Borreform
Stuttgart, 2007. április 23.
Miniszter Úr, Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim!
Nagy öröm számomra, hogy ma csatlakozhatok Önökhöz.
Az utóbbi hónapok során már nagyon kellemes tapasztalatokat szereztem a német boripartól. Nagyon élveztem októberi látogatásomat a Mosel-i borvidéken, amelyet az Európai Parlament képviselõjének, Christa Klassnak meghívására tehettem.
Nagyon bátorító volt, amit ott láttam és hallottam. Egy olyan boripart láttam, amely kiváló egészségnek örvend és pozitívan néz a jövõbe. Hasonlóképpen nagyon izgalmas itt lenni, az Intervitis Interfructán, új ötleteket és lehetõségeket látva az európai és a nemzetközi borágazat részére. Csak optimista lehetek a jövõvel kapcsolatban, amikor ilyen eseményeken veszek részt, amikor ennyi nyíltságot és befektetési hajlamot látok és ilyen sok fiatalember kész a jövõbe való beruházásokra.
De be kell biztosítanunk azt, hogy ez az optimizmus kellõ alapokon nyugodjék. Ez azt jelenti többek között, hogy modernizálnunk kell boriparunkra vonatkozó szabályokat és rendszerünket. És amint azt Önök is tudják, az errõl való tárgyalás már folyamatban van, az elmúlt évben tett nyilatkozatom óta.
Kétségtelen, hogy néhány elképzelésemrõl nincs teljes egyetértés, de engedjék meg nekem, hogy rámutassak arra az egy pontra, amelyben legtöbben egyetértünk. Ez a pont pedig: az Európai Uniónak vannak a világon a legjobb borai.
Ez egy szép, pozitív megállapítása, ugye? És én teljes mértékben hiszek is ebben. De nem mindegyikünk viselkedik úgy mindig, mintha ezzel egyetértene.
Például, az európai borokban való hit jele-e az, hogy néhányan fenn akarják tartani a lepárlás versenyellenes támogatását? Persze, hogy nem: ezért örülök annak, hogy sok tagállam, köztük Németország is, egyetért velem annak megszüntetésében.
Hasonlóképpen, nem hiszem azt, hogy borainkban való hitet mutatja, amikor bizonyos emberek azt kérik, tartsuk szoros ellenõrzés alatt a szõlõtelepítési jogokat, és így megakadályozzuk sikeres bortermelõk növekedését.
Még figyelemreméltóbb, olyan javaslatot is hallottam, hogy a bort a világkereskedelmi tárgyalások Doha-i fordulójában „érzékeny terméknek” definiáljuk.
Az ilyen kérések nem azt a benyomást keltik, hogy mi valóban azt hisszük, egy bajnokunk van a ringben. De én igenis azt hiszem, hogy van egy bajnokunk. Csak éppen szüksége van egy kis tréningre és szabadnak kell lennie, hogy elmehessen küzdeni.
Ezért foglal el a versenyképesség olyan fontos helyet a múlt évi javaslataimban.
A boripar jövõje, gyönyörû szõlõterületeivel, alapvetõen a versenyképességtõl fog függeni. Európai szõlõi elsõsorban azért lettek híresek, mert olyan borokat termeltek, amelyeket az emberek inni akartak. Ez volt múltjuk alapja. Ennek kell lennie a jövõ alapjának is.
Másrészrõl, ragaszkodásom e ponthoz nem azt jelenti, hogy szerintem hagynunk kell ezt az ipart elsüllyedni vagy mindenféle politika nélkül úszni. Ellenkezõleg: amint azt már korábban is kijelentettem, egy olyan politikát akarok, amely a megfelelõ módon elõsegíti a versenyképességet és amely figyelembe veszi a bortermelõ vidékek szükségleteit is.
Ezért én igenis hiszek abban, hogy meg kell szüntetnünk a különbözõ piacszabályozó eszközeinket azért, hogy a piaci jelzések megtalálják útjukat a termelõk felé és úgy, hogy a pénzt pozitív intézkedésekre költsük ahelyett, hogy a már megtermelt bort tüntetjük el. Azt gondolom, hogy ezt a pénzt hasznosan tehetnénk bele egy „nemzeti borítékba”, amelybõl minden tagállam a saját boriparának megfelelõ módon olyan intézkedéseket finanszírozna, mint pl. hozzájárulás a biztosításhoz, a „zöldszüret” támogatása, szerkezetátalakítás.
Azt is gondolom, hogy extra pénzügyi alapokat kell áttennünk a vidékfejlesztési költségvetésbe – azért, hogy javítsuk a bortermelést és a borkészítést és többek között elõsegítsük környezetvédelmi problémák megoldását.
A nemzeti boríték használatának és az extra vidékfejlesztési alapoknak ilyen megközelítése a tagállamoknak a jelenleginél nagyobb rugalmasságot és választási lehetõséget adna. Lehetõséget adnánk nekik, hogy szorosan boriparuk szükségletei szerint alakítsák programjaikat, a menüben meglévõ intézkedések listájának alapján.
A versenyképességrõl és más megfontolásokról szóló vita talán a legélesebb a szõlõtelepítési jogok és az esetleges kivágási rendszer kérdéseiben.
Hadd tegyem világossá: Néhányan ellentmondást látnak egyrészrõl a telepítési jogok megkötéseinek feloldása, másrészrõl egy kivágási rendszerre vonatkozó javaslatok között. Ezek együtt ugyanabba az irányba mutatnak: egy olyan kiegyensúlyozott piac irányába, ahol a termelõk szabadon válaszolhatnak a piaci keresletre.
Ezek az intézkedések két lépésben mûködnének. Elõször a kivágási folyamat visszaállítaná a piaci egyensúlyt és egy elfogadható és vonzó kiutat kínálnának a komoly gazdasági gondokkal küzdõ termelõk számára – ha azt õk fel akarják használni. Miután ezt elértük, azután megszüntetnénk a telepítési korlátozásokat.
A telepítési korlátozások megszüntetés pillanatától kezdve a versenyképes termelõk szabadon termelhetnének az eddiginél többet és az ágazat nyitott lenne új, energikus belépõk számmára. De ezt a tevékenységet egy valódi piaci kereslet irányítaná, mivel megszûnne az a helyzet, amikor piaci intézkedések árakat támogattak és mesterséges kiutakat tett lehetõvé.
Alá akarom húzni, hogy senki sem lesz a kivágási rendszer felhasználására kényszerítve. Sok nagyon sikeres bortermelõ van, Németországban és másutt, akik a termelésben akarnak maradni és továbbra is nyereséget akarnak termelni. Én helyettük nem akarom megváltoztatni a véleményüket. Brüsszel senkivel sem fogja abbahagyatni az üzletet.
A másik oldalon viszont, néhány bortermelõnk majdnem biztosan úgy fogja látni, hogy nyereséggel nem tud a termelésben maradni, még akkor sem, ha borrendtartásunkat nem változtatjuk. Ez azt a kérdést veti fel, hogy üres zsebbel hagyják el a borágazatot vagy lesz pénzük a bankban más tevékenység elkezdéséhez. Ebbõl a szempontból a kivágási rendszernek egy erõs „szociális” aspektusa van.
Hogy egy ilyen rendszer mûködjék, annak felhasználásáról fel fel nem használásáról alapvetõen maga a termelõ dönt. Õ van abban a helyzetben, hogy eldöntse, tud-e pénzt keresni a borból a jövõben.
Ugyanakkor mindezekben van egy nagy „de” is. Tudom, hogy a szõlõk kivágása nem mindig csak gazdasági kérdés. Sok esetben valódi, érvényes környezetvédelmi aggályok is felmerülnek.
Egyáltalán nem akarom, hogy a kivágási rendszer több problémát szüljön, mint amennyit megold. Így annak egy szigorú biztosítási rendszeren belül kell mûködnie. Továbbra is élénken figyelek és várok az ágazat javaslatait e kérdésben.
Azt is aláhúzom, hogy a telepítési jogok korlátainak megszûnése a földrajzi jelöléssel rendelkezõ borok esetében nem jelentene egy „szabadságot mindenkinek” helyzetet, hiszen ezekre nemzeti elõírások vonatkoznak.
Ez a pont a minõségpolitika és a címkézés kérdéseihez vezet engem.
Alapvetõen, itt az idõ, hogy minõségpolitikánkat egyértelmûbben hozzáigazítsuk a TRIPS-egyezmény szerinti WTO-elõírásokhoz, és hogy az jobban megegyezzen a földrajzi elnevezésekkel (GI) kapcsolatos politikánkkal.
Továbbá, meg kell szüntetnünk a jelenlegi korlátozásokat, amelyek szerint a földrajzi megjelölés nélküli asztali borokra nem írhatjuk rá a fajtát és az évjáratot. Ez a szabály csak hátráltatja néhány termelõ piaci próbálkozásait.
A megengedett borkészítési eljárások listájával kapcsolatban: e listának bármilyen felülvizsgálatánál csak új lehetõségek megnyitását várom, nem új problémákat.
Értelmes dolog borkészítési gyakorlatunkban bizonyos mértékig elfogadni az OIV elõírásait – ahol az európai országok erõs befolyással rendelkeznek. Vannak nemzetközileg elfogadott eljárások, amelyek nagyobb versenyképességet biztosítanának termelõinknek. Alapelvként – a Bizottság véleményétõl függõen – a termelõknek ezekhez hozzá kell jutniuk, ha ezeket használni akarják. Ismétlem, arról van szó, hogy minden eszközt megadjunk termelõinknek ahhoz, hogy sikeresen tudjanak világszerte versenyezni.
Ugyanakkor, a tagállamoknak megmarad az a lehetõsége, hogy a minõségi borok esetében behatárolják a megengedett borkészítési eljárásokat – pont úgy, mint ma. Boraink sikerének alapvetõ feltétele, hogy a fogyasztók egyértelmûen ismerjék, mit vásárolnak.
Természetesen egy borkészítési eljárás különösen ellentmondásos Németországban: az alkoholfok növelése.
Ez egy komplikált kérdés, amelynek gyökere a közösségi piac északi és déli része közötti egyensúly keresése. Hagyományosan, délen a musttal való alkoholfok növelést támogattuk, válaszolva arra az elõnyre, amelyet az északi termelõk a cukrozással élveztek. Most az a véleményünk, hogy megszüntetnénk a musttámogatást azért, hogy jobban megfeleljünk a WTO szabályoknak. Ha folytatni akarjuk az egyensúllyal kapcsolatos hagyományos logikánkat, akkor az az alkoholfok növelésének megtiltását jelentené.
Teljesen megértem azokat az aggályokat, amelyeket ez az ötlet okozott. De úgy gondolom, hogy ez a borrendtartás reformjának egy általános kérdése, amellyel ezt szeretném bezárni.
Az európai boripar nagy változatossággal rendelkezik – technikában, hagyományokban, tájban és klimatikus viszonyokban. Ez a változatosság érdekütközéseket és a nézõpontok különbözõségét okozza.
Ahhoz, hogy az egész ipar részére egy valódi reformot csináljunk, az általános céljainkhoz ragaszkodnunk kell, és aztán itt-ott kényelmetlen kompromisszumokat kell kötni.
Amint végül egyezségre jutunk, senki sem fog mindent megkapni, amit õ eredetileg akart. Én saját magamat is beleszámítom ebbe.
Valóban, teljes mértékben kész voltam arra, hogy az érdekeltek véleményének fényében megváltoztassam gondolkodásomat. Például, nagy figyelemmel kísértem a Batzeli-jelentést az Európai Parlamentben. Ez és a vita során elhangzott más vélemények befolyásolták a kivágási politikával és – többek között – , a promóciós tevékenység javításának szükségességével kapcsolatos nézeteimet. Nagy figyelemmel hallgattam, amit a termelõk mondtak. Sokkal ambíciózusabbnak kell lennünk boraink promóciójában, különösen az Európai Unión kívül. Nem igazak azok a pletykák, amelyek szerint a törvényi javaslataink pontosan megegyeznek a közleménnyel.
A fontos dolog az, hogy egy valódi reform – amely erõsebbé teszi a borágazatot és megtalálja a helyes kompromisszumokat – mindenki számára ad valamit. Ez különösen igaz a német iparra, aemly ilyen nagy akarattal már elkezdte a versenyképesség felé vezetõ utat.
Javaslatunkat július 4-én tesszük meg és akkor lesznek tárgyalásaink az Európai Parlamenttel és a Mezõgazdasági Miniszterek Bizottságával.
Remélem, számíthatok arra, hogy Önök ezzel a szilárd szándékkal és a kompromisszumokra való hajlandósággal egyetértenek a következõ hónapokban azért, hogy biztosíthassuk, a borágazat visszanyeri azt az erõt, amellyel a múltban rendelkezett.
Köszönöm.
* * *
(Ford.: Szilasi)