Donát-nap a Dobó téren
A Dobó téren felállított sátrakban összesen harminc termelõ, illetve pincészet kínálta bikavérét. Mindehhez 16 egri, illetve városkörnyéki étterem készített egy-egy ételspecialitást.
A kiállító borászok is úgy tapasztalták, hogy mind a pénteki, mind a szombati nap rekordot hozott: esténként gyakorlatilag mozdulni nem lehetett a téren. Ráadásul sok volt a visszatérõ vendég, illetve számos külföldrõl érkezett borbarát is kóstolta a borvidék zászlósborának legkiválóbbjait. A nedûk és ételek mellett természetesen a színvonalas kísérõrendezvények is hozzájárultak a háromnapos borgasztronómiai fesztivál sikeréhez. Pénteken este a Besh O Drom lépett színpadra, szombaton a Hot Jazz Band szórakoztatta a Bikavér-ünnep résztvevõit. Vasárnap pedig – immár lapzártánk után – Agócs Gergely és együttesének Vadligetek címû koncertjét hallgathatták meg az érdeklõdõk. Szombaton, még a koncert elõtt, jótékonysági édesség- és borárverést is tartottak: a Ladies Circle egri szervezete által harmadik alkalommal szervezett aukció bevételeit a tehetséges, ám hátrányos helyzetû egri gyermekek támogatására fordítják. Szombaton alakult legátussá – 53 taggal – az Európai Borlovagrend Egri Széke, de színpadra léptek a mazsorettek és a Míves zenekar is. Vasárnap délután – a hagyományokhoz híven – a Donát-dûlõben lévõ Szent Donát-szobornál a fertálymesterek és a borlovagrendek társaságában gyülekeztek a hívek, akik Mándy Zoltán atya vezetésével könyörögtek a jó idõjárásért és a jó termésért. – Nem elég a szakértelem, Isten segítségére is szükség van ahhoz, hogy a szõlõ felnövekedjen és elkészülhessen a bor – fogalmazott. Tarsoly József egri hegybíró beszédében felelevenítette a szõlõtermelõk és borászok ókeresztény védõszentjének legendáját, majd elõdje, dr. Dula Bence lépett a megjelentek elé. A korábbi hegybíró, borász a Donát-dûlõbõl a közelmúltban kivágott szõlõkért emelte fel szavát, mondván: összefogásra van szükség ahhoz, hogy a régi dûlõk ne tûnjenek el a város környékérõl, s hogy a szõlõk helyét ne házak foglalják el. A könyörgést követõen a Dobó Katica Népdalkör adott rövid mûsort. A Dobó tér tegnap délután is megtelt. A zárónapon adta át a Bikavér-ünnep „háziasszonyi” teendõit is ellátó Egri Borbarát Hölgyek Társasága a legjobb Egri Bikavér és étel párosításnak járó különdíjat. Ezt az idén Sike Tamás 2003-as Egri Bikavér Selectionja, illetve a Senator-Ház „mézes, fokhagymás ágyon érlelt bélszín és szûzpecsenye násza pörkölt diós mártással, aszalt piros áfonyával és kéksajttal töltött burgonyaroláddal” elnevezésû ételremeke érdemelte ki.
Forrás:
Heves Megyei Hírlap
http://www.hevesmegyeihirlap.hu