üzemi szemlélettel mûködtetett pincészetek által készített borok kevésbé évjáratfüggõk, hiszen az itthon is engedélyezett adalékanyagok (mustsûrítmény, savtompítók, mesterséges tanninok, színstabilizátorok) hozzáadásával elõ lehet állítani olyan bort, amely jobb évjáratnak tûnik, ezért egy gyengébb évjáratnál teret nyerhetnek a családi pincészetekkel szemben a nem eléggé tudatos fogyasztók körében. Ezért Kardos Gábor attól tart, hogy mind többen fordulnak a ma „trendinek” tartott üzemi marketingborok felé.

A hazai borkészítõk – vagyis az üzemi borászok és a kézmûvesek – közti ellentét végeredménye pedig szakértõk szerint egyszer s mindenkorra meghatározhatja a hazai borászat jövõjét, amire Gál Tibor egri borász – aki talán a legtöbbet tette a magyar bor nemzetközi elfogadtatásáért – már évekkel ezelõtt felhívta a figyelmet. „A magyar bor ugyanis üzemi területen nem tud versenyezni az újvilági vagy a mediterrán borokkal” – mondja Kardos Gábor. „Ma még a családi pincészetek értékteremtése a meghatározó, és a magyar bor végvárként áll a minden másban már globalizált élelmiszerpiacunkon. Így rajtunk múlik, hogy veszni hagyjuk-e. Ha azt szeretnénk, hogy a magyar bornak megmaradjon a karaktere és legyen jövõje, akkor a családi pincészetek által készített kézmûves, terroir borokat kell támogatni.”

Sokat érõ fürtök

Hogy mekkora gond a borászoknak egyegy gyengébb év, az termõterületenként is jelentõs eltérést mutat. Tokaj-Hegyalján még lehet, hogy sikerül aszút szüretelni, de ha nem, a mostani év gazdasági problémája három-négy év múlva jelentkezik majd. A vörösboros vidékeken is könnyebben vészelnek át egy-egy rosszabb évet, ha van átnyúló készlet. Alkonyi László szerint legkevésbé a villányi borvidéket viseli meg a gyengébb esztendõ. Ott ugyanis sikerült egységes arculatot adni a borvidéknek, a villányi név kultuszát hatékonyan kamatoztatják a turizmus terén is, s ez jó jövedelemkiegészítés a borászoknak is. Más borvidékek viszont még nem tudták ilyen jól kiaknázni ezt a lehetõséget.

Alkonyi László szerint leginkább a szõlõtermesztõket kell félteni – legalábbis azokat, akik mögött nincs egy olyan nagy bortermelõ bázis, amely a minõségi bort el is tudja adni. Számukra egy gyenge év akár végzetes is lehet. A gyengébb termés egyébként meglátszik a szõlõ felvásárlási árain is. Míg tavaly arcátlanul keveset, 40 forintot adtak kilójáért, idén már száz forintot is lehet kapni egy kiló jó minõségû szõlõért.

Ám ez az ár is csak a vegetálásra elég, arra nem, hogy a gazdák pótolni tudják tavalyi veszteségüket. A 2010-es idõjárás ugyanis nemcsak megtizedelte a termést, hanem a kevesebb termésre még jóval többet kellett költeni is. Míg tavaly elég volt háromszor-négyszer permetezni, addig idén a csapadékos, párás idõjárás miatt erõsebb vegyszerrel legalább 10-11 alkalommal kellett védeni a növényt. Így hiába nõtt a felvásárlási ár, nem biztos, hogy az árak fedezik majd akár az önköltséget.

A környezõ országok szintén rossz termése is felhajtotta az árakat: Csehországban és Szlovákiában helyenként 80 százalékos terméskieséssel kellett számolniuk a gazdáknak, így komoly kereslet alakult ki a magyar szõlõ, must és törköly iránt. A magyar gazdák egy része pedig szívesen viszi ki szõlõjét a cseh és szlovák vásárokra, ha teheti. Ez fõként az ott kialakult fizetési viszonyok miatt lett kedvelt eladási forma. Azon túl ugyanis, hogy többet kap a terményéért, a pénzhez azonnal hozzájut. „Itthon viszont ismerünk olyan gazdát, aki a 2008-as szüret óta vár a pénzére” – mondja Horváth Csaba, megjegyezve: megérti a szõlõsgazdák szempontjait, de jobb lenne, ha a magyar gazdák a cseh és szlovák igényeket inkább bor formájában tudnák kielégíteni, hiszen ha csak a szõlõt adjuk el, kevesebb lesz a haszon.

Erre azonban a rossz termés miatt idén valószínûleg akkor sem lett volna sok lehetõség, ha egyetlen fürtöt sem adnak el a gazdák más országokba. Sõt, az sem elképzelhetetlen, hogy jövõre jelentõsen megnõ itthon is a külföldi importborok iránti igény.

SAVANYÚ A SZÕLÕ

A gyenge termés mellett továbbra is sokat panaszkodnak a borászok az adminisztrációs terhekre. Az APEH is bejelentette, hogy fokozott figyelemmel vizsgálja majd a szüreteket, s keresi a feketemunkásokat. „Bár a kormány nyáron egyszerûsítette az alkalmi munkavállalás szabályait, a dolgozók napi bejelentése így is a gazdák sok idejét emészti fel” – panaszolja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának fõtitkára. Jelenleg telefonon, faxon vagy interneten lehet a munkavállalók három adatának bediktálásával legalizálni a foglalkoztatást.

Csakhogy a rendszer nem õrzi meg az adatokat, ezért hiába jönnek ugyanazok az emberek dolgozni, az akár fél órát igénybe vevõ procedúra mindennap újrakezdõdik – reggel és a munka végeztével is. Azt is nehezen viselik a gazdák, hogy már a szüret során felhasznált mûanyag edényekért is környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni.

Szintén a szõlõtermesztés ellen hat az Európai Unió szõlõkivágási támogatása. Noha a három évig tartó pályázat lejárt, a hektáronként elérhetõ olykor egymillió forintos kivágási támogatás komoly csábító erõt jelentett a szõlõmûvelésbõl kiábrándultaknak vagy idõs gazdáknak.

Ezt jól jelzi, hogy minden évben a kivágandó mennyiség kétszeresére pályáztak itthon. Idén 4400 pályázat érkezett, amely összesen 2500 hektár szõlõ kivágását jelentené. Horváth Csaba úgy számol, hogy e pályázatok a várható kivágásokkal együtt ötezer hektárral csökkentik a magyar termelési potenciált. A legtöbb tõkét a kunsági borvidéken vágták ki, utána sorrendben a mátrai és az egri borvidék következik.

Borút Kínába?

Hosszú tárgyalások után az egyik hazai pincészetnek sikerült belobbiznia magát a kínai piacra. Csakhogy a kínaiak által kvázi kóstolóként kért sok százezer palack bor több volt, mint a pincészet egész évi termése. „A több forrásból és mindig más borász nevével hallott történet feltehetõleg városi legenda. De jól mutatja azt a piaci tendenciát, hogy a világ nagy bortermelõi milyen irányba próbálják terjeszteni feleslegüket, s hogy ez a vágy benne van a hazai borászokban is.

Bor általában lenne elég” – oszlat el egy tévhitet Horváth Csaba. Valóban harc folyik a távol-keleti piacért, hiszen komoly növekedési lehetõséget rejt az egyelõre alacsony egy fõre jutó fogyasztás. Azonban még nincs fizetõképes kereslet, csak a felsõ réteg sajátja a borfogyasztás. Pedig a világ bortermelésének feleslegét fel tudná szívni ez a piac, így nagy a verseny az ausztrál, az amerikai és az európai borok között. A piac növekedését jól mutatja, hogy a spanyol borok kivitele legnagyobb exportpiacukra, Kínába 246 százalékkal nõtt az év elsõ négy hónapjában az egy évvel korábbihoz képest.

A hazai borászok külföldi megjelenése elõtt azonban számos akadály tornyosul. „Továbbra is hiányzik a megfelelõ tõke vagy a könnyen hozzáférhetõ, piacra jutási támogatás, ám ennél nagyobb probléma, hogy nincs egy olyan, minden szereplõ által elfogadott döntés, hogy a magyar bort mely szegmensén keresztül kellene bemutatni a világnak” – mondja Mészáros Gabriella szakíró. Ugyanis minden ellenkezõ állítás ellenére igaz a bonmot: a magyar bor egyelõre csak itthon világhírû. Pedig a Kárpát-medence adottságait kihasználva mi is készíthetünk olyan jó borokat, mint a franciák.

A közösségi bormarketing rendszeresen támogatja a magyar borok külföldi megjelenését, de minden olyan kiállítás feneketlen zsákba dobott pénz, amely nem a legjobb minõséget viszi ki – márpedig ilyenre sok példa akad. A szak értõ szerint fontos lenne elõször itthon megteremteni a széles körû igényt a borra, az alsóbb kategóriákat a hazai piacon eladni, s ezzel kiszorítani az olcsó importot. „Felesleges az olcsóbb borokkal elárasztani a külföldi fesztiválokat, mert az attól sokkal jobb külföldi borokkal mennyiségben sem tudunk versenyezni” – mondja Mészáros Gabriella. Egyelõre ha külföldön szakmai körökben a magyar borról esik szó, akkor leginkább a „technológiailag nem túl korrekt”, „kissé nyers” jelzõket szokták használni, ami azt jelenti, van még mit tanulnia a hazai borászok egy részének.

Nagy mennyiségben ma csak az olcsó borok vannak jelen külföldön, amelyek képtelenek kiszabadulni a szupermarketek 3-4 eurós árat jelentõ alsó polcairól. A szakértõ szerint külföldre csak a felsõbb kategóriájú borok egy részét érdemes vinni, közülük is azokat, amelyekkel mások nem tudnak versenyezni. Így a zászlóshajónak a tokaji édes és száraz boroknak kell lenniük, a vörösborok közül pedig csak a terroir alapú szekszárdi és egri bikavér, a kadarka, a kékfrankos, a zweigelt és a portugieser rúghat egyelõre labdába. Bármilyen nagy értéket is képvisel néhány francia fajtából készült vörösborunk, még nem igazán érdeklik a külföldi vevõket.

Persze akad néhány jó példa is a külföldi jelenlétre. Ám ezek nem a szupermarketeket, hanem a gasztronómiát vették célba – ami az egyetlen járható út azok számára, akik nem tudnak vagy nem akarnak egy tételbõl sok százezer palackot elõállítani. Malatinszky Csaba és Szepsy István csúcsborai az angol, a Tiffán és a Gere pincészetéi a Benelux államok, a Takler pincészet borai pedig az Egyesült Államok éttermeinek asztalára jutottak el.

Forrás:
Heti Válasz
http://hetivalasz.hu