Borra sör
Szeptember elsõ hetében többé-kevésbé a pincében van a 2012-es évjárat. Nálunk már hoppon maradnak az egyre méretesebb és éhesebb seregélycsapatok. Fajtától függõen 20-40 százalékkal kevesebb a borunk, mint az átlagos mennyiségeket hozó 2011-es évjáratban. A minõséggel szerencsére nincsenek bajok. A szõlõ egészséges volt, és ha az ember idõben szüretelt, nemcsak a mustfok, a savak is rendben voltak. Azt, hogy egészséges volt, mondani is alig érdemes. Lisztharmat, peronoszpóra legyen a talpán, amelyik ilyen szárazságban agresszióra képes.
A Dunántúlon többnyire hasonló a helyzet annak alapján, amit Laposáéktól, Légliéktõl, Figuláéktól, Györgykovácstól hallottam. Györgykovács, hozzánk hasonóan, az utolsó pillanatig bízott a megváltó esõben. Hiába. A furmint levele mostanra bepöndörödött és kiszáradt. Egerben Lõrincz György nálunk kicsivel hûvösebb területeken gazdálkodik. Idén nem bánta. A korai fehéreket már õk is szedik. Felét látja a szokásos mennyiségeknek. Molnár Péter és Bárdos Sarolta a Hegyalján a mennyiségre nem panaszkodik, de hogy ebben a szárazságban mitõl indulhat meg az aszúsodás, azt nem sejtik.
Az ország szõlõterületeinek 40 százalékát adó Kiskunságban a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint 30-40 százalékos termésre lehet számítani. Az ottani ültetvényeket megtizedelte már a februári mínusz 20 fokos fagy is. Rossz hír ez – azt is figyelembe véve, hogy az elmúlt négy-öt évben az itteni másodosztályú szõlõkataszterbe tartozó területekre került az Unió telepítési támogatásainak 60 százaléka, évente 3-5 milliárd forint. Reméljük, Frittmannék, Font Gáborék és Kökényék kicsit magasabban fekvõ, löszös területei jobban megúszták a fagyokat.
2010-ben, amikor hasonlóan gyönge volt a termés – akkor a sok csapadék és a böjti szelek miatt -, ilyenkor már százezer hektószámra hozták a 40 centes bort Olaszországból az odaúton tejet szállító kamionok. Ezek a származási bizonyítványok játékával jórészt magyar minõségi borrá alakultak. A MGSZH elnöke szerint pontosan tudják, melyik az a tucatnyi borüzem, amelyben a praktikák folynak.
Idén azonban kivételes szárazság van Olaszországban és Spanyolországban is. Olaszországban 15 százalékkal kevesebb a termés a szokásosnál.
Mibõl lesznek itt a 200-350 forintos, védett eredetû magyar borok? A hagyományos, a szovjet piacra szánt tételeknél tökélyre fejlesztett szalmatörek, mûtrágya, borseprõ, tabletta kombináció állítólag már a múlté. Csak nem kerül sör a hiperek boros polcaira?
Hogyan jutottunk idáig?
Szárazság máskor is volt. Az 1990-es évek 120 ezer hektárnyi szõlõterülete nem a szárazság miatt felezõdött meg. A téeszek rossz tulajdonosi struktúrájú, tömegtermelésre berendezkedett mezõgazdasági üzemeit leváltották a tõkeszegény, zömmel csak az ingatlanban üzletet keresõ, az ésszerû üzemméretet soha el nem érõ kisbirtokok. A kisbirtokokat integrálni próbáló, a szõlõbõl megélni akaró vállalkozók kedvét mostanra elvették a borászati nagyüzemek által diktált, a szûkített termelési költségeket sem fedezõ felvásárlási árak, amelyek egy-egy palack bor önköltségébõl sokszor a csomagolásnál is kevesebbet képviselnek és a szûnni nem akaró állami bürokrácia.
Divat félmûvelt körökben az EU-ra tolni a felelõsséget. Pedig soha akkora támogatások nem kerültek az ágazatba, mint éppen az elmúlt hat-hét évben. Ezekbõl a támogatásokból a régi EU-országok a legjobb területeken megújították a szõlõültetvényeket, versenyképesebbé tették az ágazatot. Nálunk ágazati stratégia híján a támogatások nem a szõlõbõl, borból megélni akaró, abban embereket foglalkoztató vállalkozásokhoz, hanem a támogatások begyûjtésére specializálódott cégekhez kerülnek. Természetesen jogszerûen.
A napokban sokadszor próbálta elérni Molnár Péter, a Vindependent elnöke az agrárminisztériumban tartott értekezleten, hogy a jövõben az uniós szerkezetátalakítási támogatásokból több juthasson az elsõ osztályú termõhelyekre, mint a fagyzugos, kockázatos másodosztályúakra. Vessünk véget a mindannyiunk pénzébõl támogatott kivágás-újratelepítés-fagykár-kivágás ciklusoknak! Ebbe az igyekezetbe már Szepsy István bicskája is beletörött. Az EU-milliárdok vonzereje hatalmas. Elõbb-utóbb azonban valaminek történni kell.
Vagy tényleg sör kerül az áruházak boros polcaira.
Forrás:
KOMMENT.HU
http://www.komment.hu