Borpiac: a prémium kategóriákban nincs válság
A tavalyi hasonló idõszakhoz képest 35 százalékos visszaesést tapasztalunk, és attól tartunk, ezzel még nincs vége. Gyakorlatilag csak az alsó-közép kategóriás borok fogynak, az e fölöttieket csupán nézegetik a betérõk – vázolta a viszonyokat Kenyeres Zoltán, az Egri Bikavér Borház tulajdonosa. – Hiába a sok díjnyertes egri bor, sokallják az árakat, így a 10-20 százalékos engedmények már a múlté, 50 százalékos akciókra és egyéb vendégcsalogató „húzásokra” van szükség.
Az egri borkereskedõ szerint a mostani helyzet elõzménye az is, hogy sok esetben eleve felülárazottak voltak a borok, pedig a fogyasztók egyre tudatosabban figyelnek a megfelelõ ár-értékarányra. Szerinte most ütköznek ki igazán az elmúlt évek hibás szakmapolitikai döntései is, így például a túlzott mértékû, rossz fajtaszerkezetû szõlõtelepítések, amelyekben túl nagy hangsúlyt kaptak a világfajták. Az sem volt szerencsés, hogy nem engedték be Egerbe a nagy külföldi befektetõket, akik pedig – például Tokaj vagy Villány esetében – segítettek átvészelni a nehezebb idõszakokat.
Kenyeres Zoltán szerint öt éven belül az egri szõlõültetvények negyede mûveletlen marad, hiszen már is most tele vannak a pincék, miközben a kereslet radikálisan visszaesett. A kiutat talán az jelenthetné, ha nem akarnák túlmisztifikálni a bort, ha elfogadtatnák a fogyasztókkal, hogy a bor lehet a hétköznapok itala is. Figyelni kell a fogyasztói igényekre, vissza kell venni az árakból, mert a 2, 3, 4, meg az ötezer forintos borokat nem veszik meg. A megfelelõ ár-értékarány megtalálásához szükség van a terméskorlátozásra. Ebben már tett lépéseket Eger, de a szakember szerint ez még kevés: alázat is kell, és az, hogy büszkék legyünk az egri borokra.
A karakteres magyar borok megkapaszkodhatnak
Barta Éva, az Evino 2000 Kft. ügyvezetõ-borexport szaktanácsadója szerint a kellõen karakteres magyar termékek eséllyel kapaszkodhatnak meg a nemzetközi piacon. Ez pedig azért is lényeges, mert a belföldi piac telített, ráadásul a fizetõképes kereslet is radikálisan visszaesett. Igaz, a legmagasabb, prémium-kategóriában õk nem látják a válság jeleit, ám ez csak egy nagyon szûk szegmest jelent. A legnagyobb probléma valóban a 2000-4000 forint között borok esetében jelentkezik, hiszen az ezeket keresõ középosztály gyakorlatilag eltûnt a piacról. Ezzel is magyarázható a hazai pincészetek fokozottabb külföldi aktivitása. Jól bizonyítja ezt például, hogy míg a tavalyi londoni „Magyar Napon” huszonegy-két borászat vett részt, az idén már negyvennégy.
Forrás:
heol.hu
http://www.heol.hu