Borügyben engedhet a PM
Értesülések szerint ma már a tárca kompromisszumként hajlandó elfogadni a csupán 3 forintos emelést, és ezzel az MSZP-frakció is egyetért. Ennek megfelelõen több szocialista képviselõ kapcsolódó módosító indítványt nyújt be a jövedéki törvényhez.
Ágazati számítások szerint a költségvetés – 3 millió hektoliteres belföldi borforgalmazást feltételezve – az 5 forintos jövedéki adóval 1,5 milliárd forintos bevételre tett szert évente, ami a 7 forintos adónövelés révén mintegy 2 milliárddal bõvült volna. Ha az adó 2004-ben csak literenként 3 forinttal emelkedne, a többletadó 0,9-1 milliárd forintot tenne ki, vagyis a pénzügyi tárca az eddig tervezett pluszbevételbõl mintegy egymilliárdot elengedne.
Versenyképességi szempontból a 3 forintos literenkénti növelés is gondot jelentene – mondta lapunknak Karakas János MSZP-s képviselõ. Szerinte ezért az adóemelés csak úgy fogadható el, ha annak ellensúlyozása érdekében a hatóságok fokozzák a borhamisítás elleni fellépést. Az ellenõrzések szigorítására különösen a leginkább veszélyeztetett alföldi térségben lenne szükség – szögezte le Karakas.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) hivatalosan nem tud a nyolcforintos \”adókompromisszumról\”, de szakmai szempontból továbbra is indokolatlannak tart bármiféle emelést – közölte Urbán András, a szervezet fõtitkára. A jövedéki adó rontja az egyébként is alig nyereséges ágazat pozícióit, ezért a HNT az adó eltörlését javasolta. A növelési terveket nem támasztja alá semmilyen EU-harmonizációs kényszer, és az adó fenntartása a csatlakozás után jelentõs versenyhátrányt okozhat a jövedéki adóval nem terhelt osztrák, spanyol vagy olasz borokkal szemben – fogalmazott Urbán.
Forrás:
Világgazdaság
http://www.vg.hu