Bikavérünnep
Habis László, a település polgármestere elmondta, hogy az egri önkormányzat a hegyközséggel vállvetve segíti az egri borgasztronómia sikerét.
Mindennek eredményeképpen, soha ilyen eredményesek nem voltak az egri borászok a nemzetközi borversenyeken, mint az idén. A borok világbajnokságának számító bordeaux-i borversenyen 10 arany, 2 ezüst és 7 bronzérmet hoztak el a borvidék borászai.
Tarsoly József hegybíró hangsúlyozta: a bikavér-fesztivál sikerét jelzi, hogy a sokan már egy évre elõre lefoglalják szállásukat a fesztivál idejére.
Az idei borünnep különlegessége, hogy nem csupán az egri, hanem a szekszárdi termelõk bikavéreit is megkóstolhatják a városba a látogatók. A 28 egri bikavér mellett, mintegy 10 szekszárdi bikavér is bemutatkozik a fesztiválon; továbbá valamennyi borhoz a vele harmonizáló ételeket kínálnak a legjobb egri éttermek.
Mindezt színes kulturális mûsor kíséri; a többi között fellép Sebestyén Márta és a Gajdos Zenekar is.
A Bormustra keretében nem csupán az egri borászok szerepelnek, hanem az összes felsõ-magyarországi borvidék, vagyis a mátraaljai, a bükkaljai és a tokaji is bemutatkozik a Dobó téren – mondta Sinkó Zoltán, a Bormustrát rendezõ Egri Bormíves Céh titkára.
Ezt megelõzõen kerül sor a Gál Tibor emléknapra. A világ legelismertebb borászataiban szaktanácsadóként dolgozó szakember 2006-ban hunyt el Dél-Afrikában autóbalesetben
Gál Tibort 1994-ben az Év borászává választották Magyarországon. 2001-tõl az Pannon Bormíves Céh elnöki tisztét is betöltötte, illetve abban az évben megkapta a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjét. 1988-as évjáratú Ornellaia borát a Wine Spectartor Magazin a világ 100 legjobb borának listáján az elsõ helyre rangsorolta.
Az emléknap keretében felavatják Gál Tibor szobrát az Egri Borok Gyertyás Háza elõtt, illetve kialakítanak egy emlékparkot a Gál-pincészet közelében – mondta Kun Éva, az Egri Borbarát Hölgyek egyesület tagja.
Forrás:
MTI
http://www.mti.hu