Borongós boros kilátások – túlkínálat a piacon, stagnál a fogyasztás
Tavaly mintegy 3,5 millió hektoliter bort készítettek Magyarországon. Amihez a hivatalos adatok szerint 231 ezer hektolitert külföldi bor érkezett az országba. Ez a mennyiség azonban egyes források szerint ennek akár kétszerese is lehetett.
Tavaly nyáron már több pincészet arra panaszkodott, hogy jelentõs mennyiség maradt raktáron. Ehhez hozzájött a tavalyi jó termés, valamint a jelentõs külföldi borbehozatal. Így a magyar borászok gondjai csak tovább szaporodtak.
Elõzõ évben az exportált magyar bor és pezsgõ mennyisége 640 ezer hektoliter volt. A hazai borforgalom mintegy 2,5 millió hektoliter, ezért a magyar borpiacon túlkínálat alakult ki. Erre a helyzetre az egri borvidéken már terméskorlátozással reagáltak a termelõk.
Vas megyében a kisebb borászatok a jellemzõek, ráadásul ezeknek is csak egy része foglalkozik kereskedelmi értékesítéssel. A vasi borokból viszonylag kis mennyiség jut csak a boltokba, a gazdák a termésük jó részét a pincében értékesítik. A borturizmusban érzékelhetõ fellendülés miatt ezért ebben a körben kevésbé jelentkezik borfelesleg.
Miképpen érinti a kialakult helyzet az egyik legnagyobb vasi borászatot, a vaskeresztesi Vino Eisenberget? kérdeztük Remport Norbert kereskedelmi vezetõtõl.
– Cégünk szinte kizárólag Vas megyében értékesít borokat. Megyén kívül csak Sopronban, a borvidék központjában vagyunk jelen. Nincsenek értékesítési gondjaink, termékeink továbbra is keresettek mind az üzletekben, mind pedig az éttermekben. Tavaly ugyan 2007-hez képest, csökkent a termés mennyisége, ám a minõség ezt jól ellensúlyozta.
A borászok szerint régen volt ilyen jó évjárat a Vas-hegyen. Tapasztalataink szerint nemcsak az idõsebbek, de a fiatalok is kedvelik a borainkat, az utóbbi idõben különösen a rosé vált népszerûvé, de egyre keresettebbek a barrikolt kékfrankos boraink is. Az osztrák tulajdonos jó perspektívát lát a magyar piacban. Ezért tovább növeltük a területet, kóstolóhelyiséget alakítottunk ki, s újabb fejlesztéseket is tervezünk. Remélhetõleg sikerül bekapcsolódnunk majd abba a borútba, amely a Vas-hegy túloldalán eredményesen mûködik emelte ki.
Völler László szombathelyi vendéglõs, bornagykereskedõ viszont már érzékeli a válság jeleit: Sajnos s ez nem rajtam múlik viszonylag kevés vasi bort forgalmazok. Így nem nagyon látok bele a vasi borászok pincéibe sem. Nem tudom, vannak-e eladatlan készleteik, azt azonban érzékelem, hogy a hazai borpiacon túlkínálat van, miközben a kereslet némileg csökken.
Azok a vasi éttermek, amelyek üzleti partnereim, továbbra is megmaradtak, ám azt tapasztaltam, hogy kevesebbet visznek. Igaz, az elmúlt napokban volt egy kisebb fajta fellendülés a ballagás miatt, ám nem ez a jellemzõ. A túlkínálat miatt a borpiacon érzékelhetõ egy fajta árverseny, s vannak, akik önköltségi ár alatt tudják értékesíteni készleteik egy részét.
Ez azért is gond, mert a magyar bor ára amúgy is nyomott, nincs megfelelõ arányban a befektetett munkával, valamint az idõjárás okozta kockázattal. A honi borkultúra az elmúlt idõszakban jó irányba indult el, ám nagy kérdés, hogy a jelenlegi válság nem okoz-e majd törést.
Forrás:
Vas Népe
http://www.vasnepe.hu