Díjazták a Borhálót
[tn_2_bal.jpg] A több mint 20 éves múlttal bíró szövetség az elmúlt évekhez hasonlóan díjazza a vállalkozásokat, 2014-ben nyolc díjat osztanak ki. Idén Az Év Legdinamikusabban Fejlõdõ Franchise Hálózata elismerést, a 2013-ban alakult Borháló Borkereskedés kapta. A vállalkozás, alapításának évében, egy év alatt, 26 új borboltot nyitott.
A Franchise Szövetséghez érkezett pályázatok elbírálásakor fontos szempont az adott vállalkozás terjeszkedése, a forgalom alakulása, a biztonságos és megalapozott hálózatbõvítés lehetõsége illetve az adott márka ismertsége. A Borháló esetében azt a kezdeményezést díjazták, amely merõben új irányvonalat képvisel Magyarországon. A Budapesten és 7 megyében jelen lévõ hálózat üzletfilozófiájának lényege ugyanis, hogy minél szélesebb körben terjesszék a borfogyasztást, és a minõségi borok szeretetét.
A Borháló Borkereskedés ezt egy valódi újítással éri el. Az árukészlet egy szakértõ válogatás eredménye, a hozzáértõ tulajdonosok választják ki azt a bort, amit eladásra érdemesnek tartanak, stratégiai együttmûködésben a hazai borászokkal. Így tudnak különleges borokat árulni, a minõség megõrzése érdekében pedig a termék boltba kerüléséig a szállítás minden részletére odafigyelnek, pl. zárt hûtõláncon szállítják a borokat. A boltokban pedig szakszerû kiszolgálással, pillepalackban árulják a finom nedût, így azokhoz alacsonyabb áron juthatnak a vásárlók. A közvélemény eddig úgy tartotta, hogy mûanyag palackban csak gyenge minõségû italt lehet venni, ezen a szemléleten kíván változtatni a Borháló. Meggyõzõ érv a vállalkozás mellett, hogy a megújított csomagolással féláron, vagy akár harmadáron juthatunk hozzá egy jó minõségû magyar borhoz. A pillepalack nem a muzeális borok tárolására alkalmas, a csomagolást a hétköznapi borfogyasztáshoz tervezték.
– Véleményem szerint a Borháló forradalmasíthatja Magyarországon a borfogyasztási szokásokat, amibõl végsõ soron mindenki profitál. – véli Kathona Krisztián, a Borháló ügyvezetõje. – Azzal, hogy a csomagolás megújításával elérhetõvé tesszük az ízletes hazai borokat, újabb és újabb közönséget nyerünk meg a minõségi borfogyasztásnak.
A Borháló Borkereskedés franchise sikerét mutatja, hogy a 2013 eleji indulása óta, 26 vállalkozó csatlakozott a hálózathoz és nyitott borkereskedést. A tavalyi gyors tempó után, idén a hálózat megerõsítése a cél a vállalkozás számára. 2014 másik nagy feladata a határon túli terjeszkedés, sok megkeresés érkezett hozzájuk külföldrõl, a Borháló tulajdonosai pedig feladatuknak tekintik a magyar borok külhoni ismertségének növelését. További tervek között szerepel a stratégiai partnerrel, a designt megálmodó és kivitelezõ, Geppetto Belsõépítész Irodával további brand-et erõsítõ elemek kivitelezése (csomagolás, arculati elemek), illetve a saját Borháló márkás termékek bevezetése. A minõségi borfogyasztást segítendõ pedig borismereti kurzusokat terveznek a Borháló tulajdonosok.