Bor vagy sör? Az Európai Bíróság döntött
Brüsszel szerint ez megszegi az uniós versenyjogi szabályozást. Ennek ellenére a Bíróság Luxemburgban úgy értékelte a helyzetet, hogy az nincs hatással a piaci versenyre, így jóváhagyta a különbözõ adókulcsok bevezetését. Az a tény ugyanis, hogy a bort magasabb szinten adóztatja az állam, nincs hatással a piacra, és nem jelent közvetett támogatást a svéd söröknek.
Ráadásul az árkülönbségek az adószint megváltoztatása elõtt és után látszólag ugyanazok maradnak, egy liter bor mindössze kétszer annyiba kerül mint egy liter sör. A jogi gyõzelem emellett megcáfolta az unió egyik bírósági tanácsadójának tavalyi véleményét, miszerint a svéd adóügyi gyakorlat változtatásokra szorul. A Bizottság szóvivõje elismerte, hogy elvesztették az ügyet, de hangsúlyozta, hogy a késõbbiekben ezt nem fogják precedens értékékûnek tekinteni.
Svédország viszont továbbra is tartja az álláspontját, miszerint a monopóliumhelyzet és az alkoholokra kivetett magas szintû adó igenis szükséges ahhoz, hogy megfelelõen tudják biztosítani és felügyelni az emberek egészségét. Ennek ellenére a svéd rendszer kemény uniós vizsgálat alatt áll, hogy a szigorú szabályokat enyhítse az ország a szeszesital eladásokra vonatkozóan. Tavaly többek között az ország elvesztett egy pert, aminek köszönhetõen nem tudta megtiltani a magánszemélyeknek, hogy alkoholt importáljanak…
Forrás:
Pénzcentrum
http://www.penzcentrum.hu