Borpiac a csatlakozás után

Ugyan a nemzetközi piacon a magyar boroknak nincs szégyenkeznivalójuk, a magyar termelõk jó mégsem gondolhat a kivitelre. Az átlagos literenkénti exportárbevétel egy dollár körül van. A kisebb pincészetek – gépek, pénz és összefogás hiányában – kénytelenek maguk értékesíteni boraikat, sokszor túlságosan olcsón.

A hiba abban is kereshetõ, hogy a korábbi nagyüzemi szõlõk magánkézbe kerültek, így a korábbi nagyobb táblák felaprózódtak, az új szõlõtulajdonosok számára gyakran megoldhatatlan feladatot jelent a bor tárolása.

Magyarországon mintegy 70-80 szõlõfajtából több ezer borféleség készül. A borok fele minõséginek számít, s negyven százalék az asztali és tájborok részesedése.

Az átlagos magyar borfogyasztó leginkább a félszáraz, félédes borokat kedveli, de jó hír, hogy az utóbbi idoben növekszik a száraz borokat kedvelok tábora.

1996 óta ismét jelentõsebb a szõlõtelepítés, amivel csak annyi a probléma, hogy a telepített szõlõ hatvan százaléka kékszõlõ, míg a magyar termõtájon kevés az olyan dûlõ, ahol igazán lenne esély kiemelkedõ vörösborok érlelésére.

A nemzetközi piacon a chardonnay, a merlot és a cabernet fajtakört keresik. Ezekbõl a fajtákból az Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika és Chile által termelt olcsó és jó minõségû borokkal kell versenyezni. A magyar szõlõ negyede „világmárka”, míg az új táblák harmadán az Európában elterjedt fajtákat találni: az olasz- és a rajnai rizlinget, a kékfrankost vagy a traminit. Mintegy 20-25 százalékos az olyan hagyományos magyar fajták részesedése, mint a juhfark, királyleányka, oportó, kadarka, hárslevelû, furmint, sárfehér.

A nemzetközi piacokon, legalábbis, ami a magyar borkereskedelmet érinti, nagyon fontos a minõség és a nagyobb mennyiség. Éppen ezért a nemzeti borstratégia készítése során felmerült, hogy talán túl sok a huszonkét borvidékünk, párat össze kellene vonni, ugyanis a nagyobb területu bor-közigazgatási egységeken belül jobb az esély a nagyobb mennyiségû, azonos minõségû bor készítésére.

Már megkezdõdött a Duna menti borvidék létrehozása – a kunsági, a hajós–bajai és a csongrádi „összeolvadásából”. A Pannon-borvidék a szekszárdi, a villányi, a tolnai és a mecsekaljai borvidékek egyesülésével jöhetne létre. A badacsonyi, a balatonfüred–csopaki, a Balaton-felvidéki, a Balaton-melléki és a dél-balatoni borvidékbõl pedig a Balatoni régió kialakításához láttak hozzá a szakemberek.

Várhatóan az uniós csatlakozás után csökken a szõlõt mûvelõk száma, s a borászatok körében is koncentrálódás várható. Valószínûleg nem változik az export részesedése, ami ma 20-25 százalékos, viszont a hagyományosnak számító keleti piacokon ismét több bort lehetne eladni.

Forrás:
Népszabadság
http://www.nepszabadsag.hu