Dagadó balatoni borász botrány
Jásdi István, a független szõlõ- és bortermelõk szövetségének elnöke szerint a kiírások céljai köszönõviszonyban sincsenek a társadalmi egyeztetésen alapuló, a borturizmust kiemelten kezelõ balatoni fejlesztési programmal.
A BFT honlapján olvasható program szerint prioritást kell élveznie a borturizmus fejlesztésének, amelynek fontos szezonhosszabbító, és a víztõl távolabbi attrakciókat növelõ szerepet szánnak a kiemelt üdülõövezetben – tette hozzá. A balatoni régióra kiírt turisztikai pályázatokon mégsem lehet ilyen célra uniós pénzeket nyerni, holott hat történelmi borvidék található a térségben – mondta a szövetség elnöke, aki szerint emiatt versenyhátrányba kerülhetnek a balatoni borászok, elesve jelentõs uniós támogatási lehetõségektõl.
– Ez azért is elfogadhatatlan, mert az ország többi régiójának kiírásaiban prioritást élveznek a borturisztikai fejlesztések – hangsúlyozta Jásdi István, aki maga is bortermelõ Csopakon. Beszámolója szerint a badacsonyi borvidék termelõi évek óta készülnek erre a lehetõségre közös borutakról, borászati bemutatóhelyek, borkóstolók kialakításáról projekteket tervezve, amelyek megvalósításához nem nyerhetõ elegendõ támogatás a másik, kisebb fejlesztéseket támogató Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban.
Fekete Páris Judit az MTI-nek kifejtette, a BFT munkaszervezete a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottsággal közösen döntött arról – és ez ellen a társadalmi egyeztetésen a BFT tagságát kitevõ önkormányzati kistérségi vezetõknek sem volt kifogásuk -, hogy a 2007-es regionális turisztikai kiírásokban nem szerepelteti a balatoni borturizmus fejlesztését, mivel még nem készült el egy az ágazat helyi szereplõinek összefogásán alapuló egységes fejlesztési koncepció.
Hangsúlyozta, a jelen pályázati felhívás minimum 50-80 millió forint összértékû turisztikai célú beruházást követel, ami túlmutat egy-egy pincefejlesztésen. Ehhez már összefogott, több borász által közösen megvalósítandó, a régió fejlesztési programjához igazodó projektre van szükség, márpedig ilyet eddig nem mutattak be a térség borászai a BFT két éve tartó projektgyûjtése alatt – mondta Fekete Páris Judit.
A gazdasági igazgató leszögezte, az üdülõrégióban korábban és a jövõben is prioritást kap a borturizmus fejlesztése, de azt nem szabad aprópénzre váltani. Az elmúlt években jelentõs összeggel, több mint 400 millió forinttal támogatott a BFT 90 pincefejlesztést, amihez képest csekély aktivitást mutattak a helyi borászok a Balaton turizmusában, leginkább az összefogás hiánya miatt – tette hozzá.
Kifejtette, a szõlõ- és bortermelõk összefogását régóta sürgeti mindenki, tavaly létre is jött a Balatoni Borrégió, valamint létezik több Borút Egyesület, de többségük nem mûködik megfelelõen, és nincs elfogadható programjuk. A BFT ezért a jövõben szerepet vállal egy egységes balatoni borturizmus fejlesztési programjának kidolgozásában, anyagilag is támogatva azt – szól a gazdasági igazgató beszámolója. Szerinte megfelelõ elõkészítés után a 2009-es pályázatokon akár már kiemelt, nevesített programként is szerepelhet egy ilyen projekt.
Fekete Páris Judit közölte, annak ellenére, hogy a pályázati kiírás társadalmi vitája lezajlott – amelyben a borászok részérõl nem fogalmazódott meg vélemény -, és a pályázatot csak ezt követõen hirdették meg, a BFT nyitott az újbóli egyeztetésre, és annak függvényében kezdeményezi a pályázati felhívás módosítását.
Forrás:
STOP
http://www.stop.hu