Borban az igazság – és a pénz
Az idei szüret idején a borászok a sok csapadék és a viszonylag hideg nyár miatt gyengébb termést várnak; a 2013-as év azonban árbevétel szempontjából a korábbiaknál jobb volt a szõlõtermeléssel fõtevékenységként foglalkozó cégeknél, valamint a szõlõbor-termeléssel foglalkozó vállalkozások estében is. A szõlõtermeléssel foglalkozó cégek árbevétele 23 százalékkal magasabb volt 2013-ban, mint 2012-ben, míg a szõlõbor-termelõk egy év alatt összesen 8 százalékkal tudták árbevételüket növelni, áll a Bisnode nemzetközi cégminõsítõ elemzésében, aki a szõlõtermeléssel és szõlõbor termelés fõtevékenységgel foglalkozó cégek (fõ TEÁOR szám: 0121, 1102) adatait elemezte.
Az elmúlt öt év adatai alapján Magyarország az Európai Unió bortermelésének átlagosan mindössze 1,5 százalékát adta, és hazánkban az import szerepe jelentõsen megnõtt. Az a jellemzõ, hogy magasabb árú borokat exportálunk, és alacsonyabb értékûeket importálunk. A magyar bortermelõk exportja növekedést mutat, és a korábban csökkenõ német felvevõpiac is erõsödött az elmúlt években a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai alapján. (Ráadásul valóságos éremesõvel tértek meg a magyar borászok a francia borolimpiáról.)
A szõlõtermesztõ iparág 12,5 milliárd forintnyi összesített árbevételt produkált 2013-ban, míg a szõlõbor-termelõk közel 97,2 milliárdot. Az export árbevételének alakulása tekintetében a szõlõtermelõk exportja 2012-rõl 2013-ra 13 százalékkal csökkent, míg a szõlõbor-termelõk exportból származó bevétele 7 százalékkal nõtt. 2013-ban jól ment a szõlõvel és a borral foglalkozóknak, mivel a szõlõtermelõk összesítetten évekig veszteséget produkáltak, de 2013-ban már nyereségesek voltak. A szõlõbor-termelõk pedig kummuláltan jóval nagyobb nyereséget értek el, mint korábban.
Nincsenek sokan
Fõtevékenységként szõlõtermesztéssel ma Magyarországon közel 350 cég foglalkozik, szõlõbor termeléssel pedig hozzávetõlegesen 900. A szõlõtermelõk száma az elmúlt 5 évben minimális mértékben ugyan, de nõtt, a szõlõbor-termelõké azonban inkább stagnálást mutat, azaz évrõl évre kevés új szereplõ jelenik meg a piacon. Az összes magyar cég száma a szõlõ és borszektorban tevékenykedõkkel ellentétben már csökkenésnek indult, tehát elmondhatjuk, hogy a szõlõ-, és bortermelésben még mindig többen látnak potenciált, mivel a szektor még minimálisan ugyan, de mindig nõ.
Ráadásul a kisméretû piac mellett nincsenek is jelentõs változások, mivel viszonylag kevés cég ellen indul mindkét szektorban felszámolás vagy csõdeljárás. Szõlõtermesztõk esetén az elmúlt 5 évben a bedõlési arány (felszámolások és csõdök cégszámhoz viszonyított aránya) évek óta 1-2 százalék körül mozog, míg a szõlõbor-termelõk esetén 1-3 százalék között volt. Elmondhatjuk, hogy a kevés számú szereplõ egy viszonylag stabil piacon tevékenykedik, ahol a résztvevõk évrõl évre csak kismértékben változnak.
A 10 legnagyobb cég viszi a piac nagy részét
Az elemzésbõl kiderül továbbá, hogy a szõlõtermesztésben tevékenykedõ tíz legnagyobb társaság összesített – több mint 4,3 milliárd forintos – árbevétele az ágazat 2013 évi 12,5 milliárd forintos teljes árbevételének bõ harmadát adta. A szõlõbor termelési szektor még koncentráltabb, mivel itt a 10 legnagyobb vállalat a teljes szektor közel felét adja, mivel a legnagyobbak 2013-ban 43,7 milliárdos forgalmat értek el a teljes szektor 97,2 milliárdos árbevételébõl. A legnagyobb cégek mindkét iparágban egy kivétellel nyereségesek voltak 2013-ban. A szõlõtermesztõk összesen 327 milliós adózás elõtti eredményt produkáltak, míg a szõlõbor-termelõ Top 10 2,3 milliárd forintot.
Összegészében elmondható, hogy a szõlõtermesztõk és szõlõbor-termelõk egy kicsi, de stabil piacon mûködnek és a 2013-as év igen jó volt számukra bevétel szempontjából. Az idei nehéz szezon valószínûleg rossz hatással lesz a szektorra, illetve az importborok beáramlása sem kedvez az iparágnak. Az eddigi teljesítményük azonban jónak mondható, és remélhetõleg a jövõben is egy stabil szektorról beszélhetünk majd.
Forrás:
Piac&Profit
http://www.piacesprofit.hu