Bor és Piac Ősszel is Balaton 3
A Bor és Piac az „Ősszel is Balaton 3” címmel idén is megrendezte a balatoni borokat bemutató sétáló borkóstolóját november 29-én a Pannónia Kulturális Központban Balatonalmádiban. A projekt fő célja a kulturált borfogyasztás és a fenntartható borászat népszerűsítése a Balaton Borrégióban.
A esemény két fő részből állt, egy sétáló bórkóstolóból és mesterkurzusból. A borkedvelők, a bortermelők és a borász szakma hazai és nemzetközi képviselői találkozhattak és eszmét cserélhettek. A kóstoló alatt a vendégek 22 kiállító borászat borait ismerhették meg.
A rendezvényen a DOBOSSY ROYESFARM prémium minőségű sajtjait is megkóstolhatták a jelenlévők.
Az eseményt Bozzai Zsófia, a Bor és Piac főszerkesztőjének gondolatai nyitották, majd Bercsényi László, Balatonalmádi polgármesterének köszöntője következett.
A kiállított tételeket szinte mind végig tudtunk kóstolni, melyek között volt néhány rendkívül kellemes meglepetés és kiemelkedő tétel.
Az este legemlékezetesebb tételei:
A’Capella Zeusz 2023 (Badacsony)
Feszes savak, nagy test. Ízben körtés, trópusi jegyek dominálnak, de lecsengésben enyhe gyógynövény és ásvány is megjelenik.
90 pont
A’Capella Iniciálé Rajnai rizling-Zeusz 2020 (Badacsony)
A seprőhasználatnak köszönhető selymes, vajas, toastos karakter, enyhe petrollal és ásvánnyal.
91 pont
Békássy Olaszrizling 2022 (Badacsony)
Érett zöld és sárga alma, kifinomult ásványosság, enyhe maradédcukor kerekíti. Szép, tartalmas bor.
90 pont
Békássy Sauvignon Blanc 2021 (Badacsony)
Nem fajtajelleges bor, nagyon érett alapanyag, érett őszibarack és déli gyümölcsök jelennek meg, citromfűvel kiegészülve.
90 pont
Fehérvári Borbirtok Grand Reserve Juhfark 2022 (Somló)
Érett körte, a szép hordóhasználatból származó füstös, vaníliás, mogyorós jegyek, végén egy kis sóssággal kiegészülve.
90 pont
Fischer Borbirtok Premium Sauvignon Blanc 2021 (Badacsony)
Egy újabb nem megszokott, nagyon tartalmas Sauvignon Blanc. Trópusi gyümölcsök, maracuja, licsi, lecsengésben köves ásványossággal.
91 pont
Villa Gyetvai Syrah 2022 (Balatonfüred-Csopak)
A pincészet első Syrah bora. Meggy, tejcsokoládé, bors és szegfűszeg, szép hordóhasználat. Fiatal még, nagy potenciál van benne.
90 pont
Tornai Apátsági Furmint 2021 (Somló)
Érett sárga alma, vilmoskörte, füstös, vaníliás, karamellás karakter leheletnyi fahéjjal és sóssággal. Kerek bor.
93 pont
Tornai Grófi Hárslevelű 2019 (Somló)
Körte, érett fehérhúsú barack, akácmézes, hársvirágos jegyek, lecsengésben enyhe füst, citromfű és ásványosság. Komplex tétel.
92 pont
16:00 és 18:00 óra között szakmai konferencia és mesterkurzus várta az érdeklődőket.
Különféle, szőlészethez illetve borászathoz köthető témákban tartott előadások közül válogathattak az érdeklődők:
- Vízpartvédelem a Balaton körül (ingatlanfejlesztések lehetséges szabályozása)
- Helybenoltás Trio szemzéssel (reagálás a klímaváltozás kihívásaira, fenntarthatósági elvárasokra)
- Vulkanikus termőtájak a Balaton körül (hogyan befolyásolják ezek a termőhelyek a bor összetételét?)
- A Balatoni bor aranykora (történelmi visszatekintés, a Balaton Borrégió helye a hazai borászat jelenkorában)
- Bortároló és -érlelő edények, – előnyök és hátrányok (hogyan biztosítható a jelenlegi piaci igényekhez idomuló, az egyes anyagok előnyeit és hátrányait figyelembe vevő borászati gyakorlat megvalósítása)
A szakmai konferencia után a mesterkurzuson is részt vettünk, melyen Dr. Pásti György mutatta be a georgiai borkészítést egy 5 tételes vezetett kóstolón keresztül. Lehetőségünk nyílt georgiai fehér- és vörösborok kóstolására, illetve a tradicionális agyagedényben, úgynevezett kvevriben készült narancsbor kóstolására is.
Érdekes és tanulságos kóstoló volt, ahol lehetőségünk nyílt a borászokkal is beszélgetni az aktuális évjáratról, eladásról, nehézségekről, valamint a jövőbeli kilátásokról.
Képek: saját
Szerző: Fekete András L. (WSET L2)
Száraz Krisztián írását a Borgonista Fb oldalán olvashatjátok: https://www.facebook.com/borgonista